Feltöltés dátuma: 2019.11.08.

Eger

Sok kirándulás

Illusztráció

Az Erzsébet Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázatunkkal lehetőségünk volt június utolsó hetében ottalvós, hosszabb tábort szervezni, több gyerek és szülő bevonásával. Nemcsak mi, hanem a szülők is összebarátkoztak a táborban, és azóta egymást is segítik, hisz mind cukorbeteg gyereket nevelnek, hasonló problémákkal élnek.

file

Öt megyéből 44 résztvevő érkezett, hogy tanulhassanak a szakemberektől és a több évtizedes cukorbetegmúlttal rendelkező egyesületei vezetőktől. Dr. Czeglédi Mariann gyermekorvos, diabetológus, férje, dr. Domboróczki Zsolt belgyógyász, diabetológus főorvos, Szerencsiné Soós Andrea diabetológiai szakápoló, Szerencsi Laura gyógytornász, (aki maga is 20 éve cukorbeteg) és a több évtizedes cukorbetegmúlttal rendelkező egyesületi vezetők, Jakabné Jakab Katalin, az egyesület elnöke és Farkasné Juhász Margit alelnök segítette, hogy minél több tudást vihessünk haza.

file

Táborunkat egy neves egri hotel fogadta be, ahol mindenből a legjobbat biztosították és a diétás étkezésről is gondoskodtak. A tanulás mellett sok színes programon vettünk részt.

Az egri városnézés során a csoportot dr. Ternyák Csaba érsek úr is fogadta és megáldotta a táborunkat Szent Erzsébet szobránál. Felmásztunk az egri minaretbe, felültünk a végvári vitézek lovasszobrára. Kirándultunk Szilvásváradra, vonatoztunk a Szalajka-völgyben, megnéztük a Fátyol-vízesést, a pisztrángos tavakat és a Vadasparkot is. Szomolyán több kilométert túráztunk a tanösvényen a bükki kaptárkövekhez, és megnéztük a nemrég átadott Cavernumot, amely az egykori barlanglakásokból kialakított, különleges turisztikai látnivaló. Egerszalókon a sódombot, a tájházat és a Sáfránykertet csodáltuk meg, egyedülálló látványosságok az országban. Megtekintettük Lillafüreden a Palotaszállót, a Hámori-tavat, a Szinva-vízesést és felültünk a libegőre.

file

Esténként közös tánc, éneklés, játék, tűzugrás, bowling- és csocsóverseny színesítette a programot. Sok tudással, szép élményekkel és új baráttokkal gazdagodtunk, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Jó hírt kaptunk Eger és térsége országgyűlési képviselőjtől, dr. Nyitrai Zsolttól, aki a kiemelt társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, hogy jövőre is támogatják a cukorbeteg gyerekek táboroztatását. Már most nagyon várjuk, hogy újra találkozhassunk!

Demeter Kataa Cukorbetegek Egri Egyesülete Ifi tagozatának vezetője

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!