Feltöltés dátuma: 2018.09.13.

Nemcsak sorstársak, barátok is vagyunk!

Illusztráció

A Cukorbetegek Egri Egyesülete negyedik alkalommal rendezte meg az Ifjúsági Nyári Napközis Tábort az egyesülethez tartozó fiatalok számára. Mint eddig mindig, most is érkeztek új résztvevők, akiket szeretettel fogadtunk be magunk közé. A táborban tovább erősödött közösségünk, barátságunk.

Sokat tanultunk a szakemberektől, egymástól és a több évtizedes cukorbetegmúlttal rendelkező sorstársaktól, az egyesület vezetőitől. Megtanultunk az életvitelünkkel kapcsolatos sok fontos dolgot, az otthoni helyes kezelési módokat és életmódbeli, táplálkozási tapasztalatokat szereztünk.

Az orvosoktól választ kaptunk minden betegségünkkel kapcsolatos kérdésünkre. A tapasztalt, idősebb sorstársaink pedig jó példával szolgáltak számunkra: a diabétesz nem akadályozhat meg senkit abban, hogy az egészségesekéhez hasonló, teljes értékű életet élhessünk, sőt még másoknak is tudjunk segíteni. Őket látva bízunk abban, hogy mi is képesek leszünk betegségünk ellenére kitartással és odafigyeléssel elérni céljainkat. Ehhez azonban nekünk is sokat kell tenni és tanulni.

Erre a táborban minden lehetőségünk megvolt. Tartottunk klubfoglalkozást, kerekasztal-beszélgetést szakemberek részvételével. Készítettünk közösen diétás, mégis finom ételeket, füstöltünk pisztrángot, megismerkedtünk az egészséges élelmiszer-alapanyagokkal, fűszerekkel. Részt vettünk diétás gyakorlati oktatáson egy hotel éttermében, megtanultuk különböző ételeken a szénhidrátszámítást, sütöttünk faszénen, teljes kiőrlésű lisztből, eritrittel édesített kürtőskalácsot.

A játékos tanulást városnézés, múzeumlátogatás, gyógynövénytúra, kirándulás, vetélkedők, sport- és ügyességi feladatok is színesítették. Közben sokat gitároztunk, énekeltünk és táncoltunk. Így amellett, hogy sokat tanultunk, még nagyon jól is éreztük magunkat együtt!

Az egyik legmeghatóbb élmény az volt, amikor elmentünk az egerszalóki kegytemplomhoz, ahol éppen ifjúsági zarándoklat zajlott, több száz fiatal részvételével. A templomban található egy csodatevő Mária-kegykép. Ahol most a templom áll, élt régen egy remete, aki egy fára akasztott Mária-kép előtt imádkozott. Arra járt egy édesanya a vak kislányával, megpihentek a fa alatt. Ekkor történt a csoda: a kislány visszanyerte látását, meglátta az ágak között Mária képét, amely most, a csodás gyógyulás emlékére, a templom oltárán található. Minden nyáron sok fiatal érkezik a templom körül felépített táborba, az ifjúsági találkozóra, és sokan imádkoznak a kegykép előtt a gyógyulásért. Nagy élmény volt, hogy a több száz résztvevővel együtt mi is ott lehettünk!

Demeter Kataa Cukorbetegek Egri Egyesülete Ifjúsági Tagozatának vezetője


Következő oldal

Megjelent a diabetes2018/4. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!