Feltöltés dátuma: 2018.09.13.

Így telt a nyár a Sportos Cukorbetegekért Egyesületben

Illusztráció

Spartan Kids – igazi spártai futóverseny

A Várgesztesen megrendezett Spartan Kids futóversenyre meghívást kapott 10 cukorbeteg gyerek is, akik az egészséges társaikkal együtt vágtak neki az embert próbáló kánikulában egy akadályokkal teli futópályának. A futás mellett homokzsákcipelés, palánkon és hálón való átmászás, egyensúlyozás, lövés, kötél alatt átkúszás (milyen jó, hogy nem szögesdrót volt, mint a felnőtteknél!) volt a feladat, erdőn-mezőn át.

Második nyári diab-találkozó

Június 30-án került megrendezésre Agárdon a Sportos Cukorbetegekért Egyesület és a MentaPRO Alapítvány közös, 2. nyári diab-találkozója a diabéteszes gyermeket nevelő családok és felnőttek részére. A Napsugár Strand biztosította a fantasztikus területet, a szervezők pedig a rengeteg programot.

Illusztráció

A kamaszok már korán elindultak, hogy egyhuzamban letekerjék a közel 33 kilométeres távot a tó körül. Őket egy újabb csapat követte kevésbe hajtós, de ugyancsak lelkes indulókkal. A legkisebbek sem maradtak ki a tekerés élvezetéből, ugyanis az ovisoknak, kisiskolásoknak lehetőségük volt eltekerni egy közeli madárlesig, ahol 19 (vagy lehet, hogy csak 18?) meredek lépcső megmászása után megcsodálhatták a tó látképét a magasból. Büszkén mondhatom, hogy minden résztvevő derekasan helytállt, és nyikkanás nélkül letekerte a kitűzött távot.

Amikor visszaértek az indulók, elkezdődött a strandröplabda- és focibajnokság, valamint a csapatok részt vehettek a MentaPRO Alapítvány különleges nyomozós játékában. Délutánra nagy szél kerekedett, a másodfokú viharjelzés miatt a tervezett kenuzás elmaradt, de nem ültünk tétlenül! Azok, akik úgy érezték, hogy elég bátrak két keréken, kipróbálhatták, hogy milyen igazi motoron száguldani, és felpattanhattak a profik mögé egy-két-három körre.

Illusztráció

Sporttábor

Hatodik alkalommal került megrendezésre a sporttábor 20 gyermek részvételével Mátraszentistvánon. Milyen volt? Meséljenek a legilletékesebbek, a táborozók!

„Nagyon tetszett a tábor. Olyan volt a cukrom, mint a »mézeshetek« alatt. Sok mindent tanultam, tapasztaltam, például más inzulinok hatásáról, az inzulinpumpáról, az ételek felszívódásáról. Legjobban az esti túrázások, a kártyázás, a számháborúzás, a kísérletek és a lecsófőzés tetszett. Sajnáltam, hogy nem volt evezés, de a táborhelyen erre nem volt lehetőség. Életem egyik legjobb tábora volt. Remélem, jövőre is ilyen jó lesz.” (Balázs, 15 éves)

„Számomra az egész tábor fantasztikus volt, amikor megérkeztem, nem gondoltam volna, hogy ilyen élményekben lesz részem. Nagyon tetszett az edukáció, mivel sok, számomra új információhoz jutottam, például az inzulinokkal kapcsolatban, mivel eddig sajnos csak a saját inzulinomat ismertem részletesebben. Szuper volt, hogy senkinek nem kellett elmagyaráznom, hogy mi az az inzulinpumpa, és hogy hogyan kell kezelni a betegséget, mivel ez mindenkinek egyértelmű volt. Segítettünk egymásnak, tanácsokat adtunk fiatalabb társainknak, ami nagyon jó érzéssel töltött el. A programok is szuperek voltak, rengeteget mozogtam, bár ezt szinte észre sem vettem a sok nevetés közepette. Minden úgy volt jó, ahogy volt.” (Jázmin, 16 éves)

„Jó hangulat volt, sok új barátot tudtam szerezni, hasznos információkat tanultam, jók voltak a programok, sokat nevettünk. Remek volt az esti főzés tábortűzön, izgalmasak az esti kísérletek, a túrák. Mindenki segítőkész volt, sok jó fej ember vett körül.” (Márk, 12 éves)

„Nekem nagyon tetszett a métázás, a számháború, a túrázás, a batikolás, a kaja, a tánc, a hintázás, Lina kutya és az egész csoportunk.” (Ákos, 11 éves)

Muskát Erika

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!