Nyári találkozó fiatal cukorbetegeknek – a Sportos Cukorbetegekért Egyesület szervezésében

Véget ért a tanév, a havi klub-találkozónknak helyet adó Hegyvidéki Kulturális Szalon is bezárt nyárra. Pár lelkes fiatalban felmerült, hogy milyen jó lenne nyáron is találkozni! Csak annyit tudtunk, hogy szeretnénk együtt lenni, sokat beszélgetni, nevetni, esetleg bringázni, és azt sem bánjuk, ha új emberekkel ismerkedünk meg.
Kinéztünk egy szép szombati napot: július 1-jét, és mindehhez egy nagyszerű helyszínt: az agárdi Napsugár strandot. Pont a strand mellől indul a legjobb kenutúra. Nehogy azt kihagyjuk!
Hirdettük a Facebookon és a diabetes hírlevélben, hogy minél több ember tudjon róla.
Sokan regisztráltak, főként a kenuzás miatt, de több család jelezte, hogy csak ismerkedni és strandolni szeretne. Néhányan pedig kifejezetten azért jelentkeztek, hogy életükben először körbetekerjék a tavat. Néhány orvos is jelezte, hogy családjával együtt részt szeretne venni az eseményen. (Ugye milyen jó, hogy áldoznak arra a szabadidejükből, hogy kicsit belelássanak a cukorbeteg gyermeket nevelő családok életébe?)
És hogy mi lett mindebből?

Hatalmas hidegfront jött pénteken, még szombat reggel is szakadt az eső Budapesten, ami sokakat megrémített. A bátrak azért elindultak Budapestről és több vidéki városból is (pl. Dunaújváros, Székesfehérvár, Veszprém, Perkáta), és nem is csalódtak! A strand kinyitott, de rajtunk kívül senki nem volt, az egész strand csak a mienk volt! Nem kellett lesni, ki tartozik közénk, tudtuk, hogy magunk vagyunk.

Már délelőtt kisütött a nap, és épp ideális volt az idő a kerékpározáshoz. Harmincan meg is kerülték a tavat, Két család pedig gyerekekkel rövidebb távot teljesített. Néhányan inkább a strandon maradtak, és csúszdáztak, fürödtek, beszélgettek. Két felnőtt társunk gluténmentes-cukormentes gofrit sütött, mindenki legnagyobb örömére, ezúton is köszönjük nekik.

Kora délután átsétáltunk a szomszédos kikötőbe, ahol már vártak minket a kenukkal. Addigra kialakultak a kis csapatok, és egy rövid eligazítás után ötvenen hajóra szálltunk. A kenuzás után még volt idő egy kis fürdésre, beszélgetésre, és már csak arra lettünk figyelmesek, hogy mindjárt zár a strand, ideje hazaindulni.

Sportos nap

A Facebookon az egyik diabos csoportban találkoztam először a Sportos Cukorbetegekért Egyesület csoportjával és nagyon, de tényleg nagyon megörültem neki. Nincsen a családban diabéteszes, 37 éves fejjel úgy lettem cukorbeteg, hogy valami homályos kép élt bennem túlsúlyos, betegeskedő, szövődményektől sújtott emberekről. Ehhez képest a sportos jelző nagyon felvillanyozott!

A ketoacidos letargiából az inzulinnal hamar kikászálódtam, de a sportokba való visszatérés még váratott magára. Na, gondoltam ez a program remek alkalom lesz. Szuper jól is sikerült a buli! Persze a nap végére úgy kidöglöttem, hogy alig bírtam hazavergődni. De ez a nap sokat jelentett. Hihetetlen sokat. Jó érzés volt kifáradni újra, mint rég. És ami a legfontosabb, hogy egyszer csak nem voltam egyedül.

Ami még inkább kellemes csalódás volt − csak nehogy szeretett és nagyra becsült doktornőm megharagudjon −, hogy nem voltak görcsös és menetrend szerinti: „Úristen, 12 óra van, ’lóóóó-róóóól!’, mert szúrni kell!” pillanatok. Egy baráti társaság volt és kész. Mindenki laza természetességgel evett, ivott, meg ami vele jár. Ez is nagy megnyugvással töltött el, mert, biz’ isten, szánom-bánom, de még alig volt pontos időben beadott inzulinom. Mentségemre legyen mondva, hogy sem kórházban, se betegágyban nem voltam egy huncut napot sem! Meló tekintetében − ezért hálás is vagyok az Istennek − nem ért hátrány. Mondjuk, könyvelőként könnyen vigéckedek.

Már az első pillanatban feltűntek az eddig csak hírből hallott mérő- és adagolóeszközök (szenzor és pumpa) a csapat tagjain. Eddig egyféléről hallottam, de ott a sportnapon nem volt két egyforma. A nap végére bátorodtam fel annyira, hogy odalépjek valakihez: „Bocsánat, ha kényes téma, de mi ez?” Legnagyobb meglepetésemre mindenki készségesen és természetesen beszélt az eszközéről és mesélt, osztott meg tapasztalatokat, infókat. Csak jót hallottam, és mindenki nagyon segítőkész volt, ennek ellenére, nem túl logikusan, a konklúzió az lett, hogy a folyamatos kanül jelenléte helyett egyelőre maradok az alkalmi szurkálásnál. De nyilván ez még változhat.

Horváth Zsolt

A legjobb az volt, hogy leányzóm, ahhoz képest, hogy nem akart eljönni, és az elején hiányzott neki a diabos barátnője, nagyon jól érezte magát. Ugyanilyen programra nagyon szívesen mennénk máskor is.

Goldbergerné Andi

Megismerkedtünk más családokkal, tapasztalatot cserétünk, de nem csak a diabéteszről beszéltünk. Legközelebb jó lenne bográcsozni is!

Urbán Renáta

Szerintünk a kenuzás volt a legjobb, a kislányunk szerint a cukormentes és gluténmentes gofri. A szervezés nagyon szuper volt, az, hogy jó előre tudtunk róla, még jobb, és ha a munkabeosztásunk engedi, mindenképp szeretnénk máskor is részt venni hasonló programokon. Mindenki nagyon kedves volt, bár kicsit elszakadtunk a nap közepén, mert a kislányunk nagyon élvezte a strand kisgyermekes részét, amely kicsit messzebb volt a sátortól, csapattól.

Becker család

A diabéteszes gyermekeknek és családjaiknak szükségük van arra, hogy kizökkenjenek a cukros mindennapokból, erre adott lehetőséget ez a nap. Itt nem vagyunk különcök, ha cukrot mérünk, levesszük a pumpát és bázis-, bólusszámokról beszélünk. Fél szavakból értik egymást a szülők, tapasztalatot cserélnek, tanácsokkal segítik egymást. A gyerekek pedig látják, hogy nincsenek egyedül a „bajaikkal”, barátokat szerezhetnek. A kenuzás másfél órája hamar elröpült, közben érdekes dolgokat tudtunk meg a tó élővilágáról. A mi csónakunkban öt gyerek, két anyuka és egy apuka evezett, de szégyent így sem vallottunk, megálltuk a helyünket a felnőtt evezősök mellett. Reméljük, még sok ilyen délutánban lesz részünk.

Siposné Nagy Krisztina

Nagyon tetszett a kenuzás, sok új dolgot tudtam meg a Velencei-tóról. Ide nem minden nap lehet eljutni. Az egyik kormányos megmutatta, hogy neki is inzulinpumpája van. Sok cukorbeteg gyerekkel találkoztam. Nagyon jó volt ez a délután, remélem, máskor is eljuthatok ilyen helyre.

Sipos Kornél 10 éves

− Ez egy szuper nap volt! – mondtam, miközben nézegettem a képeket. − Nem cseréltem volna el semmiért sem!

Reggel még itthon esett az eső, de mikor leértünk a Velencei-tóhoz, akkor ott már sütött a nap. Délután a tesómmal kézilabdáztunk a homokban és úszkáltunk a Velencei-tó vizében. A szülők eközben diabos tanácsokat és ötleteket szereztek be és osztottak meg egymás között. Sokat nevettünk és még glutén- és cukormentes gofrit is falatoztunk. Négy óra körül elmentünk kenuzni. Én még eddig nem kenuztam, ezért ez nekem új volt. A találkozóra eljött a klinika két diabetológusa, az egyik az én doktornőm volt. Szerettem volna egy csapatban kenuzni vele. Ez a kívánságom is valóra vált! Vacsorára ettünk lángost és Anyával elámultunk, amikor öcsém akkora lángost kapott, hogy olyat még nem is láttunk. A vacsi után még csobbantunk egyet a tóban és utána mentünk haza.

Ti kihagytátok volna?

Németh Réka 10 éves

„Nagyon klassz nap volt” – ezzel a megjegyzéssel osztottam meg ismerőseim között a Sportos Cukorbetegekért Egyesület Facebook-albumát, amelyben az agárdi nyári diabos találkozóról lehetett olvasni és a fényképeket nézegetni.

Miért volt klassz nap? Kedves emberekkel találkoztunk, rengeteg diabos és nem diabos témáról beszélgettünk, sokat nevettünk, és nagyon finom gluténmentes gofrit ettünk.

Gyermekeim sokat játszottak, fürödtek a tóban, fociztak a többi gyerekkel. A klinika diabetológus orvosai is részt vettek a rendezvényen, és mindenkinek kedvesen segítettek. Kislányom titkos kívánsága volt a Doktor nénivel egy kenuban kenuzni. A Doktor néni mindig figyelembe veszi kis betegei kéréseit, ez most sem volt máshogy, így lányom álma teljesült. A kisfiamnak is nagyon tetszett a kenuzás, lelkesen evezett, figyelte a repülő madarakat, a tavon pihenő hattyúcsaládokat. A túravezető érdekes információkat mesélt a Velencei-tó állat- és növényvilágáról.

A kenutúra után a jól megérdemelt vacsora következett, ami nem is lehetett volna más az agárdi strandon, mint lángos. A kisfiamnak akkora lángost készített a büfés hölgy, amekkora lángost én még soha sem láttam. De kisfiamnak is igazi kihívás volt megenni. Vacsora után csobbantunk még egyet a tóban, majd elindultunk hazafelé.

Ugye hogy nagyon klassz nap volt?

Barta Krisztina