Debrecenből a Kis-Balatonhoz


Izgatottan készültünk június végén, a Kis-Balaton partján elterülő zalaszabari élménypark birtokbavételére. Kora reggel indultunk Debrecenből 50 gyerekkel a nagy útra. A hatórás buszozás végén fáradtan (de törve nem), érkeztünk meg, s a kora délutáni ragyogó napsütésben a tábor vezetősége − Andi néni, Sándor bácsi és Norbi bácsi − köszöntött bennünket. Közösen bejártuk az élménypark területét, megnéztük a fantasztikus játéktereket, sétáltunk a tábor útjain és meghallgattuk Norbi bácsi tájékoztatóját a szabadidő-parkról. A csapatok megalakítását követően szólások, közmondások gyűjtésével vette kezdetét a tábori verseny. Bár az idő előreszaladt, a sok élményt még fokoztuk, és vacsora után a beltéri csúszdaházzal ismerkedtünk, ahol nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is kipróbálhatták, milyen „bátor gyermekké” válni.
Másnap reggeli után a csapatok meseírással mérték össze fantáziájukat. Ezután forgórendszerben a kötélpályát, a hófánkot, a vizes csúszdát, a trambulint és a lézeres harcpályát vették birtokukba a gyerekek. Ennyi mozgás közben természetesen bőven fogyott a hipós-csomag, bár a segítők igyekeztek a gyerekekkel egyeztetve az inzulinmennyiségeket is csökkenteni. Nagy könnyebbséget jelentett ebben, hogy a legtöbb diabéteszes táborozó inzulinpumpát használ. Az ebédet követően biológiai kvíz és a Herman Ottó-sétaút bejárása következett. A hófánkpályán „pihentük ki” ismét a nap fáradalmait. Késő este, levezetés gyanánt, diszkó zárta a napot. A gyerekek még jóval villanyoltás után is beszélgettek a szobatársaikkal a nap élményeiről.
Kedden ügyességi vetélkedővel − célba dobás, lövészet, késdobálás − kezdődött a nap, ezt sportkvíz kitöltése követte. Délután 4 kilométeres túra után megérkeztünk a Kis-Balaton házhoz, ahol megismerkedtünk a környék történelmével, romjaival, élővilágával. Fáradtan, de jókedvűen tértünk vissza a táborba, ahol a napot trambulin, gokartozás és foci zárta. Néhány vállalkozó kedvű táborozónak lehetősége nyílt még ezután egy kora esti horgászásra is. A lefekvés előtti karaoke-parti sem maradhatott el.

Szerda délelőtt folytatódtak a versenyfeladatok, majd szabad program keretén belül mindenki elmehetett a parkban az általa legjobban szeretett szabadtéri játékokhoz. Volt, aki az állatsimogatót látogatta meg, de lehetőség nyílt a 4D-s mozi kipróbálására is. Mivel három táborozónk ottlétünk idején ünnepelte születésnapját, mielőtt a zalakarosi élményfürdőben számos medencét, csúszdát kipróbáltunk, meglepetés szülinapi tortát kaptak alapítványunktól. Este, a felesleges energiák levezetésére, amiből azért már nem sok volt, Just Dance program zárta a napot.
Az utolsó előtti napon honfoglaló játékkal indítottuk a programjainkat. Ezután szabadfoglalkozás következett, majd megtekintettük az ökoházat. Az ügyes kezűek kézműveskedhettek, majd az összesített eredményhirdetésen derült ki, melyik csapat nyerte a heti versengést. Bár az öt nap alatt mi is rengeteg fényképet készítettünk, a tábor vezetői és segítőik (Sára, Zsófi és Lilla) megleptek bennünket, óriás kivetítőn megtekinthettük az általuk készített felvételeket. A búcsúestet szalonnasütés, közös éneklés, anekdotázás zárta.

Péntekre már csak a könnyes búcsú és a hazaút volt hátra, amely nem volt rövidebb, mint a tábor elejei, de könnyebben telt, mivel rengeteg élménnyel gazdagodtunk. A gyerekek megfogadták, hogy ha lehetőségük nyílik, jövőre is eljönnek és megmutatják, hogy ugyanolyan bátrak, mint nem diabéteszes társaik.
Zárszóként, nevek említése nélkül, szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki lehetőséget nyújtott nekünk erre a felejthetetlen hat napra, munkájával, kitartásával, szeretetével mellettünk és a táborozó gyerekek mellett állt mindvégig.
Somogyi Editpumpaedukátor, diabetes nurse