Feltöltés dátuma: 2019.11.08.

Szegediek Zánkán

Barátság, tanulás, játék – és fürdőzés

Az idei évben a Szegeden és környékén élő cukorbeteg gyermekeknek is lehetőségük volt részt venni az Erzsébet-táborban. Közel 80 gyermek utazhatott Zánkára. Célunk az volt, hogy a cukorbetegséggel élő gyermekek is gondtalan, maradandó nyári élményben részesüljenek.

Illusztráció

Már a szervezés elején megpróbáltuk elképzelni, milyen lesz a „tábori élet”. Hisz tudtuk, mindenki új helyzetben találja magát. A segítők a fehér köpenyt és a kórházat tábori pólóra és Balaton-partra váltják, a gyermekek pedig a megszokott odafigyelést a szülők helyett a számukra többnyire ismeretlen új közösségtől, orvostól, ápolóktól és dietetikustól kapják.

Volt olyan gyermek, aki először táborozott, 8-9 évesen szülő nélkül, míg mások 16 évesen rutinos táborozónak számítottak. A többórás út kiválóan alkalmas volt ismerkedésre, az első közös vércukormérésre, inzulinadásra és ebédre. Az ismerkedésből hamar barátság lett, így a szobák elfoglalásakor már mindenki tudta, kivel szeretné megosztani szobáját. A barátságon túl különösen fontos volt egymás segítése is, ami végig jellemző volt a tábor 6 napos időtartama alatt.

Napirendünket – a lehetőségekhez képest – rugalmasság jellemezte, napi ötszöri vércukormérés és ötszöri étkezés mellett. A változatos programkínálat lehetővé tette, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelőt. A népszerűségi listát a kalandpark, a lézerharc, a kézműves foglalkozás és a trambulinozás vezette. A fiúk történelmi csaták keretében a szablya és a kard használatát is kipróbálhatták.

A felelős állattartásról és a szelektív hulladékgyűjtésről hallhattunk előadásokat, emellett a fogyatékkal élők és a „hősök” (rendőrök, tűzoltók, mentők) mindennapjaiba is betekintést nyertünk. Természetesen a cukorbetegség sem maradhatott ki a foglalkozásokból, sok új ismeretet szerezhettünk. A számítástechnika világából „digitális immunerősítést” kaptunk és lehetőséget drónreptetésre. Alkalmunk volt sétahajózásra és sárkányhajózásra is.

A mindennapos, elmaradhatatlan program természetesen a balatoni fürdőzés volt. Aki pedig még este sem volt fáradt, népszerű előadók és együttesek koncertjein énekelhetett és táncolhatott.

Keserű Szilvi és Ürmös Zsuzsannaápolók

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!