Élményeim a szegedi diabétesztáborból
Minden évben június utolsó hetét várom, amikor már csak azt kell mondanom: Juhé, holnap tábor! 2010 októberében derült ki, hogy cukorbeteg vagyok. Így 2011 nyarán táboroztam először, Zánkán. Nagyon féltem, mivel senkit sem ismertem, és a tábor szokásai is idegenek voltak számomra. Mégis két nap alatt összebarátkoztam másokkal, megtetszettek a tábori dalok, a fabatka-szerzés és -vásár, amelyről addig még soha nem hallottam. A táborban nemcsak velem egykorú lányokkal, hanem kisebbekkel és sokkal idősebbekkel is összeismerkedhettem. Rádöbbentem, nem én vagyok az egyetlen, aki a cukorbetegséggel küzd. Fantasztikusan éreztem magam, így sajnos nagyon gyorsan eltelt az idő. Otthon mindenkinek élménybeszámolót tartottam.
Eltelt egy év, közeledett a nyár. Anyukám megkérdezte, szeretnék-e idén is menni a táborba. – Anya, ez nem kérdés – válaszoltam -, ameddig csak tehetem, menni szeretnék. 2012-ben Parádfürdőn táboroztunk. Itt újabb ismerősöket szerezhettem, és megerősítettük régi barátságainkat. Az egy hét alatt annyi jó élményben volt részem, hogy a mai napig elsírom magam az örömtől. A búcsúzkodás napján már vártam a következő tábort.
A táborozási hetek alatt sok mindent megtanultam. Úgy érzem, ebben a táborban nincs rossz (maximum a sok séta, de az egészséges). Itt mindenre van megoldás, jókedv lepi el az egész tábort, sok fantasztikus program, fülbemászó dalocskák, sok nevetés… ha bármi baj volt, mindig volt felnőtt, akinek szólhattam! Soha sem éreztem azt, hogy haza akarok menni!
Idén én is csapatkapitány lehettem, nagyon klassz volt, hogy van egy kis csapatom, akikkel sok feladatot kellett megoldanunk. Ez a tábor szerintem évről évre mindig jobb lett, és nekem a táborozók már a családtagjaimmá váltak. Az egyetlen rossz emlékem a táborból a búcsúzkodás… nem szeretek búcsúzkodni. De legalább eltölthettünk együtt 7 remek napot. Szeretném megköszönni minden felnőttnek, hogy vigyáztak ránk és segítettek a gondok megoldásában. Külön köszönet jár dr. Kürti Kálmán főorvos úrnak, kezelőorvosunknak a munkájáért. Nem utolsósorban azért, hogy velünk tartott a táborokba!
Csontos Tamara (14)