Egészséges életmód
Életmód = életminőség
Vesebetegek kerékpártúrája
2012-ben két győri hasi dializált vesebeteg (Pingitzer Károly és Horváth Róbert) ötlete alapján, kezdetben egy baráti társasággal, köztük 6 dializált beteg részvételével kezdődött a Balatont 4 nap alatt megkerülő kerékpártúra. Ennek folytatásaként a túrasorozat 2013 óta országossá szélesedve és immár hagyományt teremtve, évente körülbelül 30 dializált és krónikus vesebeteg, valamint összesen több mint 100 résztvevővel RenBike Tour néven vált ismertté. Sikerességének bizonyítéka az évente visszatérő régi, valamint újabb és újabb vesebetegek, szimpatizánsok, barátok részvétele, valamint a 2014 óta a Balaton-kerülés mellett megrendezett, nagy sikernek örvendő tavaszi egynapos Velencei-tó kerülése is.
Tovább
Az ételek, italok élvezetéhez sokak számára az édes íz elválaszthatatlanul hozzátartozik, hiszen ez velünk született emberi tulajdonság. A kedvelt ízt az élelmiszerek előállítása során a leggyakrabban még ma is cukor felhasználásával érik el. Az azonban kevésbé ismert tény, hogy a cukornak édesítő szerepén túl számos technológiai funkciója van az élelmiszergyártásban. Hozzájárul például a termékek állagának, színének kialakításához, de egyike a természetes tartósítószereknek és az erjesztéssel, kelesztéssel, savanyítással készülő élelmiszerek (például kelt tészták, alkoholos italok) szinte elképzelhetetlenek nélküle. Azon esetekben, ha a cukrot valamilyen okból édesítőszerre cseréljük, az ízen túl ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni.
Tovább
Receptesarok
Szerző: Kicsák Marian
A földieper már februártól kapható a boltokban, mégis érdemes a hazai nap érlelte, frissen szedett, élénkpiros, lédús, illatos gyümölcsre várni. A júniusban kapható hazai földieper olyan finom, hogy nem lehet neki ellenállni. Nem is kell! Mértékkel – egyszerre 10–15 dkg – beilleszthető az étrendbe. Fontos információ: 10 dkg eper energiatartalma 35 kcal, szénhidráttartalma 7 g.
Tovább
A sztívia vagy más néven jázminpakóca Dél-Amerikából, Paraguay területéről származik. Őshazájában több mint 200 évvel ezelőtt először az őslakosok fogyasztották, akik a növény leveleit használták édesítésre, vagy egyszerűen csak azok édes íze miatt rágták a leveleket.
Tovább
2016. március 6-án, életének 76. évében elhunyt Soós Tibor, a Szombathelyi Cukorbetegek Egyesületének Lang Gusztáv-díjas edukátora, a legvidámabb cukorbeteg, aki mindenkinek mosolyt tudott varázsolni az arcára, sőt a lelkébe, elment közülünk. Biztos vagyok benne, hogy március óta az angyaloknak jobb kedvük van a mennyországban.
Köszönünk mindent, Tibor! Rád emlékezve álljon itt egy részlete annak az előadásodnak, amelyet lapunk Civil Fórumán tartottál.
Tovább
Szerző: Bóta Tímea
Az előző számban arról írtunk, milyen lelki folyamatok játszódnak le a diabétesz diagnózisa után a diagnosztizáltban és családjában. Tágítsuk most a kört, nézzük meg, milyen gondolatok kavaroghatnak a tágabb környezet fejében (…és adjuk oda nekik ezt a cikket)!
Tovább
Szerző: Herth Viktória
Rendszeresen rögzítem a tévéműsorból kiválasztott filmet, s amikor kedvem és időm van rá, leülök, s megnézem…
Tovább
Szerző: Dr. Rakk Erika
A rendszeres testmozgás csodákat tesz az emberi szervezettel, a cukorbetegével különösen! 2-es típusban a legjobb gyógyszer, 1-es típusban pedig segít az érszövődmények megelőzésében. Mégis kicsit „mostohagyermeke” a terápiának, és a lapban is kevesebbet foglakozunk vele, mint amennyit a fontosságánál fogva érdemelne.
Tovább
Szerző: Kicsák Marian
A levélzöldségek közül a fejes salátát említem elsőként, amely talán a legkedveltebb zöldségek közé tartozik tavasszal. Amint megjelenik a piacon, a legtöbbünk gondolatában azonnal összekapcsolódik a tojásos nokedli képével. Egy évben egyszer ezt a menüt én magam is szívesen elkészítem. Manapság azonban a piacokon nemcsak fejes salátát vehetünk. Kaphatunk fodros levelű lollót, tölgysalátát, jégsalátát, endíviát, madársalátát, rukkolát vagy lila színű radicchiót is.
Tovább
MentaPRO Alapítvány
Szerző: Bóta Tímea
Egy diabétesszel frissen diagnosztizált gyermek vagy felnőtt, valamint családjuk legtöbbször krízishelyzetbe kerül. Ha tudjuk, hogy a lelkünk meghatározott terv szerint dolgozza fel a nehézségeket – a sokk, a tagadás, a harag, az alkudozás, a kilátástalanság után már felfelé visz az út −, akkor könnyebb lehet az elfogadás is.
Tovább
Szerző: Herth Viktória
Annyi bajom van: a vérnyomásom magasabb a kelleténél, a koleszterin- és trigliceridszintem a felső érték fölött lebeg…
Tovább
Szerző: Nagy Gyuláné Tajti Éva
Magyarországon a felnőtt lakosság kb. 10 százaléka szed valamilyen véralvadásgátló készítményt. Az ország lakosságának öregedésével a véralvadásgátló kezelést igénylők száma is egyre növekszik. Egyes betegségek esetén (mélyvénás trombózis, tüdőembólia, ritmuszavar, leggyakrabban pitvarfibrilláció, ér- és szívbillentyűműtétek után) véralvadásgátló terápia beállítására kerül sor. Egyes véralvadásgátlók, mint például az ún. K-vitamin-antagonisták alkalmazása bizonyos étrendi megszorításokat követel meg.
Tovább
Szerző: Ambrus Zsófia
Elhatároztam, hogy idén első leszek. Egyrészt hatvanon túl is buzog bennem a versenyszellem, másrészt még soha nem voltam első semmiben. Díjkiosztásnál, oltásnál és prosztatavizsgálatnál is mindig sereghajtó voltam. Most mindenkit megelőzve már december elején év végi fogadalmat teszek, és Tohonya Jánosból Toldy Miklóst faragok. Büszkén fogok feszíteni a karácsonyfa alatt mínusz 20 kilóval, és lötyögni fog rajtam a mellény, amit a sógornőmtől minden évben ajándékba kapok.
Tovább
Létezik egy „csodaszer”, amelynek számos jó hatása van az egészségi állapotunkra. Többek között csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás, valamint egyes rosszindulatú daganatok kialakulásának kockázatát. Ezen állapotok kezelésében gyakran önállóan, vagy egyéb kezelési módok kiegészítőjeként is eredményes lehet. Karbantartja testsúlyunkat, fitt és vonzó külsőt eredményez, és jókedvünket is biztosítja. Ez a csodaszer pedig nem más, mint a testmozgás.
Tovább
A magas vérnyomás (hipertónia) gyakori betegség, mely a becslések szerint minden negyedik, ötödik felnőttet érinti, 65 év felett pedig ennél is többen szenvednek tőle. Akkor beszélünk hipertóniáról, ha a vérnyomás értéke tartósan meghaladja a 140/90 Hgmm-t. A betegség általában nem okoz panaszokat, de kezelés nélkül szövődményként egyes szervek (pl. szem, vese, szív, agy) károsodását idézi elő. Leggyakoribb, táplálkozással összefüggő kiváltói okai között előkelő helyen szerepel az elhízás, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a túlzott sóbevitel, de a mozgásszegény életmód, dohányzás, stressz hatását sem szabad lebecsülni.
Tovább