Egészséges életmód
Életmód = életminőség
Első Vivicittánk sikerén felbuzdulva tavaly nem volt kérdés, hogy lesz folytatás. Már alig vártuk a versenykiírás megjelenését, azonnal belefogtunk a szervezésbe. A legtöbben azonnal nekiestek a nevezési lapok kitöltésének, csak azon gondolkodtak, hogy idén melyik távot válasszák. Sokan az előző évi családi futás után most megpróbálkoztak a 2,5 kilométerrel, és több cukorbeteg kamasz a 7 helyett 10 kilométert futott. A felkészülés így kicsit több időt vett igénybe, de ezt senki nem bánta.
Tovább
November közepe a diabéteszről szól: egymást érik a cukorbetegeknek szervezett rendezvények, mégis hiányérzetünk volt évek óta, nem találtuk a helyünket a sok 2-es típusú cukorbeteg néni és bácsi között.
Tavaly egy hirtelen ötlettől vezérelve 24 órás röplabdázást és beszélgetéseket szerveztünk cukorbeteg fiatalok és családjaik számára, ami annyira sikeres volt, hogy idén megismételtük, kibővítve egyéb programokkal.
Tovább
Első Vivicittánk sikerén felbuzdulva tavaly nem volt kérdés, hogy lesz folytatás. Már alig vártuk a versenykiírás megjelenését, azonnal belefogtunk a szervezésbe…
Tovább
Ferenc pápa június 16-i audienciáján a 18 éves György Tibort, a Baross Imre Artistaképző növendékét érte az a megtiszteltetés, hogy több száz artista között egyedüli magyarként lépett fel az úgynevezett „pápaváró előadáson”, a Vatikán évente egy alkalommal megrendezett fergeteges cirkuszi kavalkádján.
Tovább
Szerző: Kicsák Marian
2016. július 20-tól megszűnt a „diabetikus”, a „cukorbetegek is fogyaszthatják” és a narancssárga kör jelölés az élelmiszereken, amelyek segítséget adtak a választáshoz a vásárlások alkalmával. Az indok, hogy a szigorú kontrollt igénylő étrendet követők számára (értsd cukorbetegek) félrevezető lehet ez a fajta jelölés, hisz értelmezhetik úgy, hogy korlátlanul fogyaszthatják az adott termékeket.
Tovább
Szerző: Kerekes Andrea
Napjaink egyik kulcsszava a siker. Ki ne szeretne sikeres lenni – a munkájában, a párkapcsolatában, a tanulásban, netán a diabétesz menedzselésében? Aligha találkozhatnánk olyannal, aki azt felelné: „nem, köszönöm, én sikertelen szeretnék lenni…” Járjuk kicsit körül a témához illeszkedő folyamatokat!
Tovább
Az elhízás-járvány nem csak a felnőtteket érinti, hanem nagyszámban a gyerekeket és kamaszokat is. A World Obesity Federation adatai szerint napjainkban világszerte több mint 223 millió iskolás elhízott vagy túlsúlyos, és ez a szám 2025-re várhatóan 268 millióra emelkedik, hacsak nem cselekszünk azonnal.
Tovább
Egyesületünkben diétás elméleti oktatás már sokszor történt. Azonban a visszaellenőrzések, a tesztek alapján látható volt, hogy nem rögzült a kívánt mértékben a tudás, és a gyakorlat is hiányzott, ezért gyakorlati diétás oktatás szervezésébe fogtunk. Ehhez találnunk kellett egy lelkes dietetikust, aki nem csak az elméletet tudja, hanem tud főzni is diétásan és tudását jó módszerrel át is tudja adni. A PAMOK dietetikusa, Ladocsi Anikó személyében sikerült megtalálni a számunkra alkalmas szakembert.
Tovább
A Lavínia latin eredetű női név, de ne egy csinos nővérkét, ne is egy okos doktornőt képzeljenek a név mögé. Lavinia, aki segíteni tud a diabéteszeseknek, rövid i-vel használja a nevét, és egy applikáció, amely most készült el, és folyamatosan fejlődik a veszprémi Pannon Egyetemen.
A Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai Kutató-Fejlesztő Központjában jó tíz évvel ezelőtt egy számítógépes életmód-programon kezdtek el dolgozni, amely a naplózást, az adatok rögzítését, értékelését segítette. Az idő és a technika előrehaladtával a programot mobiltelefonra alkalmassá alakították, hiszen ma már egyre többen használják az okostelefonokat a mindennapokban.
Mit tud Lavinia? Gyuk Péter, a Pannon Egyetem informatikus mesterszakos hallgatója mesél róla.
Tovább
Szerző: Nagy Gyuláné Tajti Éva
A vesekőképződés világszerte, így hazánkban is az egyike a leggyakrabban előforduló betegségeknek. A vesekövek kialakulásának pontos oka a mai napig nem minden részletében tisztázott, de számos olyan tényezőt ismerünk, amely elősegíti a vesekövek kialakulását. A genetikai tényezők, egyes anyagcsere-betegségek (pl. a köszvény), húgyúti fertőzések, a vizelet pangása, a kevés folyadék fogyasztása miatti túlkoncentrált vizelet mellett természetesen mozgásszegény életmódunk, egyoldalú táplálkozási szokásaink is lényeges szerepet játszanak a kövek kialakulásában. A vesekövek a vizeletben oldott anyagokból keletkeznek. Részben anyagcseretermékek, egy részük pedig a táplálékok természetes alkotórésze. A kövek mérete igen változó, a homokszemnagyságtól akár az egész vesemedencét kitöltő méretűek is lehetnek.
Tovább
Szerző: Ambrus Zsófia
Marcsit a lánya hozta el hozzám személyi edzésre, mondván, hogy az édesanyja mindenkivel foglalkozik a családban, csak a saját egészségével nem. Magas vérnyomását már évekkel ezelőtt felfedezték és kezelik is, ha az ímmel-ámmal, itt-ott bevett gyógyszereket hatékonynak minősíthetnénk. Marcsi elmondása szerint nincs ideje magára, de mozog minden nap: rohan a munkába, utána rohan az unokákhoz, rohan a postára, rohan a piacra, majd rohan a férjét ellátni, „hiszen Pisti egy kávét sem tud magának rendesen megfőzni.” Bár ezt a fajta rohanást nem nevezhetjük sportnak, a napi sport helyett inkább napi robot van. A nagy káoszban elfelejti bevenni a vérnyomáscsökkentő tablettáit is, és rendszerint azon veszi észre magát, hogy a vérnyomása az egekben.
Tovább
Az egyes italok folyadékpótlásban játszott szerepe
Normál körülmények között egy átlagos nap során a szervezet folyadékegyensúlya ingadozik ugyan, de a 24 órás cikluson belül rendszerint visszatér ugyanarra a pontra, ahonnan elindult…
Tovább
Szerző: Bóta Tímea
Az utóbbi időben egyre népszerűbb téma a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét pszichológiája. Fókuszba kerülését minden bizonnyal komolyan befolyásolta az a boldogság-pszichológiai hullám, ami nagyon leegyszerűsítve azt mondja, hogy ha valamit nagyon akarsz, akkor azt eléred. Gazdagság, siker, egészség – csak rajtad múlik. Ha nem éred el, akkor nem akartad igazán. Tisztán látszik, hogy – eredeti szándéka ellenére – mennyire frusztráló lehet ez.
A tudatos jelenlét pszichológiája részben válasz erre is. Az elmélet központi gondolata ugyanis az, hogy adott helyzetben elvárásmentesen, nyitottan legyünk jelen. Ne akarjunk sem boldogok, sem ellazultak, sem gazdagok, sem vonzók lenni, hanem figyeljük meg azt, ami van. Ez a figyelem mindig az adott pillanatra vonatkozik, lehetőség szerint pedig ítélkezésmentes, leíró jellegű. Ebben az állapotban mindig van kíváncsiság arra a bármire, ami jön. Ez tulajdonképpen az elfogadása annak, hogy bizonyos esetekben nem nálunk van a kontroll. Netán éppen milyen jó, hogy adott pillanatban nem nálunk van a kontroll.
Tovább
Szerző: Nagy Gyuláné Tajti Éva
Az egészséges étrend napi 4-500 g nyers zöldséget, gyümölcsöt tartalmaz, célszerűen napi 3-4 alkalomra elosztva. A nyári hónapokban nagyon sokféle hazai gyümölcs közül választhatunk, nem okozhat gondot a megfelelő mennyiség étrendbe illesztése.
Tovább
Mindennapi kalóriafalóink
Szerző: Ambrus Zsófia
Béla bácsi, aki a kerület hírhedt-híres kertésze, idén tavasszal nem jött, hogy megmetsszük a gyümölcsfákat. Aggódni kezdtem, szokatlan volt ez tőle, ezért felkerestem a feleségét. Erzsike néni a fejét fogva mesélte a házuk előtt: amióta Béla bácsi megtudta, hogy magas a vérnyomása, semmit nem hajlandó csinálni. Azt hajtogatja, hogy „majd a gyógyszer megoldja”, pedig az orvosa is a lelkére kötötte, hogy mozogni azért ezután is kell!
Tovább