Személyes történetek
Történetek, életutak
Bemutatjuk szakértőinket
A Diabetes magazinban olvasható információk mindig hitelesek. Ezt a szakszerűséget – a lapunkat és a cukorbetegek országos közösségét segítő – diabetológusoknak és egyéb szakembereknek köszönhetjük. Ebben az évben megismertetjük olvasóinkat azokkal a szakértőkkel, akik szerkesztőségünk és a CEOSZ munkáját segítik.
Tovább
Beszélgetés a diabétesz elfogadásáról
2014-ben jelent meg Ambrus Flóra Kárpátalján élő fiatal lány könyve a Tudomány Kiadó gondozásában, Candy címmel. Cukorbeteggé válásának első időszakát mesélte el, amely bővelkedett nehézségekben. 2025-ben ismét megjelent a könyv. Szerzője közben felnőtt, édesanya lett, jelenleg Győrben gyermekorvos-rezidens, tervei szerint gyermekdiabetológus lesz, a fiatalok edukációjában már most is részt vesz.
Tovább
Sportos Cukorbetegek Egyesülete
Negyedik alkalommal szervezte meg a Sportos Cukorbetegek Egyesülete DiabAkadémia képzését, amelyre az ország számos pontjáról – többek között Sopronból, Kecskemétről, sőt Szabadkáról is – érkeztek résztvevők. A hétvégi program főként 1-es típusú diabéteszes gyermeket nevelő szülőket szólított meg, akik közösségben, szakértői támogatással új ismereteket és inspirációt szerezhettek a mindennapi élethez.
Tovább
Szurikáta Alapítvány
Szerző: Herth Viktória
Igazi szép őszi idő volt október elején, amikor a Szurikáta Alapítvány megtartotta családi napját Budapesten, az Elméleti Orvostudományi Központban. Családi nap volt, tehát az alaphangulatot a gyerekzsivaj határozta meg. Az egyik asztalnál játszottak, a másiknál alkottak, a harmadiknál pingpongoztak és futkároztak mindenfelé a hatalmas aulában azok a gyerekek, akiknek, illetve akikért létrejött a program.
Tovább
Bemutatjuk szakértőinket
Szerző: Herth Viktória
A Diabetes magazinban olvasható információk mindig hitelesek. Ezt a szakszerűséget – a lapunkat és a cukorbetegek országos közösségét segítő – diabetológusoknak és egyéb szakembereknek köszönhetjük. Ebben az évben megismertetjük olvasóinkat azokkal a szakértőkkel, akik szerkesztőségünk és a CEOSZ munkáját segítik.
Tovább
Interjú dr. Bakó Barnabással
Szerző: Herth Viktória
Október elején Egerben zajlott a Kelet-Magyarországi Diabetes Hétvége. E szakmai rendezvényen vehette át lapunk szakmai lektora, régi segítője, a Miskolcon élő dr. Bakó Barnabás a Kelet-magyarországi Diabetológiáért plakettet. Gratulálunk a doktor úrnak! Ez alkalomból készítettünk vele interjút, hogy olvasóink is jobban megismerhessék őt.
Tovább
Szurikáta Alapítvány
Több felemelő és emlékezetes pillanattal zárta a nyarat a Szurikáta Alapítvány. Egy balatonboglári tábor és egy frenetikus koncertélmény után ősszel új online tudáscsomaggal tértünk vissza az „iskolapadba”, és már készülünk is az október 11-i Szurikáta családi napra, ahol bemutatjuk új könyvünket, egy kamaszoknak szóló regényt.
Tovább
Idén nyáron négy diabéteszes ifjúsági táborban is járt szerkesztőségünk néhány tagja: Herth Viktória főszerkesztő, Hegedüs Csaba, a kiadó munkatársa, aki főállásban zenész, így mind a négy helyszínre egyik kedvenc hangszerével, a bendzsóval érkezett, valamint Béki János, a Diabetes kiadványmenedzsere.
Tovább
A Szigetköz – természeti adottságai, állat- és növényvilága miatt – maga a csoda. A vadregényes táj sok ember szívét rabul ejti, ez történt a győri cukorbeteg gyerekekkel is a nyáron.
Tovább
Joslin-érmeseink
Szerző: Herth Viktória
Ritka az olyan interjú, amikor a kérdezővel szemben négyen is ülnek. A közelmúltban Szegeden átélhettem ezt a helyzetet, illetve nem is Szegeden, hanem egy közelében fekvő faluban, Balástyán. Beszélgetőtársaimat régről ismerem, hármójukkal 2009-ben találkoztunk Győrben, a 40 éve cukorbetegek első találkozóján. Ildivel 2015-ben ismerkedtünk meg, kapcsolatunk azóta barátsággá mélyült.
Tovább
Bemutatjuk szakértőinket
Szerző: Herth Viktória
A Diabetes magazinban olvasható információk mindig hitelesek. Ezt a szakszerűséget – a lapunkat és a cukorbetegek országos közösségét segítő – diabetológusoknak és egyéb szakembereknek köszönhetjük. Ebben az évben megismertetjük olvasóinkat azokkal a szakértőkkel, akik szerkesztőségünk és a CEOSZ munkáját segítik.
Tovább
II. rész
Elősző számunkban olvashatták Csilla történetének első részét, a küzdelmet, ahogy 160 kilóról 100-ra fogyott, megküzdött egy tüdőembóliával – egy csodálatos doktornő és a férje segítségével. Sajnos, az örömteli befejezés még nagyon messze van.
Tovább
Dr. Nemcsik János nyolc éven keresztül tevékenykedett a Magyar Hypertonia Társaság főtitkáraként. Háziorvosként a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Örs vezér téri szakrendelőjében dolgozik 2009 óta.
Tovább
A betegeket és a szakembereket egyaránt naprakész és hiteles információval kell ellátni
A Magyar Hypertonia Társaság egy tudományos társaság, amelynek az az elsődleges feladata, hogy a szakemberek – orvosok, szakdolgozók – számára a hipertóniával kapcsolatos ismereteket tolmácsolja. Nem kevésbé fontos feladat, hogy a betegek számára is mérvadó, pontos, hiteles tudást nyújtson a hipertóniáról, annak veszélyeiről, szövődményeiről, ami segít abban, hogy a páciensek is meggyőződjenek a magasvérnyomás-betegség hatékony kezelésének fontosságáról – kezdte beszélgetésünket a Magyar Hypertonia Társaság most leköszönő elnöke, dr. Járai Zoltán címzetes egyetemi tanár, tanszéki csoportvezető, a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház profilvezetője, aki 2017-től vezette a tudományos társaságot.
Tovább
Nem sokkal 80. születésnapja előtt, súlyos betegség következtében távozott közölünk a Magyar Cukorbetegek Siófoki Egyesületének egykori elnöke, Bíró László…
Tovább