Orvosok üzenetei

Szakemberek tanácsai

Reggel vagy este?

Mikor szedjem a vérnyomáscsökkentőmet?

Reggel vagy este?

Szerző: Dr. Járai Zoltán

A magasvérnyomás-betegség, azaz a hipertónia rendkívül gyakori megbetegedés, hazánkban mintegy hárommillió felnőttet érint. Következményei súlyosak, hiszen az érrendszeri és szívbetegségek szinte mindegyikének kockázati tényezője a hipertónia. Kezelése tehát azért fontos, hogy megelőzzük ezeket a hazánkban legtöbb halált eredményező betegségeket, kiemelten a szívinfarktust, a szélütést, idült vesebetegséget és az érelmeszesedés egyéb súlyos formáit.

 Tovább
Méreg vagy gyógyító ital?

Kávé

Méreg vagy gyógyító ital?

Szerző: Dr. Kováts Boglárka

A kávé régóta ismert és kedvelt élénkítő ital, de nagyot változott az utóbbi években a tudományos megítélése – egészségtelen függőség helyett a kutatások fókuszában immár az egészségre gyakorolt pozitív hatásai állnak. Korábban a keringési betegségek kockázati tényezőjének gondoltuk, a kutatások azonban nem találtak összefüggést a kávéfogyasztás és a szív-érrendszeri megbetegedések között.

 Tovább
Kedvezmények, szabályok és korlátozások

Gyógyászati segédeszközök

Kedvezmények, szabályok és korlátozások

Szerző: Dr. Strényer Ferenc

Diabéteszesként a mindennapok során nem csak egészségügyi problémákkal kell szembenéznünk, igen gyakran a szabályok, előírások útvesztőibe keveredünk. Rendszeres jogi szaktanácsadónk, dr. Strényer Ferenc cikksorozatában segít eligazodni e szabályok között. Előző számunkban a nem inzulintípusú gyógyszerek és az inzulinok használatáról volt szó. Most a gyógyászati segédeszközökkel, az önellenőrzés eszközeivel (vércukormérők, ketonmérő, szenzorok) és az inzulinbeadás eszközeivel (penek, pentűk, inzulinpumpák) foglalkozunk. A sorozat harmadik részében az adókedvezményről és a cukorbetegeket érintő korlátozásokról beszélünk majd, például a jogosítványhoz jutással kapcsolatban és a különböző foglalkozások tekintetében.

 Tovább
Tisztelgés Banting és a 100 éves inzulin előtt

A diabétesz világnapja – 2022

Tisztelgés Banting és a 100 éves inzulin előtt

Szerző: Tóbiás Lilla

A diabétesz világnapja alkalmából a Szurikáta Alapítvány felavatta Sir Frederick Banting, az inzulint közkinccsé tevő tudós emléktábláját, valamint bemutatta dr. Körner Anna az inzulin diadalútjáról és a diabéteszkezelés történetéről írt könyvét.

 Tovább
Aludni kell, aludni jó, jól aludni fontos!

Aludni kell, aludni jó, jól aludni fontos!

Szerző: Dr. Ádám Ágnes

Mindenki csak a nappal történtekkel foglalkozik, mintha éjszaka nem is élnénk, mintha éjszaka nem történnének életfontosságú folyamatok. Pedig történnek. A betegeknek kevesebb mint 5 százaléka keresi fel orvosát kifejezetten az alvászavara miatt, 70 százalékuk soha nem is említi.

 Tovább
Gyógyszerek helyettesítése

Gyógyszerek helyettesítése

Szerző: Dr. Kováts Boglárka

Minden krónikus beteg találkozott már azzal a helyzettel, hogy a gyógyszerész helyettesítő gyógyszert javasolt a felírt készítmény helyett…
 Tovább
Vigyázzunk a béta-sejtekre!

Vigyázzunk a béta-sejtekre!

Szerző: Dr. Bakó Barnabás

  A szénhidrát-anyagcsere optimális egyensúlyához kulcsfontosságú az inzulintermelő béta-sejtek megfelelő működése. A béta-sejtek a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben helyezkednek el, össztömegük mindössze 1 gramm…
 Tovább
Kedvezmények, szabályok és korlátozások

Kedvezmények, szabályok és korlátozások

Szerző: Dr. Strényer Ferenc

Diabéteszesként a mindennapok során nem csak egészségügyi problémákkal kell szembenéznünk, igen gyakran a szabályok, előírások útvesztőibe keveredünk. Rendszeres jogi szaktanácsadónk, dr. Strényer Ferenc most induló cikksorozatában segít eligazodni e szabályok között.
Most, elsőként a nem inzulin típusú gyógyszerek és az inzulinok használatáról lesz szó. A következő részben a gyógyászati segédeszközökkel, az önellenőrzés eszközeivel (vércukormérők, ketonmérő, szenzorok) és az inzulinbeadás eszközeivel (penek, pentűk, inzulinpumpák) foglalkozunk. A sorozat harmadik részében az adókedvezményről és a cukorbetegeket érintő korlátozásokról beszélünk, például a jogosítványhoz jutással kapcsolatban és a különböző foglalkozások tekintetében.

 Tovább
Elismerték dr. Kempler Péter munkásságát

Elismerték dr. Kempler Péter munkásságát

Szerző: Herth Viktória

Az idei Semmelweis-napon vehette át Kempler Péter professzor úr az orvosi életműdíjnak számító Batthyány-Strattmann László-díjat dr. Rétvári Bence miniszterhelyettestől. A díjat 1992-ben alapították, s az egészségügyi szakemberek közül azoknak adományozzák, akik évtizedes kimagasló szakmai teljesítményükkel sokat tettek az egészségügy fejlesztéséért.

 Tovább
Interjú prof. dr. Somogyi Anikóval

Jó életet élek

Interjú prof. dr. Somogyi Anikóval

Szerző: Herth Viktória

– Klinikai farmakológia az egyik szakterületem, ami az új, még nem engedélyezett gyógyszerek kipróbálását jelenti. A diabetológia és a lipidológia területén használatos gyógyszerek vizsgálatában vettem részt. Szerettem ezt a szakterületet, izgalmas feladat…
 Tovább
Interjú prof. dr. Winkler Gáborral

Mindazt gyakorolhattam, amit fiatal orvosként célul tűztem ki

Interjú prof. dr. Winkler Gáborral

Szerző: Herth Viktória

Dr. Winkler Gábor 1949-ben született, lassan 50 éve van a pályán. Több kitüntetés birtokosa, díjakkal ismerték el munkásságát a szakmai társaságok, megkapta a Batthyány-Strattmann László-díjat, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, polgári tagozat állami kitüntetését is. Most a Pro Aegrotis díjat ítélték neki. Ez az elismerés a diabétesz gondozása területén végzett eredményes munkáért jár.

 Tovább
A cukorbetegségben kialakuló csontritkulásról

A cukorbetegségben kialakuló csontritkulásról

Szerző: Dr. Mácsai Emília

A cukorbetegség számos szerv és szervrendszer működését megváltoztatja, így a csontrendszer felépítése és működése is módosul. A csontritkulás, tudományos nevén oszteoporózis – azaz a csontok tömegének csökkenésével és szerkezetének gyengülésével (1…
 Tovább
Az orvoslás hitelessége

Kedves Olvasó!

Az orvoslás hitelessége

Szerző: Dr. Ádám Ágnes

Egy olyan újságot tart a kezében, amelyet azért írunk, hogy tudományos bizonyítékokon alapuló ismeretekről tájékoztasson. Nem tudjuk másképp felvenni a harcot azokkal a szélhámosokkal, akik üzleti hasznot remélve árulnak a neten ezt-azt-amazt. Hogy mit, azt nem lehet tudni…
 Tovább
Az orvos válaszol

Könyvismertető

Az orvos válaszol

Több mint 3 millió hipertóniás beteg él Magyarországon. A magasvérnyomás-betegséget néma gyilkosnak is hívják, mivel sokáig teljesen tünetmentes, miközben már pusztítja a beteg szervezetét.
A zsebkönyvben a magas vérnyomás megelőzésétől kezdve a már kialakult betegségről és az azzal való életről olvashat. Kik és miért hajlamosak arra, hogy a magas vérnyomás kialakuljon? Milyen szövődményei vannak a már kialakult betegségnek? Hogyan lehet/kell kordában tartani a hipertóniát, hogy a súlyos szövődményeket elkerülje a beteg? Milyen életmód és gyógyszeres kezelés tanácsolható a betegeknek? A hipertóniaspecialista orvosszerző több évtizedes tapasztalata garantálja, hogy a könyvben szereplő 150 kérdésre a legközérthetőbb és legpontosabb módon kapjon választ az olvasó.

 Tovább
A telemedicina alkalmazása magas vérnyomás esetén

A telemedicina alkalmazása magas vérnyomás esetén

Szerző: Dr. Nemcsik János

A távgyógyításnak (telemedicinának) többféle módja van. Létezik a hagyományos, valós idejű audio- és videokommunikáció az orvos és a páciens között. Nem azonos idejű, úgynevezett aszinkron folyamatok is részei lehetnek a telemedicinának: egészségügyi adatok tárolása, továbbítása, illetve adott paraméterek távmonitorozása. Tágabb értelemben ide tartozik a telefonos konzultáció, az e-mailben történő tanácsadás, valamint az interneten elérhető, orvosi témájú hanganyagok vagy a kérdezz-felelek jellegű orvosi tanácsadás.

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!