Feltöltés dátuma: 2021.12.01.

A MentaPRO Alapítvány napközis tábora

MentaBOLYGÓ 2021

A MentaPRO Alapítvány 2021-ben negyedik alkalommal rendezte meg napközis táborát: a MentaBOLYGÓra idén összesen 55 gyermek látogatott, két turnusban. A tábor különlegessége, hogy nemcsak a diabétesszel élő gyerekeket, hanem testvéreiket is szeretettel látjuk. Nekik ez a helyzet különleges, hiszen itt ők lógnak ki a sorból, ők nem mérnek cukrot, nem viselnek szenzort, pumpát.

Illusztráció

A táboraink mindig tematikusak, idén az első turnusban szuperhősökké változtunk, ami nagy szerencse volt, hiszen a MentaBOLYGÓt kiszemelte magának a szupergonosz BétaKiller. Az ő támadására készültünk fel a hét során, hogy pénteken egy mindent eldöntő csatában megküzdhessünk vele. Persze a harci készültséget sok programmal színesítettük: járt nálunk egy bűvész, akinek a mutatványai láttán felnőtt és gyerek egyaránt gurult a nevetéstől. Ellátogattunk Budapest legforróbb pontjára, ahonnan csodálatos kilátás nyílik: megismerkedtünk a Sas-hegy különleges ökoszisztémájával. Egy kísérletező óra keretében pedig játékosan tanultunk a fizika néhány törvényéről.

A második hetünk a zene jegyében telt: készítettünk saját hangszert, játszottunk zenés diabkvízt, és a hét lezárásaként egy igazi koncerten is részt vehettünk, ugyanis ellátogatott hozzánk a Brass in the Five fúvósegyüttes, akiktől megtanultuk, hogy akár PVC-csövekből is lehet hangszer!

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is volt óriásbuborék-show, kipróbálhattuk a különböző eszközöket. Szintén hagyomány kurátorunk, Bóta Tímea pszichológus önismereti foglalkozása, amelyen nagyobbacska táborozóink vettek részt. A táborhelyünkül szolgáló általános iskola focipályája legfeljebb az étkezési időkben és a kirándulások alatt volt üres: néhány lelkes focista táborozónk gimnazista önkéntesünk segédletével minden időjárási körülmények között fáradhatatlanul rúgta a bőrt – és persze közben új barátságok szövődtek.

Illusztráció

A tábor legmeghatóbb pillanata mindig a búcsú, ez pedig idén a szokásosnál is könnyesebbre sikeredett. Célkitűzésünk, hogy a nagyobb óvodás és a kisiskolás gyerekeknek nyújtsunk nem ottalvós táborozási lehetőséget, így azoktól, akik kinőnek ebből a korból, el kell köszönnünk. Az idei évben 10 olyan visszatérő táborozónktól búcsúztunk el, akik közül többen mind a 4 évben velünk tartottak. A gyerekek könnyeinél jobban semmi nem igazolja a sorstársközösségek szükségességét és a diabétesztáborok létjogosultságát.

Szászné Bedő Ágnes kurátor, MentaPRO Alapítvány

Megjelent a diabetes junior2021/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!