Engem annak idején nagyon zavartak – gondolom, ti is így vagytok vele – a „buta felnőttek”, amikor találkoztunk és elkezdtek sopánkodni: Mennyit nőttél! Hogy múlik az idő! Hihetetlen, hogy már elsős (hetedikes… gimnazista…) vagy! Miért, mit gondolt? Én örökké aranyos hároméves maradok?

Ma már tudom, hogy mi az oka ennek a butaságnak – főleg, mióta rajtakaptam magam, hogy én is ilyen ostobasággal támadtam le ismerősöm gyerekét. (Soha többé nem tettem, és nem is fogom, megígérem!) Szóval, az az oka, hogy pár évtized elteltével az ember alig változik, ha mégis, arról igyekszik nem tudomást venni, mert ezek a változások már az öregedés jelei. Ti, gyerekek, fiatalok pedig nem hogy évről évre, de bizonyos időszakokban hónapról hónapra változtok.

Azért jutott ez az eszembe, mert a lapmenedzser megkért, írjak köszöntőt, s emlékszem, egy éve is a köszöntő volt az utolsó cikk, amely megszületett a Diabetes Juniorba. És íme, eltelt egy év. Én öregebb lettem egy évvel – Ti nagyobbak lettetek, érettebbek, tapasztaltabbak, okosabbak. Az is lehet, hogy csak most csatlakoztatok hozzánk, a diabéteszesek táborához – nem örülünk nektek, de szeretettel fogadunk benneteket!

Lehet, hogy tavaly még anyu adta neked az inzulint, ma pedig magad állítgatod az inzulinpumpádat. Lehet, hogy tavaly egy fakír erősségével tartottad a diétát, ma pedig úgy keringsz a hűtőszekrény körül, mint nyári estén a legyek a lámpa körül. (A körözés még nem lenne baj, de valószínűleg ki is nyitod, olyankor is, amikor nem kéne.) Szóval, tavaly olyan voltál, idén ilyen vagy, de ne ijedj meg, mindkettő te vagy!

A fegyelmezett cukorbeteg is te vagy, és a kicsapongó-falatozó is. A szófogadó kisgyerek is te voltál, és a folyton vitatkozó tinédzser is te vagy. És ahogy múlik az idő, ezekből születik meg a felnőtt, aki nem jobb és nem rosszabb, mint most te (legyél akár kilencéves, akár tizenkilenc), csak egy kicsit tapasztaltabb, egy icipicivel okosabb (bölcsebb majd akkor lesz, amikor lenénizik, lebácsizzák őket). És mit gondoltok, honnan a tapasztalat? Honnan az okosodás, a bölcsesség? Bizony, jól gondoljátok, gyermekkorban kezdődik.

Egy diabéteszes esetében különösen így van. Ti napról napra tanultok, tapasztaltok: technikákat, mérőeszközök kezelését, inzulinadagolási módszereket, diéta-irányzatokat, és legfőképpen: tanuljátok önmagatokat. Milyen vagyok? Mikor milyen vagyok? Miért ilyen vagyok? Miért vagyok? Hú, nehéz kérdések ezek, így ötvenen túl azt mondom, halálig ezekre keressük a válaszokat.

Azt kívánom, hogy hét-nyolc-kilenc évtized álljon még előttetek, hogy e kérdésekre megtaláljátok a válaszokat! (Szerintem sejtitek, mi lesz a befejező mondatom.) Legkésőbb a mai naptól – de remélem, már tegnaptól – tegyetek meg mindent e sok-sok évtized érdekében, tegyetek meg mindent, hogy elkerüljétek a szövődményeket, hogy kézben tartsátok diabéteszeteket! Tanuljatok, okosodjatok, tapasztaljatok, s bocsássátok meg magatoknak, ha időnként a rosszról gyűjtetek tapasztalatot! Javítsátok ki a hibákat, és emelt fejjel menjetek tovább!

Herth Viktória