

Hosszú, egészséges életet!
Kifejezett öröm számunkra, hogy 2015-ben épp Veszprémben köszönthetünk Benneteket a Gyermekdiabétesz Napon. Tudjátok, a Diabetes című magazin 25 évvel ezelőtt itt született. Ebben a szép városban nagy hagyománya van a diabéteszgondozásnak. A cukorbetegklub 1979-ben alakult, az első betegoktató tanfolyamokat is ekkor szervezte Vándorfi Győző doktor úr.
De nemcsak azok a gyermekek és szüleik, nemcsak azok a fiatalok olvassák a Diabetes Juniort, akik jelen vannak (voltak) az országos találkozón. Ez az az új-ság, amelyben nem az új-donság a lényeg. Hetekkel, hónapokkal megjelenése után is érdekes olvasmány.
Épp eléggé elfoglalja, megnehezíti napjaimat a cukorbetegség, még olvasni is erről…? – morgolódhattok, ahogy minden bizonnyal vannak is jó néhányan, akik morgolódnak. Jó, tudjuk, ez nem egy Harry Potter. De mi nem is izgalmat akarunk okozni, épp ellenkezőleg: olyasmikről írunk, amelyek segítenek elkerülni a valódi izgalmakat okozó helyzeteket. Nagyon körmönfontan sikerült megfogalmaznom, hogy tanítani szeretnénk Benneteket.
Vannak, akik súlyos betegségnek tartják a diabéteszt, s vannak, akik állapotnak. Egy harmadik megfogalmazás szerint: feltételhez kötött egészség. Nem mindegy, hogy valaki cukorbajként emlegeti a diabéteszt (lapunkban ezt a szót másutt nem találjátok, mi soha nem használjuk!), vagy olyan egészséges emberként tekint önmagára, akinek azért bizonyos szabályokat be kell tartania. Nem kellemes, ha előírják, mikor mennyit ehetünk, sőt még azt is, hogy mit. Szigorú szabály, amit be kell tartanunk, de megéri, mert a mérleg másik serpenyőjében az élet „csücsül”, a mi életünk, amely nem mindegy, hogy milyen hosszú és főleg nem mindegy, hogy milyen szép lesz.
Szerkesztőként azok a kedvenc cikkeim, amelyeket diabéteszes fiatalok írtak életükről, a tanulás rögös, de eredményes útjáról. Enyedi Nóra több éve, rendszeresen beszámol előző évéről. Ő az, aki extrém sportokat is kipróbált, sőt szép eredményeket ért el bennük, diabétesze dacára. Most egy új, hatalmas vállalkozásról tudósít: kisbabája született, a gyönyörű, kócos Marci! Gratulálok Nórinak, sok boldogságot kívánok neki és családjának – a Ti nevetekben is.
Mégsem az ő írása kapta tőlem az „aranyérmet”: Leidinger Judit, a pedagógusnak készülő főiskolás lány őszintén le merte írni, hogy a cukorbetegséghez való kapcsolatát – pozitív irányba! – gyerekek fordították. Egy táborban találkozott a nála sok évvel fiatalabbakkal, s az ő vidámságuk, természetességük ébresztette rá: nem szabad keseregni!
„Én 23 évesen sírtam, hogy meg kell szúrnom magamat egy apró kis tűvel. Ők 7-8-10 évesen rendíthetetlenül szurkálják magukat, rezzenéstelen arccal. Ott álltam közöttük – mint felügyelő, segítő –, és arra gondoltam, hogyha ők, gyerekek lévén ezt tudják csinálni, és élvezni emellett a gyermekkorukat, akkor nekem is kötelességem 23 évesen, felnőtt fejjel végre kinyitni a szememet, tudomást venni a betegségemről és betartani a szabályokat! Hiszen nincs más választásunk, ha hosszú és egészséges életet kívánunk magunknak.”
Legyen ez a cikkből vett idézet lapunk mottója idén!
Herth Viktória