„A TÁBOR”
A Békés megyei diabéteszes gyermekek csak így hívják: A TÁBOR. A segítők is csak így beszélnek róla: A TÁBOR. Csupa nagybetűvel. Mert diabéteszes, Békés megyei gyermekként tábor csak egy van: ahol jó lenni, ahol vigyázunk egymásra, ahol együtt vagyunk, ahol tanulunk – de másképp, mint az iskolában –, ahol ki van számolva az étel szénhidrátja, ahol vércukrot mérünk és inzulint adunk, ahol úgy kifáradunk, hogy csak na, de azért jó hajnali 3 körül elaludni!

Nagyon jó volt látni, ahogy üdvözölték egymást a gyerekek
Voltak visszajáró barátok, akik évekkel ezelőtt megismerkedtek, és azóta is tartják a kapcsolatot. Voltak még ismeretlenek, akiknek minden új volt; a társak és a diabéteszes élet egyaránt. Nekik nehéz lehetett az első pár perc, de a gyermeki érdeklődés, a nyitottság átlendítette őket ezen az időszakon.
Eleinte természetesen a kapocs, a diabétesz volt a témájuk. Ekkor még sokszor hallottuk a: „Te milyen inzulint használsz? Hányszor szúrsz? Szereted a pumpát? Szenzoros vagy?” tartalmú beszélgetéseket. Ahogy jött a programok sokasága, egyre kevesebbszer hangzottak el az ehhez hasonló kérdések. Az élmények, a hangos nevetések, a móka és a „bandázás” vette át a főszerepet.
Jó volt látni, hogy sikerült elfeledtetni az utóbbi idők szürke, bezártságban töltött hétköznapjait. Természetesen úgy, hogy közben figyelve, kezelve voltak a vércukrok is.
Ahhoz, hogy ez 6 napon keresztül zökkenőmentesen biztosított legyen, a szervezőcsapat maximális odafigyelésére, odaadására, rengeteg munkájára volt szükség. A diabéteszt Kati és Zsuzsika doktor nénik, Edit néni, Anett és Évi fáradságot nem kímélve, a nap minden pillanatában felügyelték. Ebben az évben középiskolás segítők is velünk voltak, táborozóként, de feladatokkal megbízva. Megható volt látni, ahogy ezek a „gyerekek” bizalommal fordultak az őket segítő felnőttek felé ugyanúgy, mint a kisebbek felé.
Hogyan élték meg ezt a segítőként táborozó gimis nagylányok?
„Ez a tábor kiemelkedett a többi közül, mert most mint segítő mentem és talán egy picit éreztem, hogy a felnőtteknek milyen nehéz dolguk van. Személy szerint a programok nekem nagyon tetszettek, főleg a csoportos beszélgetés és a lézerharc. Jövőre is szívesen megyek mint segítő és mint táborozó!”
„Nagyon örültem, hogy a mostani tábor ottalvós volt, mert így teljesen más a hangulata, sokkal jobb. Egy hétig éjjel-nappal együtt voltunk a többiekkel, jobban megismerhettük egymást és jól szórakoztunk. A legtöbb embert már ismertem a tábor előtt, de voltak olyan új cukorbetegek, akikkel ott ismerkedhettem meg. Péntek este a tábor záróprogramja csoportos vetélkedő-játék volt, amit mi, segítők valósítottunk meg. Jól sikerült, mindenkinek tetszett, élvezték a kisebbek és a nagyobbak is!”

Ezekben a napokban kicsik és nagyok, fiúk és lányok egymást segítve, együtt vettek részt a programokban, a boldogságban és a diabétesz okozta nehézségekben egyaránt! A tábor zárásaként megölelték egymást és a felnőtteket is. Megfogadták: jövőre újra itt, együtt!
Lagziné Remeczki Andrea