Szerző: Kerekes Andrea Feltöltés dátuma: 2021.03.02.

MentaBolygó

A MentaPRO Alapítvány 2018 óta rendez nyári napközis élményedukációs táborokat Budapesten. Tavaly óta mindezt az Erzsébet Alapítvánnyal együttműködésben, Diabétesz Erzsébet-táborként tesszük. Minden évben július első két teljes hetében népesül be a „bolygó” 5–11 éves, 1-es típusú diabétesszel élő gyerekekkel és testvéreikkel. A tábor minden egyes hete külön tematikára épül, idén az első héten vízi világgá változott a tábor, a második héten pedig kis varázslótanoncokat fogadtunk.

Illusztráció

Élménypedagógiai módszerekkel dolgozunk, a programok közé pedig beépítjük a diabétesszel kapcsolatos ismereteket hol játékos formában, hol kicsit komolyabban, de mindenkor a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően.

A MentaBolygón a kis diabosok vannak többségben – végre nem ők azok, akik egyedül vannak az oviban, suliban, hanem épp a tesóik, akik megtapasztalják, hogy itt ők a „kicsit mások”. Szerencsére ez az érzés (ha előjön egyáltalán) nagyon hamar elmúlik, hiszen a testvérek is ugyanúgy minden program részesei, ugyanazt eszik, és ugyanúgy ott vannak az edukációs foglalkozásokon is.

Kerekes Andrea

közösségfejlesztő

MentaPRO Alapítvány
Elérhetőség: kerekes.andrea@mentapro.hu

Számlaszám: 16200151-18540075
Adószám: 18734081-1-43

Megjelent a diabetes junior2020/2. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!