Miért jó táborozni?
Élet a MentaBolygón
Azt, hogy a cukorbetegség milyen kötöttségeket, szorongást jelent, olvasóinknak nem kell magyarázni. Gondoljanak bele, milyen lehet ezeket 6-8-10 évesen átélni, vagy a tinédzserkor amúgy is sok lelki nyűgje mellett elviselni! Maguk a fiatalok hogyan értékelik e táborokat, mit jelent számukra a sorstársi közösség, a sok élmény, a diabétesszel kapcsolatos új információ? Meséljék el ők maguk!
Noémi vagyok, 11 éves, egy diabéteszes kisfiú testvére. Van egy 13 éves nővérünk is. Az öcsém, Ágoston, 6 éves, és februárban derült ki, hogy cukorbeteg. Bár ennek még csak néhány hónapja, a diabétesz már az életünk része lett. Nem bánom, hiszen egészségesebben élünk azóta, és ezzel együtt is boldogok vagyunk.
Szoktam segíteni Ágostonnak megmérni a vércukrát, és beadni az inzulint vagy kezelni a hipóját. Nagyon bátornak tartom, és próbálok minél jobb testvére lenni. A strandon például megvárjuk a fagyizással, amíg uzsonnaidő lesz, és ő is ehet.
A MentaBolygó tábort nagyon vártuk. Sokat segített, és ott természetesnek tűnt a diabétesz, mert az is. Azon kívül, hogy sok segítséget és támogatást kaptunk, még barátokat is szereztünk mindketten.
Nekem az ebéd is nagyon ízlett, Ágoston meg boldog volt, mert lekváros kenyeret is kérhetett. Az öcsém vércukorértékei még nem voltak ilyen hosszú ideig ennyire jók! Ebből is kiderül, hogy jól vigyáztak ránk.
A programok is szuperek voltak! Volt tábortánc és vízibombacsata, amit mindenki nagyon élvezett. Ezeken kívül is rengeteget szórakozhattunk minden nap. Kézműveskedtünk, kirándultunk, és jött hozzánk meglepetésvendég is: Hevesi Tamás!
Az egész hetet nagyon szerettük. Bár nagyon elfáradtunk, barátokat, élményeket és sok tapasztalatot szereztünk. Jövünk jövőre is!
Pasztorek Noémi