Illusztráció

Megfizethető „mentes” ételek

E számunk másik cikkében a gluténérzékenység és a cukorbetegség kapcsolatáról ír dr. Tóth-Heyn Péter, melyben hangsúlyozza az élethosszig tartó gluténmentes diéta fontosságát. A következő receptekkel ebben szeretnénk segítséget nyújtani.

A páromnál 3 éve diagnosztizáltak pajzsmirigy-alulműködést, orvosa tanácsára kezdett el diétázni. A glutén elhagyása mellett a tej és a cukor is kikerült az étrendünkből.

Jómagam mindig is szerettem sütni-főzni, így elhatároztam, hogy mi ugyanúgy finom ételeket fogunk enni, mint a nem diétázó társaink. Az nem volt kérdés, hogy mindannyian áttérünk egy egészségesebb életmódra, így csak egyfélét főzök, az pedig minden esetben gluténmentes, a kemény sajtok, és a kefir/joghurt olykor még belefér, a cukor sohasem!

Eleinte sajnálkozó tekintettel néztek ránk, hogy „Akkor most ti fénnyel táplálkoztok?”… Rájöttem arra is, hogy mennyi mindent nem ettünk azelőtt, illetve arra is, hogy mennyi „hulladékot” ettünk meg…

Azóta a gluténmentes zabpehely, a köles, a hajdina, a barna rizs, illetve az ezekből készült lisztek életünk részévé váltak, mindezek mellett szívesen próbálgatom a magliszteket is.

Egy évvel ezelőtt elkezdtem a receptjeimet csokorba gyűjteni weboldalamon. Jöttek kisebb-nagyobb elismerések „munkásságomról”, de kaptam egy pofont is egyik receptem kapcsán, amikor is megmondta egy gasztroblogger, hogy „jó ez a recept csak a kép szörnyű…” Akkoriban ha le is fényképeztem egyet-egyet, a cél az volt, hogy az étel (sütemény) a képen legyen. Visszagondolva, és újra megnézve azt a képet, igaza volt. Tehát már nem csak a receptek érdekeltek, hanem a fotózás is…

Na de lássuk a recepteket is!

Putóczki Gáborné Emese

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!