
Civil kezdeményezések
Szurikáta diabFoglalkozás
Mindig nagy örömmel mutatunk be olyan új kezdeményezéseket, amelyek gyermekek, szüleik és közösségeik számára szerveznek programokat a diabétesszel kapcsolatos információk, ismeretek elsajátítására, az új élethelyzet minél gyorsabb elfogadásához.
A Szurikáta Alapítvány és a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete speciális gyermekfoglalkozásokat tart diabéteszes gyermeket fogadó óvodák gyermekcsoportjai és általános iskolai osztályai számára.
A gyerekek játékos gyógyítás, illetve rendhagyó biológia óra során ismerkedhetnek meg társuk betegségének jellemzőivel, okaival, kezelésének mikéntjével és az egészséges táplálkozás alapjaival.
A diabétesz felismerését követően a gyermekek, fiatalok élete egyik percről a másikra gyökeresen megváltozik, naponta többszöri inzulinbeadásra, vércukormérésre kerül sor, étkezésüket nagyon szigorú előírások határozzák meg. Mindezek olyan ismeretek, amelyeket korábban a diabéteszessé váló gyermek és családja általában nem ismert, mégis egyik napról a másikra e szerint kell élniük, és mindezeket meg kell értetniük, el kell fogadtatniuk szűkebb és tágabb környezetükkel is. Ehhez nyújtunk segítséget mind a szülőknek, mind pedig a gyermekeket fogadó intézményeknek a Szurikáta diabFoglalkozás keretében.
A diabéteszes gyermekek egészségi állapota, kezelési módja lehetővé teszi, hogy ugyanúgy járhassanak gyermekközösségbe, mint egészséges társaik, de ehhez szükségük van társaik és pedagógusaik támogatására és arra, hogy a környezetük ismerje és elfogadja a diabétesszel kapcsolatos legalapvetőbb ismereteket.
Ez nem mindig egyszerű feladat, mert például makacsul tartják magukat a köztudatban olyan tévhitek (például: a cukorbeteg bármikor elveszítheti az eszméletét), amelyek gátolják a gyermekek félelem nélküli visszafogadását régi közösségükbe, vagy diabéteszes gyerekek felvételét egy-egy intézménybe.
A diabéteszessé váló kisgyermekek társai azzal szembesülnek, hogy egy társuk élete hirtelen és alapjaiban változott meg, vele naponta többször történnek fájdalmas dolgok (szurit kap karjába, combjába, megszurkálják az ujját), nem ugyanazt eszi, mint ők, a felnőttek vele kapcsolatban számukra érthetetlen és riasztó dolgokról beszélnek. A diabéteszes gyermekek társai sokszor félnek a diabétesztől, nem tudnak, nem mernek vagy nincs kinek kérdéseket feltenni, és felmerül bennük, ha társukkal ez történt, velük is megtörténhet.
A diabéteszes gyermekek, fiatalok nagyon szigorú, az egészséges táplálkozás alapjaira épülő étkezési elvet követnek. Ennek az alapvető szabályaival jó, ha a nem diabéteszes gyerekek, fiatalok is megismerkednek, mert az ő életük és egészségük szempontjából sem közömbös, hogyan étkeznek, mennyire tudatosan teszik ezt, illetve tudniuk kell, hogy mit igen és mit nem fogyaszthat diabéteszes társuk.
Ezért hívtuk életre a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületével a Szurikáta diabFoglalkozást, amelynek keretében kisebb gyerekek játékos gyógyítás, a nagyobbak pedig rendhagyó környezetismeret-, illetve biológiaóra során ismerkedhetnek meg társuk betegségének jellemzőivel, okaival, a kezelés mikéntjével és az egészséges táplálkozás alapjaival. A foglalkozás ismereteit sok-sok szemléltetőeszköz, közöttük több egyedi, csak erre a problémakörre tervezett és megvalósított, speciális játszóeszköz teszi teljessé és a gyermekek számára befogadhatóvá.
Mindezzel szeretnénk érzékennyé tenni a diabéteszes gyermekek környezetében élőket a probléma iránt, megkönnyíteni a diabéteszes gyerekek közösségi fogadását és oldani a kis társak félelmét.
2016-ban Budapesten és Pest, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Komárom-Esztergom megye óvodáiban és általános iskoláiban, az ország egyéb településein külön egyeztetés alapján tudjuk vállalni a Szurikáta diabFoglalkozást. Jelentkezni a szurikatafoglalkozas@gmail.com e-mail címen lehet.
Dancs Kittiprogramfelelős, Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete
Kocsisné Gál Csillaa Szurikáta Alapítvány vezetője