Kulcsszó: felkészülés
Gyermekvállalás cukorbetegként
A legfontosabb volt, hogy miután a kezelőorvosommal, dr. Vándorfi Győző főorvos úrral megbeszéltem, hogy mik a terveink a férjemmel, és ő egy közös megbeszélést tartott, amin a párom is jelen volt, elkezdődött a felkészülés.
31 éves voltam. Mindenkinél más az időpont, amikor úgy érzi, belevágna, megérett a feladatra, hogy szülő legyen. Cukorbetegként is meg kell érni rá! Meg kell érteni, hogy már nem csak magunkért felelünk, hanem egy másik kis életért (esetemben életekért) is. Sokkal nagyobb odafigyelést, sokkal több mérést, sokkal szigorúbb étrendet igényel ez a felkészülési folyamat. Meg kell mondanom, életemben nem voltak olyan jó HbA1c-értékeim, mint a terhességem alatt. Ehhez azonban kellett az, hogy csak magamra és a bennem fejlődő életekre figyeljek. Éjszakánként is keltem, csak rövid hatású humán inzulinnal oltottam magam már a terhességet megelőző hónapokban is. A gyermekvállalás akkor jöhetett igazán szóba, mikor a vércukorértékeim kiegyensúlyozottságot, egyenletességet mutattak.
A tudatosság nagyon fontos egy diabéteszes életében, ha gyermekvállalásról van szó!
Hetente kontrollvizsgálatokra jártam a diabetológiára, a későbbiekben pedig háromhetente a nőgyógyászomhoz is.
A második fontos személy a diabetológusom mellett a nőgyógyászom, dr. Bagarus Sándor volt, aki szorosan együttműködött a cukorbetegségemet kontrolláló kezelőorvosommal. Számomra mindig lényeges volt, hogy olyan orvosok kezeljenek, akikben meg tudok bízni, akikkel, ha problémám van, azt nyugodtan megbeszélhetem. Két olyan szakember kezében voltam, akikben nem csak hogy megbíztam, hanem jelen esetben a saját életemen kívül a babáimét is rájuk bíztam.
Természetesen, mivel ikerterhességem volt, a terhesség elején jelentkező nyavalyákból bőven kijutott, és fokozottabban is jelentkeztek, mint másoknál. Nagyon korán, a terhességem negyedik hetétől és nagyon sokáig hánytam. Rengetegszer égett a gyomrom, körülbelül négyféle savlekötőt próbáltam ki, mire az egyik bevált. Sokszor voltam álmos, rengeteget aludtam. Ami a kívánósságot illeti, a sós kefir volt a kedvencem, ami azért is furcsa, mert korábban mind a sót, mind a kefirt ki nem állhattam.
Mindenkit megnyugtathatok azonban: a terhességben jelentkező negatív dolgok emléke a babák érkezésével teljesen elhalványult, ma már csak mosolygok rajtuk.
Azt gondolom, a cél, amiért az ember vállalja a szorosabb, fegyelmezettebb életvitelt, egyáltalán nem áldozat. A legnagyobb jutalom a végeredmény. Annyi örömöt és vidámságot, szeretetet kapok tőlük, amennyit senkitől még eddigi életem során.
Emlékszem, kisgyerekként megkérdeztem Anyukámat, hogy úgy szeret-e, mint Apukámat. Sosem értettem, miért mondja azt, hogy a kettőt nem lehet összehasonlítani. Mikor anya lettem, megértettem.
Az emberben olyan érzések jönnek elő, amikről nem is gondolta, hogy léteznek.
Ha reggelente meglátom a két mosolygós arcot, ha átkarolják a nyakamat, egyből szebbnek látom a világot, és nem is érdekel más, csak ők.
Minden cukorbeteg társamat csak arra tudom buzdítani, amikor úgy érzi, eljött az ideje, merjen belevágni, de előtte mindenképpen beszéljen a kezelőorvosával, működjön vele együtt, és akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy egy éven belül a saját gyermekét foghassa a karjaiban.
Takács-Pintér Bernadett
