Illusztráció

A cukorbetegség és MI – Luke Skywalker diabéteszes!

Illusztráció

Mint látszik, Luke Skywalker a közelmúltban itt járt köztünk, Budapesten, a Sportos Cukorbetegekért Egyesület 24 órás, figyelemfelhívó röplabdázásában vett részt. (Mi sem természetesebb, manapság már semmin sem lepődik meg az ember!)
Nos, a magyar cukorbeteg Luke Skywalker neve valójában Bajkán Sándor, és 2002 óta diabéteszes, azaz 10 éves kora óta. Így mesél önmagáról:

Szerkezetlakatosnak tanultam és sokáig kovács akartam lenni, de rájöttem, hogy nem ez az út való nekem. Szeretek alkotni, és szeretek fémmel dolgozni, de nem ez az életem célja.

Jelenleg egy Robot-X Hungary nevű cégnél vagyok szerelő. Ez a cég ipari automatizálással foglalkozik, azaz robotcellákat épít, gyártósorokat. Nekem pedig az a dolgom, hogy ezen gépezeteket szerelgessem össze. Érdekes munka, és jelenleg szükségem is van rá, de a jövőképem munka terén teljesen más. Nagyon szívesen mennék el filmekben szerepelni például! Nem tudom, hogy van-e hozzá bármilyen képességem, de kipróbálnám. A színészet mindig is érdekelt, csak sosem mertem lépni felé, de ha lehetőségem nyílna rá, akkor élnék vele! Szeretek szerepelni.

Vannak komolyabb céljaim is, viszont ezeket megtartanám magamnak. Elég, ha annyit írok róluk, hogy ha megvalósítom őket, akkor elmondhatom magamról, hogy értelmes életet éltem, aminek haszna volt mások számára is.

De vissza a jelenhez! Nem olyan régen költöztem össze a párommal Zuglóban. (Sokan kérdezik ilyenkor, de még nem vagyunk jegyben vagy házasságban, viszont ha minden ilyen jól halad tovább, akkor eljön annak is az ideje.) Ő Padmé Amidala (Luke Skywalker anyukája, ezzel sokat szoktunk poénkodni) szerepét tölti be a Lázadó Légió soraiban.

A Lázadó Légióban 2015. november 4-e óta vagyok hivatalos tag. Már gyerekkorom óta szerettem volna tagja lenni egy ilyen Star Wars-jelmezes csapatnak. És már akkor is Luke Skywalker figuráján gondolkodtam. Mivel sikerült ezt az álmomat is megvalósítani, úgy vélem, jó úton haladok. Többen is kérdezték már, miért pont Luke Skywalker? Erre mindig nagyon egyszerűen szoktam válaszolni: Mert én vagyok Luke Skywalker.

Nagyon sok közös vonásom van a karakterrel. És az életemben is megvannak ezek a hasonlóságok. Annyi, hogy az én apám nem egy galaxis méretű birodalom egyik legrettegettebb figurája volt, hanem csak az én életemé. Talán ezeknek a közös vonásoknak is köszönhető, hogy nem is kell igazán „játszanom a szerepet”, mivel eléggé testhezálló számomra.

Na, de rátérek a lényegre! Cukorbetegség! Megvolt rá az öröklött hajlamom, de az orvosok szerint ez inkább idegi alapon jött elő. 50-es cukorral kerültem be a kórházba. Ez egy igen jó sztori sokak számára. Nyár volt, szünet. Tornatagozatos osztályba jártam és mellette vívtam. Így jól kordában lehetett tartani a cukromat – a diabéteszem felfedezése előtt is. Na, de nyáron sem edzések nem voltak, sem pedig iskola, így jóval kevesebbet mozogtam.

Egy barátom születésnapi bulija után, ahol bőven ettem a süteményeket, ittam az üdítőket, rosszul lettem. El is mentünk a háziorvoshoz, aki azt mondta, biztosan csak túl sok mindent ettem össze. Majd hazamentünk, és idővel a nagy rosszullétem el is múlt.

De nem lettem igazán jobban. Sokat ittam és mégis ki voltam mindig száradva, nem voltam jó bőrben. Miután még egyszer nagyon rosszul lettem, az orvos kért vizeletmintát, amiben sok volt a cukor, de mivel befőttesüvegben vittük, azt mondta, biztosan kívülről került bele. Anyum nem akart beletörődni, hogy az orvos ennyire félvállról veszi a dolgokat, így ismételten visszamentünk hozzá, mire az orvos megnézte a vércukorszintemet, és végre írt egy beutalót az I. számú Gyermekklinikára. Hazamentünk, összepakoltunk, emlékszem, hogy nagyon éhes voltam, de anyu mondta, ne egyek semmit, amíg a kórházba nem értünk, nehogy baj legyen belőle. Mire beértünk a kórházba, még egy óra eltelt.

A diabétesz-osztályon megpróbáltak cukrot mérni, de a mérő nem bírt vele, így vettek vért. Nem sokkal később egy rakás cső lógott ki a karjaimból és nagy felhajtás volt körülöttem. Azt mondták, nagyon magas a vércukrom, és hogy nem ehetek 3 napig. Na, ez eléggé lesújtó volt számomra. A többi már történelem.

Sok nehézségen mentem át a cukorbetegségem miatt, és nagyon nehezen fogadtam el, így magamnak sem tettem könnyebbé a helyzetet. De idővel megtanultam együtt élni vele. Rájöttem, hogy nem kell félni, sem túlaggodalmaskodni a dolgokat. Éppen annyira figyelek oda rá, amennyire szükséges.

Bajkán Sándor

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!