Szeptemberben alapítványunk újra kirándulást szervezett. Az úti cél Herend, Tihany. A kórházból részt vett a kiránduláson Adri és Ági néni, Kata az alapítványtól, az osztály néhány ápolónője, dietetikusunk, Dóri néni, és Mami is ott volt, akinek külön örültünk, hiszen vele már nem találkozhatunk, mert nyugdíjban van.

A siófoki pihenőnél felmérhettük, vajon hány résztvevőt ismerünk. Sokukkal már személyesen is találkoztunk régebbi kirándulásokon, de akik nem voltak ismerősek, hamar szóba elegyedtek szüleinkkel és a srácok velünk, gyerekekkel!

Az eddigi napsütéses idő, sajnos csepergősre váltott, így Herendre nem túl jó időben érkeztünk. Azonban a porcelángyár bemutatkozó kisfilmjét látva szinte a tavasz és a nyár összes színe és boldogsága ott volt előttünk. Miután letettük 3D-s szemüvegeinket, a porcelánformázás és festés rejtelmeibe tekinthettünk be. Döbbenetes volt a hihetetlen tisztaság és nyugalom, ami a dolgozókból felénk áradt, még kérdéseink sem zökkentették ki őket mindennapi rutinjukból.

A buszra felszállva meglepetésként egy-egy rózsát kaptunk ajándékba, amit egy ott dolgozó kedves hölgy készített nekünk. Az ő gyermeke is cukorbeteg, szintén a Pécsi Klinikára járnak ilyen messziről, „talán nem véletlen”. Neki is köszönhetjük, hogy kedvezményesen bejuthattunk erre a nagyszerű kiállításra, és ajándékkal térhettünk haza.

Ki gondolta volna, hogy a Balatonnál már süt a nap? Társaim között volt olyan kislány, aki még nem látta a Balatont. Számomra felejthetetlen volt az elragadtatása. Isteni finom diab-tortát ehettünk a tihanyi Rege cukrászdában, a kilátás itt is pazar volt! Míg falatozgattunk, a szemünk elé a gyönyörű, napsütötte Balaton tárult.

Megnéztük a panoptikumot, az öcsémnek nagy élmény volt, hiszen ő a történelem nagy kedvelője. Ezek után szabad foglalkozásként miénk volt Tihany! Megkóstolhattuk a levendulafagyit Viki nővérkénk örömére. Margit nénink levendulát vásárolt. Ági nénink is boldogan rótta az utcákat, miközben ő is odafigyelt azokra, akik szülő nélkül érkeztek. Adrienne doktor nénink arca akkor volt a legboldogabb, amikor felszálltunk utolsó meglepetésként a kompra, főleg, hogy jó hírt kapott otthonról. A Balaton gyönyörű volt, mindenütt vitorlásokat láttunk, pedig szinte szél sem rezdült.

Sajnos a hazaút mindig rövidebb, de mindenki vidáman csivitelt, tele élményekkel. Az esti inzulinbeadás már a kényelmes buszon történt, itt is számíthattak segítségre azok, akikkel nem volt szülő. Remekül érezte magát mindenki, és csak köszönni tudjuk az alapítványnak, Katának, Jucának és mindazoknak, akik ezt a felejthetetlen élményt számunkra lehetővé tették!

Kozsán Kinga