Nikinek hívnak, 15 éves vagyok, 6 éve cukorbeteg. 3 évvel ezelőtt inzulinpumpát használtam, de akkor triatlonoztam, így ez nem volt túl praktikus, ezért átváltottam a penes, állandóan tűvel szurkálom magamat módszerre.

Ősz óta újra a pumpahasználók körében lehetek. Nagyon nagy boldogsággal tölt el! Óriási segítség a mindennapokban, sokkal szabadabb vagyok és nem utolsósorban a cukraim is jobbak. Mindez a legjobb doktor néni, Balázsik Andrea nélkül nem sikerülne. Nagyon köszönöm neki a sok segítséget! 

2014-ben, 3 év után újra eljuthattam Csodaországba, a Bátor Táborba. Már nagyon hiányzott az a vidámság, ami ott van. Azt hittem, az előző tábor felülmúlhatatlan lesz, de úgy látszik, ez a hely mindig csodákat tartogat. Még soha nem volt ilyen szép hetem, mint ott és akkor, felejthetetlen élmény részese lehettem. Teljesen feltöltött, erőt ad a rossz napokon is. A korábbi táborban megismerhettem egy nagyon kedves cimborát, akit nem láttam a két tábor között, említette, hogy sajnos ebben a turnusban most nem tud részt venni, de a tábor előtti utolsó héten mondta, hogy mégis tud jönni. Annyira boldog voltam, hogy végre láthatom! Nem nagyon ismerek nála csodálatosabb és nagyobb szívű embert, köszönök neki mindent!

Sok új embert is megismertem, cimborákat és gyerekeket egyaránt, akiket a legjobb barátnőimnek nevezhetek. A cimborák is úgy gondoskodtak rólunk, mintha a szüleink lennének, ez nagyon jó volt. Leírhatatlan érzés az a feltétlen és önzetlen szeretet, amit tőlük kaptam és mind a mai napig kapok, mindig meghallgatnak, számíthatok rájuk és ők is rám. A búcsúzás nagyon nehéz volt, de tudtuk, hogy még találkozunk. Minden emlék itt van bennünk és senki nem veheti el tőlünk. Tudom, hogy itt vagyunk egymásnak, egy nagy család, ahol senki sem más, senki sem rossz, mindenki egyenlő. Sok mindent tanultam, megmutatták, hogy ezt a betegséget nem szégyellni kell, mert ez tesz különlegessé.

Takács Niki