A Cukorhegyen is túl… Mesék nem mindennapi hősökről
Valóságos mese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, Bálint. Bálint nagyon szeretett horgászni és mindenféle katonai felszerelést gyűjtött. Az iskolában jó tanuló hírében állt, tanárai és iskolatársai is nagyon szerették őt. Átlagos tinédzser fiú, mindig jókedvű – állította az egyik tanára.
Szüleitől nemrég kapott egy igazi vagány kerékpárt, mert már kinőtte az előzőt. Sokszor csak azért nem ment biciklizni a barátaival, mert már cikizték az ócska biciklije miatt. Egyetlen dologban mégis nagyon különbözött Bálint a többiektől: imádta a csokit.
Születésnapra, névnapra, karácsonyra és húsvétra is mindig csak csokit kért. Szüleitől, nagyszüleitől, sőt még az osztálytársaitól is azt kapott, mert tudták, hogy nincs az a mennyiségű csoki, amit Bálint ne tudna megenni. Egyedül a fogorvosnő figyelmeztette Bálintot, hogy ez a túlzott csoki imádat bizony jó pár lyukas fogacskát eredményezett már. Tessék több gyümölcsöt enni és naponta háromszor fogat mosni! – mondta igazán figyelmeztető hangsúllyal, aki ott volt, jól hallotta.
Bálint nagyon szeretett játszani a barátaival, akikkel egy utcában lakott. Iskola után, ha már kész volt minden házi feladatával és szüleitől nem kapott más feladatot, akkor egy gyors riadólánccal összeverbuválták kis csapatukat, biciklire pattantak és mindig a közeli erdő tisztásához tekertek. A tisztáson olyan szép zöld volt a fű és olyan szépen énekeltek a madarak, hogy gyakran csak lefeküdtek a magas fűbe, szájukban egy fűszállal és csendben figyeltek. Ide nem jutott el a gyorsforgalmi út zaja, ami néha kibírhatatlan volt.
Nem csak jókat beszélgettek, hanem mindenféle ügyességi feladatokat is kitaláltak maguknak, ilyen egyik kedvenc szórakozásuk volt a félméteres ugratás. Bálint gyakran ott is ezt gyakorolta, ahol nem lett volna szabad, így szinte mindig volt seb hol a lábán, hol a karján. Szófogadóak voltak, és tudták, ahhoz, hogy legközelebb is eljöhessenek, sötétedés előtt haza kell érniük. Mozgás után mindig jólesett egy gyors vacsora, fürdés, fogmosás és hogy már ágyból nézhette az esti mesét.
Egy szép tavaszi napon eljött Bálint születésnapja, amit már nagyon várt. A barátai azzal szerették volna meglepni, hogy a mezőn egy pikniket rendeznek Bálintnak kicsit megtréfálva. Mindenki úgy tett mintha egy átlagos nap lett volna. Az iskolában egy szó nem esett az ünneplésről, szinte kerülték az ünnepeltet a barátai, nehogy elszólják magukat, pedig már előkészítették a meglepetést, amit sikerült egész nap titokban tartani. Aznap délutánra nem kaptak sok házi feladatot a fiúk, így mindenki egy-kettőre kész volt, várta őket a kis tisztás. Jó előre megbeszélték, hogy már délután három órakor találkoznak és rögvest indulnak is. Bálint kicsit csalódott volt amikor nem látott barátainál egyetlen ajándékot sem, de hamar arra terelődtek a gondolatai, hogy ma ő ugratja a legnagyobbat biciklijével. Pillanatok alatt odaértek a kis tisztáshoz. Mindennap idejártak és egyre rövidebbnek tűnt az odavezető út. A tisztás közepén egy szépen leterített pléd volt, rajta annyi zöldség és gyümölcs hogy akár az egész osztály jól lakott volna belőle. Bálint fogadta a jókívánságokat barátaitól, de egy kicsit meglepődött hisz mindenki tudja, hogy ő nem a gyümölcsöket szereti, hanem az édességeket. Barátai mondták neki, hogy ők csak szót fogadnak a fogorvos néninek. Vicces kis szülinap – gondolta.
A hazafele tartó úton már cseppet sem volt Bálint jókedvű, nehéz volt hazacipelni a sok gyümölcsöt és rátört a csokiéhség. Remélte, hogy szüleitől majd jó sok csokit kap. Nem kellett sokat várnia. Számtalan csokit kapott mindenféle ízesítéssel: kicsit, nagyot, óriásit, de a legjobb az hatalmas marcipánnal bevont torta volt. Többször is vágott Bálint a tortából és mindig megette az utolsó morzsáig, amikor szülei szóltak, hogy ne egyen már többet és menjen lefeküdni, akkor felment a szobájába és sorra bontotta ki a táblás csokoládékat, szinte már nem maradt bontatlan csoki. Nagyon nehezen aludt el Bálint, egész éjjel forgolódott, rosszat álmodott. Iszonyatos gyomorfájdalomra ébredt fel és azonnal a szüleit hívta. Kétségbeesve hívták az orvost, aki azonnal kórházba küldte őket.
Bálint barátai szomorúan hallgatták másnap, ahogy osztályfőnökük arra kérte a fiúkat, felváltva írják le és majd vigyék el Bálintnak a leckét, mert sajnos ezen a héten kórházban lesz. Senki nem értette, mi történhetett. Egész nap szomorú és elkeseredett volt a kis csapat, az erdei tisztás aznap hiába várta a fiúkat. De így volt ez a második, harmadik délután is.
Eljött a hétvége, Bálintot hazaengedték a kórházból. A fiúk egyesével léptek be Bálint szobájába, aki az ágyon ült és nagyon várta már a találkozást. A fiúk szinte bombázták a kérdéseikkel, hogy mi történt, hogy lett rosszul, mit érzett… Bálint jókedvűen válaszolt a kérdésekre és pár perc múlva úgy tűnt semmi nem változott. Meg is beszélték, hogy délután újra meglátogatják a régi tisztást.
Jöttek is a fiúk, hangos volt tőlük az utca. Bálint is boldogan ugrott fel biciklijére. Ám ekkor anyukája lépett ki a fiúkhoz és elmondta, Bálintnak mindig haza kell érnie hat órára, mert az inzulinját be kell akkor adnia. Megkérte őket, hogy figyelmeztessék Bálintot, hogy amit csomagolt uzsonnára azt egy óra múlva meg kell Bálintnak ennie. Elmagyarázta, hogy az inzulin mellett mennyire fontos az étkezés betartása, és hogy bizonyos élelmiszereket kerülnie kell ezentúl Bálintnak. Izgatottan ültek fel a fiúk biciklijükre és már indultak is, hogy ismét megmérjék, ki mekkorát tud ma ugratni. Amikor elfáradtak leültek a fűbe. Bálint enned kell! – szóltak szinte egyszerre. Tudom. – válaszolta Bálint. Csak azt nem tudom, mikor utoljára itt voltam miért nem azt a sok gyümölcsöt ettem inkább meg?
Bálint vércukorszintjét rendszeresen mérik szülei, de ilyenkor sosincs egyedül, egy-egy jó barát is odanyújtja az ujját. Ők barátok maradnak jóban, rosszban.
Kelemen Molli és anyukája, Nagy Gyöngyi
A különleges meséket a SANOFI gyógyszervállalat munkatársai és gyermekeik készítették.
