
Dr. Körner Anna
A diabétesz késői szövődményei
Az inzulin felfedezése a XX. század egyik legnagyobb orvosi vívmánya volt, amelyet követően úgy tűnt, hogy a cukorbetegség problémája egy csapásra megoldódott. Csakhamar azonban kiderült, hogy az inzulin segítségével túlélő diabéteszes betegeket az idő előrehaladtával a betegség idült szövődményei fenyegetik.
Napjainkban a cukorbetegek ellátásának egyik kiemelt területe az idült szövődmények elleni küzdelem. Általánosságban meg kell jegyezni, hogy a szövődmények kialakulása nem törvényszerű; csak a betegek egy részét érinti, elsősorban hosszú betegségtartam és tartósan rossz anyagcsere-helyzet esetén.
A hosszú, szövődménymentes élet fegyelmezett életvitelt (megfelelő táplálkozást és rendszeres testmozgást) igényel. Szemben az alacsony vércukorértékkel (hipoglikémia) a magas (hiperglikémia) nem okoz kellemetlen tüneteket vagy fájdalmat. A beteg abban a tudatban él, hogy minden rendben van, de közben ketyeg szervezetében az „időzített bomba”. Amikor a tünetek és panaszok is jelentkeznek, akkor általában már késő.
Ezért fontos a vércukor-ellenőrzésen kívül időnként speciális vizsgálatok elvégzése is. A szűrővizsgálatok lehetőséget nyújtanak a szövődmények korai felismerésére, hatékony kezelésére, a további romlás feltartóztatására.
A cukorbetegség idült szövődményeinek kialakulása a vércukorértékektől, a cukorbetegség fennállásának időtartamától, valamint a beteg öröklött adottságaitól függ. Ezek közül a betegség tartama és az örökölt hajlam rajtunk kívül álló, megváltoztathatatlan tényezők. Egyedül az anyagcsere-állapot minősége az, amit a cukorbeteg – kezelőorvosa segítségével – befolyásolni tud. Az ideális vércukorértékek mellett sokkal kisebb arányban jelentkeznek a késői szövődmények, amelyek azonkívül, hogy szenvedést okoznak, megrövidíthetik a cukorbetegek életét.
A gyermekkori, ún. 1-es típusú diabéteszben fellépő kisér-szövődmények a szemet (diabéteszes retinopátia), a vesét (diabéteszes nefropátia) és az idegrendszert (diabéteszes neuropátia) érinthetik.
Szemkárosodás (diabéteszes retinopátia)
A diabétesz szemészeti szövődményei a betegek közel egyharmadában lépnek fel, és minden tizedik cukorbeteg esetében súlyos látásromláshoz vezetnek. Hazánkban a diabéteszes retinopátia a vakság egyik vezető oka.
Retinopátiában a szemfenék ideghártyájának (retina) hajszálerei-károsodnak. Kezdeti stádiumban kis kiöblösödések jelennek meg a hajszálereken (mikroaneurizmák), és a meggyengült falon keresztül savó szivárog ki, ami a retina vizenyőjét és ún. kemény exszudátumok (izzadmányok) megjelenését eredményezi. Ezt nevezik háttér-retinopátiának, amely önmagában még nem okoz panaszokat és 20 éves diabétesztartamot követően a betegek elsöprő többségében megtalálható.
Később csíkolt vérzések, illetve vérrög okozta érelzáródások alakulnak ki. A legsúlyosabb esetben érújdonképződés indul meg (proliferatív retinopátia). Az új erek fala lényegesen gyengébb az eredetinél, így ezek könnyen megrepednek, és vérzéseket okoznak. A szemfenéken kialakuló vérzés betörhet az üvegtestbe, ami hirtelen látásvesztéshez vezethet.
Az enyhe, panaszokat nem okozó szemkárosodás felfedezésének egyetlen módja a tágított pupilla mellett végzett szemfenék-vizsgálat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ha a beteg csak akkor fordul szemész szakorvoshoz, ha már megéli a látásromlást, akkor elkésett. A betegek szemészeti ellenőrzése a diabétesz felismerésétől kezdve évente-félévente, majd preproliferatív retinopátia (a proliferatív retinopátiát megelőző állapot) esetén 2-4 havonta javasolt. Fontos, hogy az elváltozások már korai szakaszában beavatkozzanak: szemfenéki vérzésnél lézerkezeléssel zárják el a sérült hajszálereket, üvegtesti bevérzés okozta vakság esetén üvegtest-eltávolítás adhatja vissza a beteg szem látását.
Súlyos preproliferatív vagy proliferatív retinopátia, valamint makulaödéma (a sárgafolt vizenyője) esetén szemfenéki lézerkezelés azonnali elvégzése szükséges. (A sárgafolt az ideghártya központi része, épsége az éleslátáshoz feltétlenül szükséges). A normális vércukorszint és az idejében megkezdett kezelés megóvhatja a látást. Az időszakos szemészeti vizsgálat azért is fontos, mert cukorbetegeknél a különböző szürkehályog-formák (katarakta) gyakrabban és fiatalabb korban jelentkeznek.
Vesekárosodás (diabéteszes nefropátia)
A vesékben a vér szűrését végző hajszálérgomolyagok károsodásuk esetén olyan anyagokat (fehérjéket) engednek át, amelyek normális körülmények között nem kerülnek a vizeletbe. A kezdetben csak kismennyiségű fehérjeürülés (mikroalbuminúria) a még minden szempontból panaszmentes betegnél csak speciális vizsgálattal mutatható ki. Mikroalbuminúria-vizsgálatot évente egyszer ajánlatos végezni. Ha a beteg mikroalbuminúriás, azaz a nefropátia első jelei már kimutathatók, vesevédő gyógyszerkezelést (ACE-gátlót) kell alkalmazni.
A rendszeres vizeletvizsgálat mellett nagy figyelmet kell fordítani a vérnyomás ellenőrzésére is. Diabéteszes betegek magas vérnyomásának (hipertónia) kezelésében szintén az ACE-gátlók járnak az élen. A nefropátia korai szakaszában megkezdett gyógyszeres kezelésnek van a legnagyobb esélye arra, hogy a további romlást megakadályozza.
Amennyiben a károsodás már nagyfokú, egyrészt fokozódik a fehérjeürítés a vizeletben, másrészt a vese nem képes megszabadítani a szervezetet a mérgező bomlástermékektől. A legsúlyosabb esetben a vesék felmondják a szolgálatot, és veseelégtelenség alakul ki. Ilyenkor a kóros anyagcseretermékeket gépi úton kell eltávolítani a szervezetből (művesekezelés), illetve veseátültetést kell végezni. Ez az életveszélyes állapot, amely a cukorbetegek mintegy egyharmadában alakul ki, „csak” 20-25 évvel a cukorbetegség fellépése után jelentkezik, de kialakulását az anyagcserekontroll minősége már kezdetektől befolyásolja.
Idegrendszeri károsodás (diabéteszes neuropátia)
A diabéteszes neuropátia igen gyakori, a betegek mintegy 50 százalékát érintő szövődmény. A változatos, sokszínű klinikai tünetegyüttes többfajta osztályozása ismert. A gyakorlatban leginkább a kórlefolyás és a klinikai kép alapján történő felosztás terjedt el, amely szerint az alapvetően progrediáló (előre haladó) tendenciájú szenzoros és autonóm neuropátiát, másfelől a fájdalmas (esetenként javuló) mono- és radikulopátiákat különítjük el.
Az esetek döntő többségében a tünetek az alsó végtagokon (láb, alszár) zsibbadás formájában jelentkeznek. Gyakran a felső végtagok (a kéz, illetve az alkar) is érintettek. A tünetek a végtagokon szimmetrikusan, „zokni- vagy harisnyaszerű”, illetve „kesztyűszerű” eloszlásban lépnek fel; fokozatosan alakulnak ki, és fokozatosan rosszabbodnak. A zsibbadást leggyakrabban égő, szúró jellegű fájdalom követi, amely elsősorban az éjszakai órákban elviselhetetlen. A későbbiekben kiesnek az ínreflexek, ami a beteg járását bizonytalanná teszi. A hő- és fájdalomérző idegrostok károsodása miatt a kisebb sérülések észrevétlenek maradnak, ami mély sebek, fekélyek kialakulásához vezethet.
Ritkábban cukorbetegséghez társulva mononeuropátia (egy ideg károsodása), radikulopátia (a gerincvelőből kilépő ideggyök elváltozása) is kialakulhat. Bármely ideg, illetve ideggyök érintett lehet; kezdetben az adott ideg területében zsibbadás, fájdalom jelenik meg, majd kiesnek a motoros (mozgási) funkciók, ami a láb lógását, a kéz esését okozza.
A cukorbetegség szövődményeként előfordulhat a medenceöv és a combizmok sorvadása is. Ebben az esetben a fájdalom mellé az izmok sorvadása, izomrángások társulnak, ami járászavart okoz. A tünetegyüttes ugyan nagyon ijesztő, mégis zömmel kedvező kimenetelű, néhány hónap alatt – általában az anyagcsere-állapot optimalizálásával párhuzamosan – javulás következhet be.
Az autonóm neuropátia a belső szerveket érinti. A szív esetében ez heves szívdobogásérzéshez, hirtelen felálláskor vagy lehajláskor jelentkező és szédülést, ájulást okozó vérnyomáseséshez (ortosztatikus hipotónia), illetve ritmuszavarokhoz vezet. A szívet érintő autonóm neuropátia hirtelen halált is okozhat. A gyomor-bélrendszer érintettsége nyelészavarhoz, gyomor-, illetve epeürítési zavarhoz, hasmenéshez vagy székrekedéshez vezet. A húgyhólyag beidegzési zavara miatt vizelési nehezítettség, vizeletürítési zavar jelentkezik. Impotencia is kialakulhat. A verejtékelválasztás károsodása következtében bőrszárazság, illetve erőteljes izzadás teszi kellemetlenné a beteg közérzetét.
Gyermekkorban a rövid betegségtartam miatt a szövődmények ritkán jelentkeznek kialakult klinikai betegség formájában. Kellően érzékeny módszerekkel a szövődmények korai jelei már a gyermekekben is kimutathatók, ami a korai megelőzési, illetve kezelési stratégiák alkalmazását teszi lehetővé.
Ismételten hangsúlyozni kell, hogy a szövődmények kialakulása komplex folyamat, amelynek nem minden elemére van ráhatásunk. Az egyetlen tényező, amelyet befolyásolni tudunk, a tartósan jó anyagcserehelyzet biztosítása. Tudatában kell lenni annak a ténynek is, hogy a szervezet „nem felejt”. A tartósan rossz anyagcsere-állapot még akkor is kitörölhetetlen nyomot hagy a szövődmények által sújtott szerveken, ha a későbbiekben a vércukorértékek javultak. Ezért fontos, hogy már gyermek- és fiatalkorban is törekedjünk a minél jobb anyagcsere-állapot elérésére.