Jókedv és derű Egerben
A Cukorbetegek Egri Egyesülete ifi tagozatát 2014-ben hoztuk létre, jelenleg több mint 100 diabéteszes fiatallal és családjaikkal vagyunk kapcsolatban az ország minden részéből. A 10. jubileumi Családi Diabetes Edukációs és Élménytáborunkat tavaly augusztusban tartottuk. Az 50 gyerek és a hivatalos kísérők mellett a kisebbekkel a szülők is jelen voltak. A résztvevők 27 településről érkeztek, ellátásunkat a Hotel Unicornis Eger svédasztalos formában biztosította, így mindenki kiválaszthatta a széles kínálatból azokat az ételeket, amiket szeret. A tábor során a Gárdonyi Napok színes programjain is részt vehettek a családok.

Első nap a délelőtti program bútorfestés volt, amit nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagyon élveztek, majd elmentünk az Oszmán Sátorba, ahol olyan környezet fogadott bennünket, mintha Törökországban lennénk. A finom ebédet az érsekkerti sportpályán volt alkalmunk lemozogni, a játékos vidám sportdélutánon. Táborunkat minden évben megáldja dr. Ternyák Csaba egri érsek. Most távollétében az egri bazilika főesperese, dr. Csizmadia István tette ezt meg. Vacsora után időutazó sétán vettünk részt az Egri csillagok világában. Visszatérve a szállásunkra még egy jót beszélgettünk, ki hogyan kezeli a diabéteszét és milyen eredménnyel, kinek milyen segítségre van szüksége, hogy az edukációs oktatásokon ezekben segíteni tudjunk.

Másnap Szerencs, Sárospatak, Sátoraljaújhely útvonalon Szlovákiába utaztunk, hogy megtekintsük a gyönyörűen felújított borsi kastélyt, ahol II. Rákóczi Ferenc született. Itt finom ebéddel vártak bennünket, majd bejártuk a kastély környékét, hogy mozogjunk egy jót, lejárjuk az ebédet. Hazafelé úton dr. Czeglédi Marianna válaszolt a kérdésekre. Minden felmerülő problémára találtunk megoldást.

Harmadnap kisvonatoztunk a városban és környékén, majd túráztunk Noé kertjében, ami megint különleges élmény volt. 150 óriás állatszobor érdekes információkat tartalmazó táblákkal és pihenőkert várt ránk. Akik a legtöbbre emlékeztek a végén, ajándékot kaptak tudásukért.
A csoport egyik fele ezután az egri sportmúzeumba ment, a másik fele a cukorbetegek helyes diétájával ismerkedett. Az oktatás végén a gyerekek csoportonként egy-egy napi mintaétrendet készítettek. Ezután kezdődött a diabétesz edukációs program második része. Az oktatást dr. Czeglédi Marianna gyermekdiabetológus, az egri gyermekdiabetológia vezetője, férje, dr. Domboróczki Zsolt diabetológus, egyesületünk szakmai tanácsadója, Szerencsiné Soós Andrea, egyesületünk alelnöke, diabetológiai szakápoló és lánya, Szerencsi Laura egészségügyi menedzser, 26 éve 1-es típusú cukorbeteg, valamint Mayerné Tóth Ágnes dietetikus, gyógytornász, cukorbeteg fiatal tagunk anyukája tartották.

Megünnepeltük táborunk 10 éves szülinapját, ahol jelen volt dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő, aki 26 évvel ezelőtt segített egyesületünk alapszabályát elkészíteni. A legszívhezszólóbb és legrövidebb köszöntőt egy 8 éves kis sorstársunk, Jázmin mondta, aki már az előző táborból sem akart hazamenni: „Csak egy szót akarok mondani: köszönöm!” A vacsora és a szülinapi torta elfogyasztása után indultunk a fáklyás királyköszöntő ünnepségre, az egri várban megkoszorúztuk Imre király sírját. Megcsodáltuk a Dobó-bástyáról Eger kivilágított panorámáját, majd örömmel a szívünkben tértünk nyugovóra.

Augusztus 20-án ismét buszos kirándulásra indultunk, Gyöngyösre. A Mátra Múzeumban két kiállítást is megtekintettünk, de a legnagyobb élmény az állatkerti látogatás volt. Nagy sikere volt az állatetetéseknek és a bemutatóknak. Hazafelé a diétáról beszélgettünk.
Egyesületünk jelszava a jókedv és a derű, sokat nevetünk, éneklünk, ha együtt vagyunk, mert ez is kedvező hatással van állapotunkra.
Jakabné Jakab Katalin elnök




