Interjú H. Nagy Katalin főorvos asszonnyal

A gyerekek hamarabb válnak önállóvá

H. Nagy Katalin a szegedi Szent-Györgyi Albert Tudományegyetem Általános Orvosi Karán végzett, és hosszú ideig a gyulai Pándy Kálmán Kórház gyermekosztályán dolgozott, vezette a diabetológiai csapatot. A gyermekdiabetológus főorvossal épp 10 évvel ezelőtt beszélgettem először, az akkori Diabetes Junior magazinba készítettem vele interjút, amikor megkapta a Richter Aranyanyu díjat. Jelentős elismerés volt, hiszen a páciensek, illetve azok szülei ítélték arra érdemesnek a doktornőt. „A krónikus betegekkel foglalkozók és a betegek, szüleik között láthatatlan kötelék alakul ki, amelynek a kölcsönös bizalom, a segítségkérés és -várás, illetve a segítségadás az alapja. A kollégáimmal sikerült ezt a szinte feltétel nélküli bizalmat elérnünk” – fogalmazta meg 10 évvel ezelőtt.

Nem engedem eluralkodni a diagnózist követő kétségbeesést

– Miért épp gyermekorvos lett?

– A családomban nem volt orvos. Édesanyámtól, aki körzeti nővérként dolgozott, sokat tanultam az emberek szeretetéről és a segíteni akarásról. Azt hiszem, neki köszönhetően választottam hivatásomat: a legesendőbbek pedig a gyerekek.

– És miért pont a diabetológia?

– A gyermekgyógyászati, majd gyermekpulmonológiai szakvizsga megszerzése után akkori főnököm, dr. Márkus Vera főorvos asszony (akinek máig hálás vagyok ezért) buzdítására kezdtem el foglalkozni a diabetológiával, hiszen addig osztályunkon nem működött diabéteszellátás és -gondozás. Így kerültem el a vezető gyermekdiabetológusokhoz, mint mentoromhoz, Soltész Gyula professzor úrhoz, Román Ferenc főorvos úrhoz, illetve az Iványi János tanár úr által vezetett nagy múltú, megyei felnőttdiabetológiára. Bárhol jártam is az országban, mindenütt megragadott az a töretlen lelkesedés, bátorítás, ahogy a kollégák a cukorbeteg gyermekek felé fordultak, átsegítve őket mindennapi problémáikon.

– Gyermekdiabetológusként mi az ars poeticája?

– Ha egy mondatban kellene megfogalmazni: nem engedem eluralkodni a csüggedést, kétségbeesést.

– Hogyan tudunk legjobban segíteni a diabéteszes gyermekeknek?

– Minél jobban ismertessük meg a betegségét, természetesen a gyermek szintjén, hiszen mindenkinél más-más módon kell segíteni az elfogadást. Semmiképpen se tekintsük „másnak” őket, betegnek pedig pláne nem. Ha megteremtjük ezeket az alapokat, akkor partnerré válnak a gyermekek és olyan együttműködés alakul ki, amelyben elmosódnak a határok orvos és betege között, miközben természetesen zajlik a terápia is.

Berci, a terápiás kutya

2021 végétől munkájában több változás is történt, az ambuláns betegellátás mellett háziorvosként tevékenykedett, majd 2024-től a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban kapcsolódott be a megyei gyermekdiabétesz-ellátásba. Azonban Miskolc és Gyula – ahol az elmúlt években sikerült olyan házat építeniük, ahol örömmel élnek, férje munkája is ide köti a családot – messze van egymástól, így újabb szakmai váltás történt a doktornő életében. Most az orosházi Dr. László Elek Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályán dolgozik, de a miskolci szakrendelés munkájában továbbra is aktívan részt vesz.

S ha már szakmai változás, talán meglepő, hogy mivel egészítette ki saját és pácienseinek életét. Mindig mellette van egy bájos kutya. Ez az állat nem akárki: terápiás kutya. Négy és fél éves, Berci a neve, fajtája labradoodle (labrador és uszkár keverék).

Nemcsak aranyos, okos is, a terápiás kutya minősítés mellett a segítőkutya vizsgát is letette. Igy az a lehetőség is megadatott, hogy mindenhova elkísérhesse a doktornőt. A terápia pedig fontos a rendelőben, kórházban, szakrendelésen. Ha Berci ott van, nincs kétségbeesés a vérvétel miatt, nincs türelmetlenkedés, míg a doktornő a szülővel beszélget, a gyerek Bercit simogatja vagy sétáltatja a folyosón, trükköket gyakorolnak. A terápiás kutya fő szerepe a kórház falain belül a félelem, a szorongás oldása, az esetleges fájdalom enyhítése, a gyermekbarát légkör erősítése. A táborokban is mindig a doktornővel van Berci, benn van minden játékban, szeretgetheti bármelyik gyerkőc.

Felnőttek az orvos mellé

– Mások a mostani gyerekek, mint azok, akikkel a pályája elején vagy akár tíz éve, az Aranyanyu-díj idején találkozott?

– Maguk a gyerekek nem mások, a körülmények, amelyben élnek, igen. Felgyorsult körülöttünk a világ, s nekik is alkalmazkodniuk kell ehhez. Talán ma nehezebben köthető le a figyelmük. Viszont gyorsan megtanulják a ma alkalmazott modern technológiai eszközök használatát, ezekkel hamarabb válnak önállóvá. A szülők ugyanakkor szeretnék megtartani a gyermek folyamatos felügyeletét. Szerencsére ma már ennek a technikai feltételei is megvannak.

– A gondozás mindennapjai is változtak?

– Egyre fontosabbak a kollégák. Régebben az orvosra a betegoktatáson belül komplex feladat hárult, ma, éppen a technikai eszközöknek köszönhetően többet foglalkoznak a páciensekkel és szüleikkel a szakasszisztensek, edukátorok, dietetikusok. A kollégáink „felnőttek” az orvos mellé, a gondozás igazi csapattá formál bennünket. Az eszközök közül a szenzor hozta a legnagyobb változást. A cukorszint alakulásának folyamatos láthatósága könnyebb és eredményesebb szabályozást tesz lehetővé.

A doktornőnek két fia van, a nagyobbik 34 éves, és miután diplomát szerzett a nemzetközi kapcsolatok tudományából és magyar-történelem tanárként, egy informatikával foglalkozó cégnél dolgozik. Kisebbik fia járműmérnök, de ami fontosabb, az élvonalban vízilabdázik. Katalin és a férje lelkes rajongói, minden meccsét megnézik, ha tehetik. S ez így van a kezdetektől. Nem élnek már együtt, de szerencsés anya, havonta 1-2 hétvégét együtt tölthet fiaival.

– Nem valljuk be, hogy azért teszem fel a zárókérdést, mert 60 éves: milyen álmai, tervei vannak a jövőre?

– Magánemberként az unokát várom már nagyon. Mint orvos, diabetológusként és tüdőgyógyászként is szeretném, ha ezt a szakmai színvonalat, amit most képviselek, még jó pár évig tudnám teljesíteni.

Herth Viktória