Tábori élmények

A tavaly megjelent Diabetes Juniorban próbáltam kedvet csinálni a nyári diabéteszes táborokhoz azoknak, akik még nem voltak ilyen „buliban”. Nem tudom, hogy sikerrel jártam-e, volt-e valaki köztetek, aki ennek hatására szánta rá magát, hogy jelentkezzen. De abban biztos vagyok, ha végre elmentél és pár napot együtt töltöttél más cukorbeteg fiatalokkal, menni fogsz jövőre is, azután is.
Mert táborozni jó! Szülők nélkül, mégis biztonságban játszani, kirándulni, fürdeni. Tanulni a diabéteszről, de nem unalmas tanórákon, hanem szakértőktől és – ami a legfontosabb – egymástól. Tavaly nyáron – ősszel és télen – is sok diabtábor volt az országban.

Évről évre egyre jobb a Diabolo tábor

A diabétesz tábor olyan hely, ahova mindig szívesen visszajárok. Számomra már ismert közeg, ami mindig meglep valami új dologgal, azonban én sem számítottam rá, hogy ez más lesz, mint az eddigiek. Amikor jelentkeztem, kissé féltem tőle, hogy vajon kikkel találkozhatok ismét az én társaságomból, hiszen lassan felnövünk, életünk másképp alakul, és nem mindenki jön táborba. Én azonban még úgy éreztem, hogy ott a helyem.

Már az elején szembesültem egy újdonsággal, a csapat nyitottságával. Korábban sem volt zárkózott társaság, most mégis úgy éreztem, mindent megtettünk azért, hogy a tábor jól teljen, mindenki kivette a részét a feladatokból és élveztük a programokat. Rengeteg szuper dolgot próbálhattunk ki, volt paintball, bowling, ellátogathattunk a kecskeméti Mercedes gyárba és ezúttal is szerepeltek a kedvenceink: a gokart és a strand. Azonban a pozitív meglepetések nem értek ennyivel véget, hisz idén minden igazán zökkenőmentesen és jó hangulatban telt. Az esték továbbra is a legjobb részei a tábornak, már nem csak beszélgetéssel, de táncolással és énekléssel is színesítettük az alkalmakat.

Ismét egy nagyon megértő közösséget találtam, akikkel talán az eddigieknél is szorosabb kapcsolatot sikerült kialakítanom. A tábor évről évre egyre jobb, még akkor is, ha úgy gondoljuk, ezt már nem lehet fokozni.

Szántó Bianka 1-es típusú diabétesszel élő táborozó

Világteremtő tábor

Tavaly nyáron szervezte meg a DiabErnyő Alapítvány első meseterápiás táborát, a Világteremtő tábort. Csoportvezető társammal – Szirtes-Szabó Katával – végzett munkánkat három lelkes önkéntes és két igazán felkészült diabedukátor segítette.

Az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek és családok mindennapjai szigorú keretek között zajlanak. Az étkezések ideje, mennyisége, fizikai állapotuk (vércukorszintjük) rendszeres figyelése egész életüket áthatja. Társas életük, örömtevékenységeik közepette is megélhetik, hogy a világ biztonságos helyből pillanatok alatt válhat veszélyessé (elég egy hirtelen hipoglikémiás roham), önfeledt gyereklétük átvált betegségtudatba, szorongásba, kapcsolódásaik elszigeteltségbe, a kívülállóság megtapasztalásába.

A Világteremtő táborral az volt a célunk, hogy a mesék, az alkotás és a testi megtapasztalások segítségével megmutassuk, hogy a diabétesz okozta törékenység mellé milyen erőforrások mozgósíthatók, s a betegségük miatt szerzett képességek – tudatosság, fegyelem, felelősségvállalás – az élet minden területén gazdagítják a gyerekeket. A hét során a saját világuk megteremtésével megtapasztalhatták a betegség miatt elveszített kontroll visszaszerzésének módjait, s azt, hogy a világ úgy formálható, hogy egy diabétesszel élő gyermek számára is biztonságos és varázslatos hely legyen.

A tábori mindennapokban jutott idő a szabad játékra, az egymással való kapcsolódásra, miközben a gyerekek felfedezhették a közös pontokat, új barátságok születtek. A tábor középpontjában a terápiás munka állt, naponta dolgoztunk egy-egy élőszóban átadott történettel, a történet képeinek mozgósításával, az adott mese témájához jól kapcsolható drámajátékkal. A délután mindig alkotással telt, hiszen az egy hét alatt a valóságban is létrehoztak egy elképzelt világot, minden nap más elemmel bővítve azt.

A mesék kiválasztásakor és a drámajátékok vezetésekor fontosnak tartottuk a diabétesz lelki hátterének egyes elemeit indirekt módon (a mesei képek és a játék által) mozgósítani, hogy a részt vevő gyerekek teret adhassanak a bennük dolgozó olyan nehéz érzéseknek, mint a szorongás, a halálfélelem, a környezet hirtelen instabilizálódása miatt érzett feszültség, a diab-menedzsmentnek való megfelelés nyomása. A mesékkel finoman érintve ezeket a belső tartományokat, a drámajátékban lehetőség nyílt akcióban is kiélni-kijátszani és korrigálni ezeket, hogy aztán az alkotásokban már az építkezésé legyen a főszerep.

Mindenki megálmodta és feltérképezte a saját szigetét, benépesítette növényekkel és állatokkal, egészen hétköznapi vagy épp elvarázsolt épületekkel, végül minden világba megérkezett a hős is, nem csak az alkotófolyamatban, de a gyerekekben is.

A napok során, figyelve a gyerekek rezdüléseit, a szülőknek is adtunk visszajelzést, nem a diabéteszt, hanem a gyereket, az ő teljes lényét helyezve fókuszba. Úgy tapasztaltuk, ahogy telt a táboridő, a résztvevők – ki-ki a maga ritmusában – megérkeztek a csoportba, annak biztonságába, ami lehetőséget nyújtott számukra, hogy kinyíljanak, egyre többet megmutatva önmagukból.

Tapasztalatunk szerint nagy szüksége van a családoknak, gyerekeknek erre a fajta pszichés támogatásra, hiszen a betegség okozta traumatizáltság, a diabétesz napi egyensúlyban tartásával járó stressz nem csak fizikailag és egzisztenciálisan, de érzelmileg is súlyos terhet ró az érintettekre. Ezzel az öt nappal – ha új, könnyebb és támogatóbb világot nem is tudtunk teremteni – annak az élménynek az átadására törekedtünk, hogy a kapcsolódás, a megértés és a saját történetünkben való eligazodás lehet első lépcsője annak a világnak, „ahol a diabétesszel élőket nem a diabéteszük határozza meg” (idézet forrása: DiabErnyő Alapítvány).

Kreil Melinda coach, meseterapeuta, DiabErnyő Alapítvány

JDH XXXIV

A Juvenilis-Diab Help Alapítvány nyári táborát július végén rendeztük meg Balatonfenyvesen, 45 fő 13–17 év közötti 1-es típusú diabéteszes fiatallal és 30 önkéntes felnőttel. A korábbi évekhez hasonlóan a gyermekek testi és lelki jóllétéről csoportvezető edukátorok, tábori orvos, dietetikusok, éjszakás nővérek és pszichológusok gondoskodtak.

A JDH táborának egyik különlegessége, hogy az edukátori csapat tagjainak többsége maga is 1-es típusú diabétesszel él, és az önkéntesek a tábort megelőzően sikeresen teljesítették az edukátorképző tanfolyamot. Az edukáció mellett a táborainkban mindig nagy hangsúlyt fektetünk a sportra.

A ’90-es évek óta hagyomány nálunk a röplabdabajnokság. A csoportok körmérkőzéseket játszanak egymással, így mindenkinek jut minden napra átlagosan egy meccs. A bajnokság végén pedig hab a tortán az edukátor–táborozó mérkőzés, ahol tényleg mindenki mindent belead.

Szintén hagyomány az asztalitenisz verseny, ahol a táborozók egyénileg bizonyíthatnak. De spontán is kialakultak idén sportprogramok: reggelente gyúrás a parton a korán kelőkkel, délutánonként, esténként foci, kidobós – már akinek nem volt épp sürgős strandolni valója. Egy félnapos badacsonyi kirándulás is belefért a programba, ami a hőségben szintén felért egy sportteljesítménnyel.

Dr. Nagy-Szakáll Zsuzsanna