Feltöltés dátuma: 2025.04.30.

Hat húron a diabétesszel

Orsi lassan 14 éves fiatal hölgy. Aki tisztában van ennek a kornak a nehézségeivel – a rájuk irányuló elvárásoknak való állandó megfelelésre törekvéssel, miközben az eddig megszokott életük, testük változásnak indul –, az tudja, hogy ez a korszak szép, de nehéz.

Illusztráció

Nehéz a gyermeknek és természetesen nehéz a körülötte lévőknek is. Hiszen mi, felnőttek már tudni véljük, hogy ezek a változások, elvárások szükségszerűek a felnőtté váláshoz, s a tőlünk telhető legjobban igyekszünk nekik segíteni a változásokat feldolgozni, de ők még gyerekek lennének inkább, mint felnőttek. S ha ez a változó kor okozta nehézség még kiegészül egy tartós betegséggel is – Orsi esetében az 1-es típusú diabétesszel –, az bizony komoly kihívás elé állítja a gyermeket, de valljuk be, minket, a szüleit is. Az, hogy ő 10 éve viseli a diabétesz terhét, sokat számít. Már óvodás korában megtanulta betartani a szabályokat, az ezzel járó rendszert, a megfelelő életvitelt.

A tudás egyedül az övé

Egészen totyogós kora óta ismerkedik a gitárral, a zenével és a színpad világával. Óvodai ballagásán gitárral a kezében énekelt egy kis ballagódalt. Elsősként pedig találkozott gitártanárával, Mocskonyi Gergővel, aki azonnal a tanítványai közé fogadta. Kettejük közös munkája sok örömteli perccel ajándékozta már meg a hallgatóságot.

A pandémia a zenei életre is komoly hatással volt. Eleinte a diákoknak szánt versenyeket is törölték, egy idő múlva kihasználták az online tér lehetőségeit. Orsi első gitárversenye is online volt, amelyen arany minősítést szerzett. Innentől nem volt megállás számára, évente legalább két-három gitárversenyre elment, minden versenyen dobogós eredménnyel gazdagodott. Persze ezekre a versenyekre külön-külön is készülni kell, néha hónapok telnek el egy-egy darab elsajátításával. Ha pedig díjazást épp nem is ér el a versenyző, az a tudás és tapasztalat, amely a felkészülésnek köszönhetően a birtokába került, egyedül csak az övé, nem volt hiába a munka.

Illusztráció

A sport nem fér be az életébe

Diabéteszes gyermekek szüleinek mindig erősen hangoztatják, hogy a sport milyen hasznos, jót tesz a diabétesz kezelése során, segíti az anyagcserét. Igen, ezzel egyetértünk. Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy Orsinak is kéne egy állandó sport, azonban a zenei és iskolai tanulmányai mellé már nem fért be a rendszeres testmozgás. Próbálta. Tényleg. Mindamellett, hogy ő olyan iskolába jár, ahol a napi egy testnevelésórát ténylegesen meg is tudják tartani, mivel van annyi elérhető terme az iskolának, amennyire szükség van.

Minden versenyre vagy koncertre való felkészülés és a szereplés is komoly kihívás a diabéteszesnek. Le kell küzdenie megannyi mentális nehézséget, a felkészülés során is koncentrálnia kell a pontos fogásokra és a pengetésre. Akkor is, ha magas a vércukorszintje, akkor is, ha éppen alacsony.

Rájöttünk, hogy pont a diabétesz az, ami segítette őt abban, hogy fegyelmezetten, maximális odafigyeléssel tudjon koncentrálni a gitárdarabokra, s le tudja küzdeni a hátráltató tényezők negatív hatásait. Hatalmas lelkierő szükséges egy diabéteszesnek ahhoz, hogy ne fogyassza el azt az ételt, italt, amelyhez éppen kedve támad. Ugyanez a lelkierő kell, ha egy darab a gyakorlás alatt nem úgy szól, ahogy kéne, mégse álljon fel és menjen el valami könnyed tevékenységet folytatni, hanem kigyakorolja azokat a mozdulatokat, hangokat, amelyek pontatlanok.

Illusztráció

Citromból limonádé

Ahogy minden diabéteszesnek, az ő koncentrációs képességét is befolyásolja az aktuális vércukorszintje. A tavalyi versenyeknél, leginkább a többfordulós országos versenynél, erősen figyelnünk kellett, hogy minden rendben legyen.

Bár az automata pumpája sok hibánkat kijavítja, jónak láttuk a színpadra lépése előtt fél órával már stabil és normális vércukorszintet hozni, hogy csak a gitárjátékra kelljen koncentrálnia. Hiszen zavaró tud lenni és nagy a hibázási lehetőség, ha az inzulinpumpa hirtelen elkezd rezegni az oldalán, természetesen teljesen más ritmusban, mint a zene.

Arról nem is beszélve, hogy a figyelmet is jobban segíti a megfelelő, stabil vércukorszint. Szerencsére a pumpa az országos verseny döntője során sem jelzett semmilyen problémát. Az elért második helyezés is azt mutatja, hogy megéri küzdeni, dolgozni az álmokért diabéteszesen is. Az elmúlt tíz év során Orsi megtanulta, hogy ha az élet citromot ad, akkor ő limonádét készít belőle, szigorúan cukormenteset.

Orsi szülei: Nagy Lajos és Kata

Megjelent a diabetes junior2025/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!