Egri családi tábor
Tizedik alkalommal rendezte meg 2024-ben a Cukorbetegek Egri Egyesülete a nyári családi tábort. Én 9 évesen lettem cukorbeteg, egy rossz táborban. Már akkor elhatároztam, ha felnőtt leszek, élménytábort szervezek cukorbeteg gyerekeknek, hogy nekik jobb legyen, mint nekem volt.

A szülők is tanultak
Ez először 2015-ben valósult meg, 12 fővel. Azóta minden évben megszervezzük, tavaly már 98-an voltunk,12 vármegye 24 településéről. 50 gyerek, a kisebb gyerekekkel a szülők is eljöhettek. Valamint a hivatalos kísérők: Szerencsiné Soós Andrea diabétesz-szakápoló, Mayerné Tóth Ágnes dietetikus, dr. Czeglédi Marianna diabetológus, gyermekgyógyász, dr. Domboróczki Zsolt belgyógyász, diabetológus és több évtizede 1-es típus cukorbetegséggel élő vezetőségi tagjaink.
Mivel a diabéteszes gyerekek otthoni ellátása a szülők feladata, jó, hogy egymástól és a szakemberektől is sokat tanulnak. Korábban ezek a családok nem is ismerték egymást, most összejárnak, sokan baráti kapcsolatot ápolnak. Jó gyakorlatok, tanácsok átadásával segítik a tapasztalatlanokat, lelki támaszt, hasznos tanácsokat nyújtanak egymásnak a későbbiekben is.
Ellátásunkat a Hotel Unicornis svédasztalos formában biztosította, így a széles kínálatból mindenki kiválaszthatta – dietetikusunk felügyeletével – amit szeret, már ez is tanulás volt.
Állatok a jelenben és a múltból
Érkezéskor mindenki megkapta a tábori sapkát, pólót és a 77 Elektronika kulacsait, ezeknek minden gyerek nagyon örült. Első délelőtt a nagykőrösi szafariparkot kisvonattal jártuk körbe, rengeteg állattal kötöttünk közeli barátságot, a gyerekek legnagyobb örömére. Szemügyre vehettük az oroszlánokat és a tigriseket is.
Megnéztünk egy kiváló cirkuszi előadást és Richter József vezetésével elefánttréningen is részt vehettünk. A kicsik az állatsimogatót sem hagyták ki. A gyerekek a park további részén tudtak futkározni, játszani az élményparkban és fényképezkedni az állatokkal.

Másnap az ipolytarnóci őslényparkba, Magyarország 7 zöld csodájának egyikébe szállítottak bennünket buszaink. Már a fogadó épületben leesett az állunk: itt helyezték el a 2007-ben megtalált 7 millió éves bükkábrányi mocsárciprusok gigászi törzseit, amelyek megkövesedés nélkül vészelték át az évmilliókat. Ezt a parkot a „magyar Pompejinek” hívják, de a fiatalabbak számára egyértelműen ez a magyar Jurassic Park. Cápafogakkal hintett tengerparti föveny, szubtrópusi erdő megkövesedett fái, egzotikus növénylenyomatok, ősvilági szörnyek lábnyomai – rendkívül színvonalas XXI. századi látogatóközpontban, ahol 4D moziban idézhettük fel a több millió évvel ezelőtti világot, de a mai fák lombkoronájában is sétálhattunk.
A miocén erdőben minden állatfaj élethű szobra megtalálható, amelynek lábnyomait megtalálták az ipolytarnóci ősvilág mára megkövült, agyagos talajában. Életnagyságban találkozhattunk a tarnóci bestiával, a medvekutyával is. Akár több napot is szívesen eltöltöttünk volna itt, de vártak bennünket Szlovákiában, a füleki Magyar Házban, ahol Agócs József polgármester fogadott bennünket. Többen megmászták a ház szomszédságában álló híres várat is.

Sportvetélkedő és koszorúzás
A következő délelőttöt Egerszalókon töltöttük, ahol jókat lehet túrázni, sok látnivalója van – kaptárkövek, az egyedülálló sódomb és a szabadidőpark tavacskákkal, játszótérrel, árnyékos pihenőhelyekkel. Itt tartottuk meg a játékos sportvetélkedőt Mayerné Tóth Ágnes gyógytornászunk vezetésével, hogy ebéd után több idő jusson a tanulásra. Délután, már Egerben diabéteszoktatás zajlott, játékos formában, észrevétlenül nagyon sok tudással gazdagodtak a gyerekek.
Vacsora után izgalmas programra indultunk. A Dobó térről fáklyákkal vonultunk az egri várba, az ünnepi Fáklyás királyköszöntőre. Megkoszorúztuk az itt eltemetett Imre király sírját, a panorámateraszon sétálva megcsodáltuk Eger ünnepi fényeit, majd a vércukorellenőrzés után jót aludtunk, igaz, nem túl sokáig, mert minden nap 7.30-kor volt a reggeli, hogy időben be tudjuk adni az inzulinjainkat.

Augusztus 20-án szép ünnepre ébredtünk, az Unicornisban ropogós új kenyeret is kínáltak a reggelihez. Majd a vármegyeháza két csodálatos kovácsoltvas kapuját és a Líceum varázstornyát látogattuk meg, ami ebben az évben új attrakciókkal bővült. Bementünk a nemrég felújított bazilikába is.
Megható köszöntés
Kedves vendégeink érkeztek ebédre. Ifi tagozatunk egyik alapító tagja, Demeter Kata, aki 10 évesen lett cukorbeteg és minden évben aktív résztvevője volt táborunknak. Most is eljött üdvözölni bennünket férjével és egészséges, gyönyörű kisfiával, egyesületünk első kisbabájával. Ebéd után indultunk az érseki palotába. Dr. Csizmadia István érseki főesperes fogadott bennünket a palota kertjében, ahol Szent Erzsébet és Szent István szobránál megáldotta táborunkat, együtt imádkoztunk és egyesületünk első babájának keresztelőjét is meg tudtuk beszélni vele.
A Patak Parti Kacsa Partyn adományok gyűltek egy óvoda sószobájára. Mi is vásároltunk kacsajegyeket, fogadtunk örökbe kiskacsákat. A játék után a fáradalmakat az egyesület Dobó téri tanácsadó irodájában pihentük ki. A búcsúest nagyon jól sikerült.

A táborozók megtudták, hogy a táborszervezés miatt nem tudtuk megünnepelni férjemmel a 40. házassági évfordulónkat, ezért nagyon megható köszöntést szerveztek számunkra. Talán a boldog családi életre is jó példa lehetünk a gyerekek és a szülők számára, az engem mindenben segítő, támogató férjemmel együtt. Egy 11 éves kisfiú és hasonló korú kislány, akik itt a táborban ismerkedtek meg, azt mondták, ha nagyok lesznek és összeházasodnak, mi leszünk a tanúik a férjemmel az esküvőjükön. Reméljük, hogy megérjük! A csodálatos napot nagyon szép tűzijáték zárta, amivel még kerekebbé tettük a szép táborozásunkat. Volt olyan ötéves kislány, aki sírt, mert nem akart hazamenni, csak akkor nyugodott meg, amikor megígértem, hogy jövőre újra jöhet.
Minden fáradtságot megért, hogy együtt táborozhattunk, erőt, önbizalmat, tudást és élményt adhattunk a cukorbeteg gyerekeknek.
Jakabné Jakab Katalin elnök, Cukorbetegek Egri Egyesülete