Az én „tiltott” hobbim
A mostani történetem 6-7 évesen kezdődött, szerettem motorozni, de nem vettem komolyan, végül 2020-ban abbahagytam, és elkezdtem lovagolni.
Hetente 2-3 alkalommal mentem lovagolni, nagyon szerettem és jónak is éreztem magam. Aztán cukorbeteg lettem. Amikor már mindent tudtam kezelni, visszatértem a lovagláshoz, kezdtem komolyabban venni, lovardát is váltottam.
Jól ment minden, de volt bennem egy hiányérzet. Akkor már heti 3-4 edzésem volt, élveztem is nagyon, de a furcsa hiányérzetem nem múlt el. Aztán jött egy alkalom, amikor már nem volt jó az edzés, nem éreztem úgy, hogy tudnám folytatni, és erről beszéltem édesapámmal. Elmeséltem neki, hogy kezdek kételkedni abban, hogy nekem ez lenne a megfelelő sport.
Időközben apukám vett egy motort, időnként ráültem én is, eközben jöttem rá, hogy a bennem lévő hiányérzet a motorozás volt. Az utolsó lovaglóedzésemre apukám jött értem, elmondtam neki, hogy nagyon hiányzik a motorozás, újra szeretnék belekezdeni. Nyilván megértett és beszélt anyukámmal erről. Nem sokkal később már nézegettem apukámmal a motorokat, meg is találtuk a megfelelőt, elhoztuk és egyből tudtam: igen, ez én vagyok! Minden nap, ahogy hazaértem az iskolából, mentem is motorozni.
Nagyon sokáig ez a kis motorom volt, majd eljött az idő, hogy lecseréljük. Eközben én befeküdtem a kórházba, mert megkaptam az inzulinpumpámat. Beszéltem az orvosommal, hogy nekem nagyon fontos a motorozás, továbbra is szeretném folytatni, és rábólintott. Hazamentünk, minden ugyanúgy ment, mint eddig, egyáltalán nem korlátozott az, hogy pumpát viselek.
Majd szóba került, hogy kezdjek el versenyezni. Adott volt a lehetőség, hiszen a mellettünk lévő városban, Lengyeltótiban van egy motoros pálya, ahol szoktak versenyeket rendezni. El is mentünk, nagyon jól éreztem magam, de nem számítottam arra, hogy ilyen jól fog menni, hisz második lettem. Akkor tudatosult bennem, hogy igen, nekem ez volt megírva!
Azóta számtalan motorcserén, esésen, csalódáson vagyok túl, de mindezeket elnyomja a sok sikerélmény. Nagyon sok kupám van és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. A szüleimtől megkaptam az álom motoromat, egy gyönyörű KTM-et, hálás vagyok nekik érte. Ezzel a motorral még nem versenyeztem, hiszen még csak most indul majd a versenyszezon.
Szerencsére a versenyzés nincsen rossz hatással a cukromra, sőt van olyan, hogy inzulint se kell adnom motorozás előtt. Viszont verseny közben víz és szőlőcukor is bőven van nálam. Semmiképpen nem érzem magam másnak a „helyzetem” miatt, ugyanúgy veszek részt mindenben, mint a többi versenyző, nincsen előnyöm, nincsen másfajta értékelésem, ennek örülök is. Ezzel azt szerettem volna mondani, hogy mindenki legyen magabiztos, hiszen nem a diabétesz irányít minket, hanem mi a diabéteszt!
Kara Daniella 16 éves
