SweetEuro
Szép magyar siker
Március 11–12-én két lengyelországi település, Suchy Las és Baranowo adott otthont a Red Card For Diabetes 2023-as kiírásának, amelyen – tavalyhoz hasonlóan – három korcsoportban képviselte a magyar színeket a Sportos Cukorbetegek Egyesülete által toborzott, 1-es típusú diabétesszel élő fiatalokból álló csapat. A legidősebbek ellentmondást nem tűrő játékkal megnyerték a Bajnokok Ligáját, a közepesek Európa-liga ezüstéremmel, míg a legkisebbek Konferencia Liga elsőséggel gazdagodtak. A bajnokságon a hazaiak mellett angol, német, svéd és bolgár csapatok is képviseltették magukat, így igazi nemzetközi mezőny jött össze erre a hétvégére. Következzen a torna összefoglalója a résztvevők szemüvegén keresztül.

Sok újonccal a keretben is szépen helytálltak a legkisebbek
A legkisebb korcsoportban (9–11 évesek) játszott Bogdány Máté, aki ugyan csak az iskolában focizik, ügyességével és akaratával beverekedte magát a csapatba. A Sportországi Cápák jégkorongcsapatának játékosa az edzések és a torna során is több alkalommal bizonyította, hogy semmi gond sincs azzal, ha korcsolya helyett teremcipő kerül a lábára.
– Két éve vagyok diabos, sajnos tavaly még nem tudtam erről a lehetőségről. Idén anyukám szúrta ki a felhívást, én pedig egyből tudtam, hogy a csapat tagja szeretnék lenni – mondta el nekünk Máté, aki azt is elárulta, hogy remek volt a csapategység, senki sem volt kiközösítve.
– A mérkőzéseken nem fáradtam el, úgy éreztem, lehetett volna több meccsünk, vagy hosszabb játékidő. (A csoportmeccseken 10, a Konferencia Ligában 11 percesek voltak a mérkőzések – a szerk.) A bajnokság hatalmas élmény volt számomra, sok új barátot szereztem, tiszta szállásokon laktunk, és nagyon finomakat ettünk. Legjobban a fagyik és a jégkrémek ízlettek, amelyeket a csarnokban kaptunk. Mindenképp szeretnék itt lenni jövőre is – jelentette ki a fiatal játékos, aki egy nagyon fontos gólt szerzett a tornán.
– Ez volt az első külföldön szerzett gólom, amelyet a szüleim a helyszínen láthattak. Nagyon boldog voltam!
Máté azt is elmondta nekünk, hogy nagyon élvezte a tornán kívüli kísérőprogramokat (városnézés, bobozás, fürdő). A vércukorszintje inkább alacsony volt, de a hipót sikerült elkerülnie. Nagyon örül, amiért ennyien törődtek vele az út során; gyakran megkérdezték tőle, milyen volt a cukra, vagy hogy beadta-e az inzulint.

A tavalyi torna legjobb kapusa lett Vincellér Gergő, akinél nem volt kérdés, hogy újra a csapattal tart-e Lengyelországba. Geri nagyon jól érezte magát, sok új barátot szerzett, illetve elmondta, hogy a csapategység szempontjából fontosnak tartotta, hogy az újonnan érkezőket is sikerült befogadni.
– A szervezés hasonló volt a tavalyihoz, azonban nagy pozitívum, hogy idén egy olyan edző foglalkozott velünk, aki maga is focizik, illetve a kísérőprogramok is gazdagabbak voltak, mint a múlt évben – árulta el a Pécsi MFC U12-es csapatának hálóőre.
– Azt sajnálom, hogy előzetesen csak három edzés volt, mert így nem tudtunk rendesen felkészülni a bajnokságra, és lehetetlen volt felvenni a versenyt olyanokkal, akik az év minden napján együtt fociznak. Ha mi is többet játszanánk, jobban összeszoknánk, akkor eredményesebbek lennénk. Persze, a szerencse is hozzájárul a sikerhez. Úgy gondolom, hogy reális eredményt értünk el – fejtette ki véleményét Geri, aki élményszámba menő védéseivel a torna legjobb kapusai közé került (a külföldi csapatok edzői is gratuláltak teljesítményéhez), két mérkőzésen pedig kapott gól nélkül őrizte a magyar kaput. A vércukorszintjéről szólva a fiatal tehetség elmondta, hogy mivel nincs szenzora, ezért ujjbegyesen mér.
Az első korcsoport hét mérkőzést játszott, ebből két győzelem mellett két döntetlen és három vereség volt a mérleg, amivel a csapat megnyerte a Konferencia Ligát. Az együttes tagjai: Vincellér Gergő (kapus), Tóth Nimród, Kreil Vilmos, Bogdány Máté, Gyovai Dániel, Drexler Hunor, Csipke Attila, Horgas Huba; Findró Barnabás, Molnár Kinga, Bartha Kristóf (edző).
– Nem eszek olyan sokat, mint a társaim, talán ennek is köszönhető, hogy átlagos értékeim voltak. Persze, két mérés között nem tudom a vércukorszintemet, de egyszer sem éreztem hipót. Actrapid inzulint használok, nagyon pontosan ki van számolva, hogy mennyit ehetek, és erre nagyon figyelek.
A két éve diabbal élő játékos hozzátette, hogy ez a fegyelem is hozzájárul a teljesítményének növekedéséhez, így nem hátrányként tekint arra, hogy nem ehet annyi édességet.
– Összeségében nagyon jól éreztem magam, jövőre is a csapattal szeretnék tartani.
A csapatmag maradt, de érkeztek újak is
A kettes korcsoport (12–14 évesek) tagjai már régi barátként üdvözölték egymást az első budapesti edzésen, ahol tavalyhoz képest több új játékos is bemutatkozott a szakvezetőknek. Közülük mindannyian be is kerültek az utazó keretbe, mivel teljesítményükkel kiérdemelték a helyet. Dudás Lászlót augusztusban diagnosztizálták diabbal. A Szada U15-ös gárdájában védő kapusnak csak pozitív gondolatai támadtak, amikor a csapatról kérdeztük.
– Az első edzésre úgy érkeztem, hogy senkit sem ismertem a csapatból, most pedig mindenki a barátom lett, maximálisan sikerült beilleszkednem a társaságba – mondta el érdeklődésünkre, majd hozzátette, hogy a mérkőzések előtti összeölelkezések és a Kapás László (a csapat középpályása – a szerk.) által mondott motivációs beszédek ragadtak meg benne a legjobban. A bajnoksággal kapcsolatban elárulta, hogy lehetett volna igazságosabb is a bíráskodás, illetve sportszerűbb a küzdelem. Pozitívumként kiemelte, hogy mivel a korosztályában ketten voltak kapusok, így meg tudták osztani egymás között a mérkőzéseket, egyikük sem fáradt el a pályán. Sikerült elkerülnie a hipoglikémiát, mivel az adrenalin egyébként is inkább magas, mint alacsony cukrokat eredményezett.
– A mérkőzések közben nehéz volt kontrollálni az értékeket, de nagyon sok segítséget kaptam hozzá. Most csak szenzorom van, mivel eddig nem szerettem volna pumpát, de a hétvége alatt a többiek megszeretették velem, így már pozitívan állok a dologhoz.

Már a tavalyi tornán is megcsillogtatta tehetségét Halász Levente, aki az Ikarus Maroshegy U14-es csapatának balszélsője.
– Nagyon fárasztó volt az utazás, főleg odafele, amikor 14 órát töltöttünk a buszon, de nagyon jól éreztem magam, mivel szuper volt a társaság, az újak is megtalálták a helyüket a csapatban, mi pedig befogadtuk őket.
Levi szerint az sem tett jót a csapatnak, hogy a mérkőzéseken a lengyelek felé lejtett a pálya. Azért voltak pozitívumok is a hétvége során:
A második korcsoport hét mérkőzést játszott, ebből hármat sikerrel vett, négyen pedig alulmaradt, ami az Európa-liga második helyére volt elég. Az együttes tagjai: Dudás László (kapus), Pecsenye Ábel (kapus), Pusztai Miklós, Tóth Kinga, Kapás László, Szemes Tamás, Halász Levente; Antal Gergő, Szabó Nándor, Vértényi Richárd, Csákány József (edző).
– Sokkal jobb volt az összjátékunk, mint tavaly, mivel jobban összeszokott a csapat. Idén kevesebb meccsünk volt, így jobban tudtunk összpontosítani az egyes párharcokra. Nagyon szép szállodákban laktunk, és sokkal több kísérőprogram is volt, mint az elmúlt évben. Szerintem mindenki élvezte ezt a néhány napot – mondta el a ballábas játékos, aki amellett, hogy ötször zörgette meg az ellenfelek hálóját, egy balszerencsés öngólt is vétett, amikor a kapufáról visszapattanó labdát a magyar kapuba sodorta. Az öngólnak szerencsére semmi jelentősége nem volt, a csapat simán győzött, és utólag a játékos is jót nevetett saját mozdulatán.
A fiatal csatárt nem hátráltatja a diabétesz a futballpályán, ez Lengyelországban sem volt máshogy.
– Ha magas volt a cukrom, mérges lettem, ami még jobban motivált, és még jobban odatettem magam a meccseken.
Revánsot vettek a tavalyi második hely után
A legnagyobbak (15–18 évesek) tavaly épphogy csak lecsúsztak az aranyéremről, idén azonban megszületett a várva várt siker, amihez a kiváló csapategység és taktika mellett a szerencsére is szükség volt. A csapatban mindössze heten szerepeltek, közülük Hargitai Artúr volt az egyetlen, aki újoncnak számított. Artúrnál áprilisban diagnosztizálták a diabéteszt, és addig sem a betegségről, sem az egyesületről nem hallott.
A korábban Dániában futballozó játékosnak a kezelőorvosa ajánlotta a lehetőséget, ő pedig rögtön tudta, hogy ott a helye a válogatón.
– Nagy élmény volt az első perctől kezdve a torna. Az utazás fárasztó volt, talán lehetne egy nappal korábban is jönni, hogy többet tudjunk pihenni a mérkőzések előtt. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy mindenki kiadta magából a maximumot. Nekem külön öröm volt, hogy jókat tudtam beszélgetni a csapattársaimmal és pozitív visszajelzéseket kaptam a játékommal kapcsolatban, annak ellenére, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem focizom versenyszerűen.
Artúr külön kiemelte a szurkolókat, és elmondta, hogy nemcsak azt szereti, amikor neki szurkolnak, hanem azt is, amikor ő is szurkolhat.
– A szurkolók hatalmas energiát adtak a mérkőzéseken, és arra sarkalltak bennünket, hogy még többet kiadjunk magunkból.
Az edző tevékenységét is pozitívan értékelte.
– Korábban sosem hallgattam még taktikai utasításokat, most ezt is átéltem. Máté nagyon jól tudott minket motiválni, a sikerben nagy szerepet játszott.
A hobbiszinten kosarazó és teniszező játékos elárulta, hogy önmagát is meglepte négy góljával és több gólpasszával. A csapat legnyugodtabb játékosából is felszabadultak az érzelmek, főleg amikor a döntő utolsó másodperceiben megszerezték a győztes találatot.
– Nyugodt vérmérsékletű vagyok, de a döntő utolsó pillanataiban, amikor már mindenki a büntetőkre készült, mi pedig mégis megszereztük a győztes találatot, én is önkívületbe kerültem.
Artúr szerint a kísérőprogramok is fantasztikusak voltak, külön kiemelte és megköszönte a szervezők munkáját. A játékos vércukorszintje végig rendben volt, estefelé csúszott be néhány alacsony érték.
Nyári Martin már rutinos spílerként tért vissza Suchy Lasba. A Pápai ELC U16-os csapatának középpályása nagyon jól érezte magát a tornán, új barátokat szerzett amellett, hogy a régiekkel is újra találkozhatott.
– Sokkal jobb volt az idei kupa, mint a tavalyi. A felkészülés erősebb volt, ennek is köszönhető, hogy megnyertük a bajnokságot. Múlt évben kísérőprogramok sem voltak, ebből a szempontból is gazdagabb volt az idei utazás – árulta el Martin. A jobblábas játékos szerint mindenki kedvenc pillanata az volt, amikor az utolsó másodpercekben, a dudaszó előtt megszerezték a győztes gólt.
– Ebben a sikerben hatalmas szerepe van az edzőnknek, aki remekül összerakta a csapatot, és a szurkolóknak, akik végig mellettünk álltak és biztattak minket – fejezte be mondandóját.
Martin testvére, Nyári Máté is a csapattal tartott Lengyelországba, de ujjtörése miatt nem tudta vállalni a játékot. Helyére Csákány Marcell ugrott be a kapuba, akinek 14 életévével még az alacsonyabb korcsoportot kellett volna erősítenie, azonban edzői utasításra a legnagyobbak közé került. A két legfontosabb mérkőzésen (az elődöntőben és a döntőben) sikeresen megóvta a magyar kaput a góltól, nemegyszer parádés védéseket bemutatva.
Ha már a győztes találatról annyi szó esett, álljon itt Oláh Máténak, a Büki TK U19 középpályásának néhány gondolata.
A harmadik korcsoport tíz mérkőzést játszott, ebből hetet sikerrel vett, egyszer végzett döntetlenre, és mindössze két alkalommal maradt alul az ellenfelével szemben, de a két legfontosabb mérkőzést, a Bajnokok Ligája döntőjét és elődöntőjét 1–0-ra behúzta, így abszolút elsőként zárta a tornát. Az együttes tagjai: Csákány Marcell (kapus), Nyáry Máté (kapus), Nyáry Martin, Oláh Máté, Hargitai Artúr, Széman Zsombor, Dobos Donát, Merényi Marcell; Csákány Máté (edző).
– Nagyon jó élmény volt a bajnokság, tényleg minden klappolt. A hotelek, az ételek, a szurkolás, a szervezés, minden a helyén volt. Az egész torna alatt családias légkör uralkodott a csapaton belül, rengeteg új barátság született, sikerült befogadni az új társakat. Azt hiszem, az edzők kihozták a maximumot az egyes gárdákból, mindenki erőn felül teljesített, másképp nem érhettünk volna el ilyen eredményeket. Első nap a cukrom kicsit elszállt az adrenalintól, de ez, azt hiszem, természetes. A második napra ez is a helyére került.
Végül pedig megkerülhetetlen volt a kérdés, hogy mit látott, érzett, gondolt a győztes góljáról, és mire emlékszik abból, amikor a dudaszó előtt néhány másodperccel, amikor már mindenki a büntetőkre készült, a semmiből elé került a labda, ő pedig higgadtan a kapus mellett begurította az alsóba.

– Azóta is mindennap eszembe jut az a pillanat, ha tehetném, újra átélném. Ott a helyszínen sokkolt az egész. A lengyel védő oldalberúgást végezhetett el, de hibázott, túl röviden passzolt, vagy megcsúszott, már nem tudom, de egyszer csak elém került a labda. Én pedig éltem a lehetőséggel, és elgurítottam a kapus mellett. Mire megfordultam, már az egész kispad felém rohant, majd egy pillanat alatt a kupac alján találtam magam. Még most is kiráz a hideg, ha arra a pillanatra gondolok.
Bartha Kristóf