Sítáborban a győri diabosok
Nagyon szeretem a cukorbetegtáborokat, mert sokat tudok tanulni a cukrom kezelésével kapcsolatban. De, ami nekem igazán sokat jelent, hogy látom, nem vagyok egyedül ezzel a helyzettel, nem érzem magam különcnek, hiszen itt mindenki ugyanazon megy át, mint én.
Az első délután tettünk egy sétát a közeli tóhoz. Vacsora után a szokásos bemutatkozáson estünk át, hogy mindenki oldódjon és könnyebben barátkozzon. Ez hagyomány a táborban. Éjszaka kétszer jöttek megnézni a cukrunkat. Másnap korán keltünk, összekészülődtünk, reggeli előtt elvégeztük a szokásos vércukormérést, evés után mentünk is ki a sípályára. Mikor felértünk, mindenki leellenőrizte a cukrát, majd Zsolti, a síoktató vezetésével elvégeztük a bemelegítést.
Sítudásunk alapján csoportokra osztottak bennünket. Én és barátnőim ugyanabba a csoportba kerültünk, mint tavaly, ismerős volt a társaság, előző évben már jól összebarátkoztunk. Síelés után, délben a felvonónál találkoztunk, ismét megmértük a cukrunkat, majd beültünk a hüttébe. A közös hüttézések nagyon jók voltak, sokat beszélgettünk, finomakat ettünk.
A mi csoportunknak lett egy kedvenc pályája, amit elneveztünk golyópályának. Számtalanszor lecsúsztunk ezen, egymás rekordját döntögettük. A hosszabb pályáknál bevártuk egymást, a felvonóban mindig együtt utaztunk, ha valaki elesett, mindig segítettünk a másiknak. A közösen megélt kalandok miatt ismét jó társaság alakult ki.
Síelés után pihentünk, de nem sokáig, mert mentünk szaunázni, esténként pedig kártyáztunk, de a kedvenc játékunkat sem hagytuk ki, aminek a neve bass. Ez is egy tábori hagyomány, ez a játék összehozza az egész tábort és nagyon jó hangulatot teremt. Síelés után nagyon el voltunk fáradva, mégis sokat nevettünk, jól szórakoztunk.
Az utolsó estén szokás, hogy közösen csinálunk valamit, az előző táborban vetélkedő volt, idén csapatokba rendeződtünk és megadott témákkal egy rövid színdarabot kellett összeállítanunk. Sokat nevettünk az előadásokon.
Hazafelé a buszon arról beszélgettünk, hogy mennyire jól éreztük magunkat, hogy nem a síelés, hanem a társaság fog nekünk a legjobban hiányozni.
Kálmán Jázmin
