Jogszabályi változások az iskolákban, óvodákban
A köznevelési törvény változásáról és a menzarendeletről is szó volt a Szurikáta Alapítvány nyárvégi eseményén, ahol bemutatták az alapítvány és a Bókay Gyermekklinika pedagógusképzése alapján írt Diabéteszes gyermek az óvodában, iskolában című könyvet.

Közétkeztetésre vonatkozó törvények
A közétkeztetésre vonatkozó alapvető rendelkezéseket a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 21/A. §-a részletezi. Az (1) bekezdésének b) pontja alapján a szülő, törvényes képviselő eltérő rendelkezésének hiányában az intézményi gyermekétkeztetés keretében a gyermekek és tanulók számára az óvodai nevelési napokon, valamint az iskolai tanítási napokon az óvodában és a nem bentlakásos nevelési-oktatási intézményben a déli meleg főétkezést, valamint tízórai és uzsonna formájában két kisétkezést kell biztosítani.
A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet 15. § (1) bekezdése szerint a nevelési-oktatási intézményben minden, szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának megfelelő diétás étrendet, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 50. § (3) bekezdése alapján az élettani szükségletének megfelelő minőségű és tápértékű étkezést kell biztosítani. „Figyelemmel az étkezések szakorvos által meghatározottak szerinti időzítésére és az étel dietetikus által meghatározott megfelelő adagolására, különös tekintettel a szénhidrátanyagcsere-rendellenességgel élő személyekre” – írja az új, 38/2021. (IX. 1.) EMMI rendelet.
Tehát a diabéteszes gyermekeknek megengedett, hogy a szakorvos által előírt időben egyenek: ehetnek az órán vagy a tanítási óra közben is kimehetnek ebédelni, illetve a közétkeztetésben a diétának megfelelő, személyre szabott szénhidrátmennyiséget kell adni.
Speciális diétájú gyermekek étkeztetése
Az EMMI rendelet értelmében a diétás étrendet az intézmény úgy is biztosíthatja, hogy ha az intézmény főzőkonyháján vagy az ellátó közétkeztetőnél nem biztosítottak a diétás ételek előállításához szükséges személyi, tárgyi, műszaki feltételek, az intézmény azt más – ilyen feltételekkel rendelkező – közétkeztetőtől rendeli meg.
Számos ombudsmani jelentés kitért a speciális étkezési igényű gyermekek közétkeztetési ellátásának kötelezettségére. A korábbi jelentések rögzítik, hogy a gyermek egészségügyi állapotának megfelelő étkezés megszervezése – amennyiben azt a szülő igényli – az óvoda, iskola feladata, a közétkeztetés biztosítására pedig az érintett települési önkormányzat kötelezett. A megfelelő megoldást tehát – az érintett gyermek számára a speciális étkezést nyújtó közétkeztetési cégtől a teljes körű (napi háromszori) étkezés megrendelésével – a köznevelési intézmény bevonásával a feladat ellátására kötelezettnek kell megtalálnia. Mindez nem múlhat az intézmények helyzetén, belátásán, és nem hárítható át a feladat és az ezzel járó többletköltség a szülőkre.
Ha a szülő maga főz
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 46. § (3) bekezdésének b) pontja alapján a szülő döntheti el, hogy igénybe veszi-e gyermeke számára az adott nevelési-oktatási intézményben nyújtott közétkeztetési szolgáltatást. Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos 2020. szeptember 2-án kiadott tájékoztatója alapján „az otthonról bevitt étellel történő ellátást jelenleg jogszabály nem tiltja, a megvalósításhoz engedély nem szükséges”. Ez a szabályozás változatlanul a COVID-járvány során is életben maradt dr. Kozma Ákos alapvető jogok biztosa álláspontja (2021. február 11.) szerint.
Amennyiben a szülő úgy dönt, hogy diabéteszes gyermeke étkezéséről ő gondoskodna, az óvodának, iskolának biztosítania kell a hűtve tárolás, melegítés, fogyasztás feltételeit. Az ételátadás, tárolás mikéntjét az intézmény határozza meg, a bevitt ételt a közétkeztetésben felszolgált ételtől elkülönítetten szükséges kezelni, hűtését, melegítését és a bevitelre szolgáló edény tisztítását, fertőtlenítését (mosogatás) is az élelmiszerbiztonsági előírások betartásával kell végezni.
A fenti jogi szabályozásból következik, hogy az étel bevitelének tilalma egyedül a tálalókonyhára vonatkozik, és az otthonról vitt ételt szabadon elfogyaszthatja a gyermek a közös ebédlőben, ezt megtiltani szintúgy nem lehet. Amiről nem rendelkezik a jogszabály, arról dönteni az intézmények hatásköre.
Legyen partner a pedagógus!
A diabéteszes gyermeknek ugyanolyan joga van az óvodai ellátáshoz és az iskolai oktatáshoz, mint nem diabéteszes társainak. Szeptember 1-jén a diabéteszes gyermekek előnyére változott a köznevelési (2011. évi CXC.) törvény: a 62. § rögzíti, hogy az intézmény vezetőjének biztosítania kell a diabéteszes gyermek ellátását az óvodában, iskolában.
A törvénymódosítás lényege, hogy a szülő írásbeli kérelmére az óvoda vagy iskola intézményvezetőjének kötelessége biztosítani a tizennégy évnél fiatalabb, 1-es típusú diabétesszel élő gyermek napközbeni ellátását: a vércukorszint szükség szerinti mérését és az inzulin beadását. Ezekhez az invazív beavatkozásokhoz a szülőknek hozzá kell járulniuk.
Az intézmény vezetője a feladat ellátását olyan pedagógus vagy a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy útján biztosítja, aki az Oktatási Hivatal által szervezett, a feladat ellátásához kapcsolódó ismeretekről szóló szakmai továbbképzésén részt vett, és aki a speciális ellátásban való részvételt vállalja.
A Szurikáta Alapítvány a Diabétesz Tanodával és annak tankönyvével tud hozzájárulni a pedagógusok felkészüléséhez.
Tóbiás Lilla

Szurikáta Alapítvány
szurikataalapitvany.hu
Számlaszám: 11710088-20002963
Adományoddal a diabétesszel élő gyermekek mindennapjait segítjük!
Adószám: 18524710-1-13