A diabétesz és mi
Bármire képes vagyok (kivéve inzulint termelni)
Milyen az élet diabéteszesen? Olyan, mint egészségesen. Ez igaz, de azért kiegészítésre szorul. Ezzel a betegséggel élni nem egyszerű, de a hétköznapok senkinek se könnyűek, akár betegséggel, akár anélkül.
Több mint 15 évvel ezelőtt diagnosztizálták nálam az 1-es típusú diabéteszt. Akkor új volt számomra, mára a részemmé vált, egyfajta tulajdonságként tekintek rá. Bár nem a kedvenc részem magamban, de határozottan hiányozna, ha holnapra eltűnne. Számomra és a hozzám közel álló embereknek a diabétesz az élet természetes része.
Nehéz általánosan megfogalmazni, mire gondolok ezalatt, így egy éttermi vacsora példáján keresztül írnám le. Következzen két egyszerű történet egy vacsoráról.
Az átlagos pár vagy család elmegy egy étterembe vacsorázni. Kiválasztják a kedvenc fogásukat, várják izgatottan az ételt, majd megeszik, ha már nehezen is fér beléjük az utolsó falat, majd romantikusan hazasétálnak.
Mi is elmegyünk az étterembe, csak előtte itthon az interneten megnézzük, lesz-e nekem való opció a menüsoron. (Ez igazából az ételallergiám és nem a diab miatt van, szóval nem is lényeges most.) Az előző órákban figyelek, nehogy felmenjen a cukrom és ne tudjam megenni a várt fogásokat. Megrendelve az ételt, megpróbáljuk megtippelni mennyi idő alatt fogják kihozni, hogy még időben, ne túl későn adjam be az inzulint. Persze ehhez az is kell, hogy látatlanul vagy a többi vendég tányérjai alapján megtippeljük, nagyjából mennyi szénhidrátot fogok kapni.
Ha ez jól sikerült és pont jókor jött az étel, akkor következik a szemmérték, megtippelni az én tányéromon mennyi szénhidrát van valójában és ez alapján kiegészíteni a korábban beadott inzulint. Az evés gyerekjáték, ez mindenkinek megy. Jöhet a romantikus hazasétálás, közben párszor cukrot ellenőrizni és hozzá korrekciózni vagy enni még, hiszen az étteremben minden csak tippelve volt.
Ugye, milyen hasonló a két vacsora története? Bár könnyen lehet különbséget találni, nekem mégis ugyanaz a két történet. Hiszen mindkettőben pár ember elment egy finomat enni, közben jól érezték magukat, sokat nevettek, beszélgettek és értékes emlékeket szereztek.
Az élet minden területe másképp működik ezzel a betegséggel, nemcsak egy romantikus este. De számunkra ez a másképp a természetes, és ez nem ront a pillanatok értékén vagy jóságán.
Cukorbetegen is ugyanolyan szép minden, csak más számunkra a természetes. Sportolunk, cukrászdába járunk, szórakozunk, tanulunk, dolgozunk, ezernyi sikert érünk el és mellé ezer hibát vétünk. Hiszen diabéteszesen is bármire képesek vagyunk (kivéve inzulint termelni). Szóval milyen az élet 1-es diabéteszesen? Ugyanolyan, mint az egészségesen, csak másképp ugyanolyan.
Szabó Eszter Nyírdiabet Egyesület