Szerző: Herth Viktória Feltöltés dátuma: 2020.01.27.

1998

Az életből felmentett Kati

Illusztráció.

Vér Kati Veszprémben él, egy tízemeletes ház első emeletén, édesanyjával és édesapjával. Bárki csönget be hozzá, örömmel fogadja, szekrényében a szőlőcukor mellett vendégeknek odakészített finomságok lapulnak. Kati ott él – nem csupán lakik –, világa fizikailag kicsi, lelkileg hatalmas.

Kati a negyvenes évek végén, kicsiny gyermekként lett cukorbeteg. Ettől-e, vagy mástól, hormonális problémái is vannak, kicsiny maradt mind a mai napig, s több mint egy évtizede elvesztette a szeme világát. Pár éve a munkahelyét is.

Évekkel ezelőtt – épp szerelmi bánattól szenvedtem, sajnáltam magam nagyon, nálam szerencsétlenebb nincs is a földön – Vándorfi doktor két hangkazettát adott át nekem:

Vér Kati meséli el az életét, hallgasd meg, ha van rá időd!

Örülj a virágnak!

Alig aludtam azon az éjjelen. Végighallgattam mindkét kazettát, s barátnőmmé fogadtam Katit. Oly sok mindent értettem meg azalatt a pár óra alatt, oly sokat kaptam tőle.

– Örülj a virágnak, a felhőknek az égen, a tarka ruhának, a guruló labdának! Örülj a szépségnek, amíg látod! Őrizd az egészséged, amíg még megvan!

Reggel jókedvűen keltem fel, elégedetten az életemmel. Amikor hónapok múlva mindezt elmeséltem Katinak, boldoggá tettem vele: segíteni tudott, s neki ez a lényeg.

– Ha egyetlen embernek tudok segíteni, ha az életem tanulságos lehet másnak, nem volt hiába ez az én iszonyú sorsom.

„Titoknok”

Illusztráció.

Pár hónappal ezelőtt, világnap környékén felhívással fordultunk a diabéteszesekhez, a bennünket támogató cégekhez: vásároljunk számítógépet Katinak! Összegyűlt a pénz, s karácsony előtt pár nappal Kati szobájába „beköltözött” a számítógép. Itt nem egyszerű gépről van szó, abban a szobában több ez egyszerű eszköznél. Lehetőség! Tevékenység! A világ!

– Önző dolognak tartottam volna, hogy ilyet kérjek. Nem is kértem. Sőt, mikor megtudtam, hogy mit terveztek, zavarba jöttem. Fontosabb dolgokra kellene a pénz. De most már nagyon örülök neki. Nekem most már „titoknokom” van.

Eddig minden írása úgy született: magnóra mondta gondolatait, éjszakánként, csendben, hogy szüleit ne zavarja. E halk szavú kazettáról valaki legépelte a hallottakat, jól, vagy rosszul, Kati nem tudta ellenőrizni. Húga felolvasta, de hát őt sem lehet mindenféle aprósággal terhelni.

Most Kati beírja a gépbe, az közben – rideg géphangon ugyan, de – mondja, amit ír. Bármikor visszahallgathatja, lemezen oda küldi, ahova akarja, vagy elrejti a gép végnélküli hasának egyik zugában.

Kati szépen ír: őszintén, szép szavakkal, és mindig fontos dolgokról. Az emberekről! Mert ő tudja, mi a fontos és mi a lényegtelen. Amikor az ember lelke összezavarodik, amikor napokig őrjöng ostobaságokon, akkor kell Kati írásait olvasni. Akkor kell őt meglátogatni. Egyetlen mosolya helyrebillenti a világot, s utána képes vagy legyinteni az apróságra, meg tudod becsülni a lényegest.

Mama, megvakultam!

– Jobb szememre 1983-ban megvakultam, de még ott volt az agyonlézerezett bal szemem, amire azt mondták, hogy még nagyon sokáig használhatom, ha vigyázok rá. Nagyon vigyáztam, semmi olyat nem tettem, ami a szememre ártalmas lett volna. Imádkozással, nagyítók sokaságával, Ady istenes verseinek olvasásával töltöttem az időmet. Kértem az Urat, hogy azt már ne! A cukorbetegség, a törpenövés, de vak, az ugye már nem leszek? 1985. december 16-án szokásomhoz híven kerestem a tapétán a virágcsokrokat, de már a falat sem láttam. Kimentem anyukámhoz: Mama, megvakultam! Édesanyám borzadva nézett rám, azt mondta, az nem lehet, menj, mosd meg a szemedet, hátha… Hát ezt mosogathattam!

A vakság a legnagyobb kereszt, amit Kati cipel. Neki a diabétesz már csak apróság, jelentéktelen feladat a vele való foglalkozás. Nehezebb reggel felöltözködnie. Húga mindig szidja, hogy régi, divatjamúlt ruháit hordja, hiába vesznek neki újat. Naná, hisz Katinak az a szép, ami évtizede szép volt, annak ismeri a gombját, csatját, nem az újnak.

Számon tartja mindenki baját

Nehogy azt higgyék, hogy Kati szent. Mérgelődik ő, bosszankodik, gondolom, veszekszik is, ha úgy tartja kedve. Talán néha gonoszkodik is egy kicsit, épp úgy, mint mi tesszük naponta. Nem csillog glória a fején, csak a fehér bot világít a kezében.

Kati szereti a világot, imádja az életet. Azt az életet, ami valójában sosem volt az övé. Az ő kezét nem fogta meg fiú a középiskolában. Hiába volt kitűnő, a pályaválasztáskor sorra csapódtak be előtte az ajtók. Amikor rágyújtott, mint a többiek, rosszul lett tőle, amikor káromkodni kezdett, hogy olyan legyen, mint a többiek, a lelke lett beteg tőle. Megmaradt hát Katinak, aki mellől meghaltak a barátok, aki számon tartja mindenki baját, aki figyel a másik sorsára.

Herth Viktória

Megjelent a diabetes junior2020/1. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!