A diabétesz és mi
Extrém sport inzulinpumpával

A nevem Lukács Ákos, 14 éves vagyok, 2018 májusában diagnosztizálták nálam az 1-es típusú diabéteszt. Nagyjából ugyanekkor kezdtem el űzni a mountainboard sportot.
A terepgördeszka mint sporteszköz a snowboard és a gördeszka keresztezéséből jött létre. Több irányzata van, mint például freestyle (különböző trükkök bemutatása), freeride (szabad lejtőzés terepen), illetve a Kite-board (itt a szél erejét kihasználva vontatják magukat a deszkások). Versenyeken népszerű még a boardercross irányzat, ahol rendszerint négy deszkás halad végig egyszerre egy épített, akadályokkal és kanyarokkal teli pályán, és az győz, aki először ér célba.
Nekem egy ilyen versenyen sikerült indulnom másfél év gyakorlás után Szerbiában, Újvidéken. A világbajnokságot az IMA (International Mountainboarding Association) keretén belül rendezték. Ketten indultunk a barátommal, Domak Zoltánnal, Magyarországot képviselve junior kategóriában. A felkészülés Kajászón, az X-eleven dirtparkban zajlott Csernus László segítségével.
Az edzések ideje alatt számolni kellett a kemény fizikai igénybevétellel, amely körülbelül másfél-két órán keresztül tartott. Eleinte saját magamnak adagoltam az inzulint, figyelve arra, hogy a mozgással a vércukorszintem csökkeni fog. Miután megkaptam az inzulinpumpát 2019 márciusában, sokkal könnyebb dolgom lett. Az edzések ideje alatt az inzulinadagolást fel tudom függeszteni, a pumpát le tudom venni. Ezt az is indokolja, hogy a gyakorlás során elég sűrűn elesünk, és nem szeretném, ha összetörne. A deszkán fék nincs, sokszor a 20–30 km/h sebességet is elérjük, sőt versenyen az 50–55 km/h sem ritka.
A világbajnokságon elég nehéz volt kiszámítani a mozgás, a szénhidrátbevitel és a beadott inzulin mennyiségét, mivel a két nap folyamatos gyakorlással és versennyel telt. Volt, hogy a vércukorszintem a 2,7 mmol/l és a legmagasabb, 27 mmol/l között mozgott. Mivel ez extrém helyzet, fel voltam rá készülve. A futam után azonnal korrekciót adtam be magamnak, így csökkentettem a magas értéket, illetve amikor alacsony volt, megéreztem, és azonnal helyreállítottam 100 százalékos multivitamin gyümölcslével és egyéb szénhidrátbevitellel. A futamok előtt a pumpát levettem, az inzulinadagolást felfüggesztettem.
A pálya körülbelül 1 kilométer hosszú volt a felnőttek részére. Nekünk 600 métert kellett belőle leküzdenünk. Mivel ilyen pályán most mentünk először, nagyon nagy kihívást jelentett a deszkán maradni. Felnőtt kategóriában nemzetközi profi versenyzők indultak. A pálya nekik is ugyanolyan nehézségi szintű volt.

Sikeresen teljesítettük az akadályokat. Domak Zoltán junior világbajnok lett, én pedig junior kategóriában második helyezést értem el. Jövőre is szeretnénk indulni, kicsit több tapasztalattal. Már most a jövő évi versenyre készülünk. Ha sikerült felkelteni az érdeklődést ez iránt a sport iránt, szívesen látunk bárkit az edzéseken, és szívesen bevezetjük a deszkázás világába.
Lukács Ákos