Nincs nyár Sportos Cukros tábor nélkül!

Hónapokon keresztül bizonytalan volt, hogy a februárban lefoglalt agárdi szállásunkat megtölthetjük-e a vidám kis diabosokkal. Izgultunk, figyeltük a híreket, engedélyezik-e az ottalvós táborokat, és ha igen, vállaljuk-e a kockázatot a diabos gyerekekkel. Az engedély megérkezett, s idén 40 gyermek gondtalan kikapcsolódását biztosítottuk 16 kísérő segítségével. Köszönjük, hogy a Bethesda Kórház biztosította az előírás szerinti egészségügyi hátteret.

Sok szülő feltette a kérdést, hogy bírunk ennyi diabossal? Eláruljuk: a kísérők nagy része diabos felnőttként vagy diabos gyerek szülőjeként rengeteg gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, ezért a diab kezelése rutinszerűen megy, az évek alatt kialakult tábori tapasztalatokat is figyelembe véve.

A Sportos Cukros tábor nem csak nevében sportos. Valóban nagyon-nagyon sokat mozgunk, de volt idő edukációra, közös főzésre a Tóalmási Kolbásszal és diabos karkötő készítésére is a Gyöngyékszerbolt termékeivel.

Muskát Erika a Sportos Cukorbetegek Egyesülete elnöke

Hogy érezték magukat a gyerekek? Mit jelent a szülő számára, hogy gyereke Sportos Cukros táborban van? Így fogalmazták meg az érintettek:

Nekem mennem kell!

Tavasszal mindenkinek nehéz volt otthon maradni és már tűkön ülve várta, hogy mehessen nyaralni. Én is így voltam ezzel, de én azért is mormoltam imákat, hogy ebben az évben is legyen Sportos Cukros tábor. Az előző annyira tetszett, hogy biztos voltam benne, hogy nekem mennem kell. Végül megjött a hír, hogy idén is lesz tábor. Gyorsan be is jelentkeztem, elfogadták, már csak bírjam kivárni, hogy július 26. legyen. A tábor előtti utolsó éjjel alig tudtam aludni!

10 órakor megérkeztünk Agárdra, a Velencei-tó partjára, és amikor a kocsiból kiszálltunk, éreztem, hogy itt hatalmas buli lesz. Nem is tévedtem. Nagy öröm volt újra látni azokat a társakat és barátokat, akikkel már rég nem találkoztunk, de jó volt újakkal is megismerkedni. Persze ekkor még mindenki kicsit meg volt illetődve (én is), de estére mindenki feloldódott a kiváló programoknak köszönhetően.

Egész héten jobbnál jobb programok váltogatták egymást, de nem fogom az összeset felsorolni, csak azokat, amelyek nekem a legjobban tetszettek. Számomra a legjobb a Velencei-tó körbetekerése volt. Nagyon szeretek biciklizni, de még sosem próbáltam teljesíteni ekkora távot. Most, hogy ez így sikerült, nagyon büszke vagyok magamra! De a biciklizés a mindennapok része volt. Bárhova mentünk, azt két keréken tettük.

A másik, ami nagyon tetszett, a hajnali kenuzás volt. Igaz, hogy hajnali 3-kor kellett felkelni miatta, de szerintem nagyon megérte, mivel a napfelkelte meseszép volt, és én nagyon szeretek evezni. Az még egy pluszpont, hogy gólyatöcsöket is láthattunk, amely egy igen ritka madár, szóval nekem ez is hatalmas élmény volt.

Természetesen, mivel a Velencei-tónál voltunk, minden nap annyit fürödtünk, amennyit csak tudtunk.

Az élmények mellett a másik, amiért az ember egy ilyen táborba megy, a tanulás. Persze nem matekot vagy nyelvtant, hanem a diabról. Volt szervezett edukáció, amelyből én nagyon sokat tanultam, de szerintem a legtöbbet egymástól tanultuk. Miután hazajöttünk, úgy voltam ezzel, hogy ha másnak bejött, nekem miért is ne válhatna be.

Bevallom, az első tábor előtt nem igazán voltam önálló, persze ha muszáj volt, akkor meg tudtam csinálni, de inkább úgy voltam vele, hogy majd anya megcsinálja helyettem. Most már sokkal több mindent próbálok egyedül megtenni. Kimérem magamnak az ételt, kiszámolom a szénhidrátot, vagy érvelni tudok az inzulin mennyiségének meghatározásakor. Több olyan dologról változott meg a véleményem, amitől korábban teljesen elzárkóztam, például a korrekcióról vagy a pumpával kapcsolatban.

Az utolsó dolog, amiről beszélni szeretnék, az az étel. Szerintem nagyon finom volt minden! De ami nekem legjobban tetszett, az az volt, hogy rengeteg gyümölcsöt kaptunk. A közös lecsófőzés is nagyon jó volt! Nekem minden elvárásomat bőven felülmúlta ez a tábor, és hatalmas élmény volt, amit ezúton is köszönök.

Somosvári Zsombor (13)

Életem egyik legjobb tábora

A Sportos Cukros tábor életem egyik legjobb tábora volt, mivel minden napja tele volt meglepetéssel, szédületes jó programok voltak. A kedvenceim a sárkányhajózás, a dodzsemezés és a hajnali ébredés és napfelkeltenézés voltak.

Jó, hogy diabéteszes emberek vettek körül, mert úgy éreztem, közülük való vagyok, nem szomorkodtam – mint egyébként néha –, hogy nem ehetem ugyanazt, mint a többiek. A diabéteszünk ellenére itt ínycsiklandozó ételeket ettünk. Az is jó volt, hogy tanultam tőlük új trükköket és szokásokat a hipó kezelése vagy éppen a kanül beszúrása kapcsán, és hogy hogyan érdemes számolni egyik-másik étel szénhidrát-tartalmát.

Nagyon kedvesek voltak a ránk vigyázó felnőttek és orvosok is. A táborban több kedves barátot is szereztem, és lett egy új legjobb barátnőm, Paulina, akivel azóta is sok időt töltünk együtt.

Szűcs Emma (10)

Minden nagyon jó volt

Az igazság az, hogy nem akartam ebbe a táborba menni, csak szüleim unszolására jelentkeztem. Mikor megérkeztem Agárdra, nem gondoltam, hogy ilyen jól fogom érezni magam. A tábor tényleg a sportról, kalandról, vidámságról szólt és persze a vércukorszintünk normál szinten tartásáról.

Minden nagyon jó volt, a hajnali kajakozás, a sok bicajozás, a kártyázások és a futás. A lelkes kísérők, akik velünk foglalkoztak, barátságosak, segítőkészek voltak. Mindenkire odafigyeltek, biztonságban éreztem magam.

N. Máté

Miért küldjük a gyerekünket táborba a Sportos Cukrosokkal?

A rövid válasz: mert szuper lesz neki és nekünk is! Tudom, hogy sokunknak okoz fejtörést, hogyan biztosítsuk ugyanazt a cukisainknak, amit az egészséges társaik kaphatnak. Küldenénk őket kirándulni és táborozni, de a tanárok, táborvezetők jóindulatára vagyunk bízva, hogy felvállalják-e ezt a felelősséget. (Szerencsére nekünk ezzel csak jó tapasztalatunk van. Még soha nem utasított vissza senki.)

Amikor pedig elviszik a kirándulásra, táborba, végigizguljuk az egészet: beadta-e, megette-e, figyelnek-e, mérnek-e, még akkor is, ha szenzora van a gyereknek és távolról követhetjük őt. De persze pont nincs térerő, net, vagy csak nem tetszik, amit látunk. Ez nem pihenés nekünk, és bizonyára a gyereket is fárasztja a folytonos aggódásunk.

Mindez nincs, ha a Sportosokkal van, legalábbis számomra! Tudom, hogy biztonságban van, hozzáértők vigyáznak rá. Sőt, új tudással, önbizalommal vértezik fel a gyerekeket, ami nagy segítség a mindennapokban. Én pedig végre arra használom az éjszakát, amire való: nem ébren aggódom, hanem alszom! Mi mindannyian tudjuk, hogy ez mennyit jelenthet!

A fiam tavaly volt velük táborozni először, 2,5 év diabbal a háta mögött, 11 évesen. Már akkor is elég önálló volt abban a tekintetben, hogy amit megbeszéltünk, azt betartotta, az előre kiszámolt szénhidráthoz beadta a megfelelő mennyiségű inzulint. Amikor hazajött, már önállóan akarta kimérni az ételt, hibátlanul számolt, partnerként lehetett megbeszélni vele a változtatásokat. A mostani táborban is fejlődött az edukáció hatására, például elfogadja a korrekció szükségességét, és nem utasítja el a pumpa gondolatát, ami korábban fel sem merülhetett.

Miért rajongunk még az SCE táboráért? Mert a gyerek annyit sportol, amennyit itthon soha, mindezt kirobbanó jókedvvel! A telefonbeszélgetések néhány percig tartanak, mert rohan a barátaihoz. Mert a hazatérés után még hetekig áradozik a programokról, a megismert emberekről. Mert világbajnok cukrai vannak! Mert látom, hogy ilyenkor nem a cukor miatt aggódik, csak gyerek! Mert elfogadja, hogy nincs egyedül, nem egyedül neki vannak problémái.

Köszönöm az egyesületnek, hogy van! Köszönöm az energiájukat, a szabadidejüket, a törődést!

Fadgyas Edina szülő