Feltöltés dátuma: 2021.03.02.

Lauren Elizabeth Cox – sportoló

Én kontrollálom őt, nem ő engem

Az amerikai profi női kosárlabdaligában Lauren Elizabeth Cox az első 1-es típusú cukorbeteg játékos, ötéves kora óta kosárlabdázik, húgával együtt a családi hagyományt folytatja, édesapja és édesanyja is ezt a sportot űzte korábban.

Illusztráció

Kislány komoly felelősséggel

Hétéves korában diagnosztizálták diabéteszét a klasszikus tünetek jelentkezését követően, sok folyadékot ivott, rengetegszer kellett a mosdóba mennie. Addig a futócsapat legeredményesebb tagja volt, a betegség megjelenésekor többször az utolsó helyen ért célba. A cukorbetegség megváltoztatta az egész életét, egyik nap gondtalan kislányként feküdt le, másnap pedig komoly felelősség súlyával a vállán ébredt. Hétévesen nem értette teljesen, hogy ezentúl a diabétesz lényének része lesz minden nap, reggeltől estig, akkor is, ha nem jól érzi magát, akkor is, ha nem akarja elfogadni. Azt azonban megértette, milyen komoly munka minden nap a betegsége kontrollálása.

Kislányként szülei menedzselték állapotát, ők ébresztették fel éjjel vércukorszintet mérni, figyeltek a táplálkozására. Diabéteszes gyermekek szüleinek azt tanácsolja, legyenek nyitottak kipróbálni több módszert, így megtapasztalhatják, mi az, ami működik a gyermeküknél. A hibákból tanulva, tapasztalat alapján lehet megtanulni helyesen kezelni ezt a krónikus betegséget. Személyes tapasztalata, hogy edzés után két órával leesik a vércukorszintje, ha ebben az időben vacsorázik, akkor más mennyiségű inzulint kell adnia.

Tudtam milyen traumát fog átélni

Testvére, Whitney Cox 17 éves korában, középiskolásként tudta meg, hogy cukorbeteg. Whitney is kosárlabdázik, jelenleg a másodosztályban játszik egyetemi csapatával. A hír nagyon erős érzelmeket váltott ki Laurenből, hiszen tudta, mivel kell ezentúl minden egyes nap szembenéznie testvérének. Ezután együtt küzdenek életük végéig, ha csak nem találnak egy gyógymódot, ami megszünteti a diabéteszt. Azzal bíztatta nővérét, hogy szerencsére, ha felelősen kezelik, menedzselhető az állapotuk.

A kemény munka gyümölcse

2019-ben Lauren egyetemi csapata a liga legjobbja lett, és az év második legjobb női játékosának választották a felsőoktatási mezőnyben. Idén az Egyesült Államok Kosárlabda Sportújságíróinak Szövetsége a Cox nővéreknek ítélte a Pat Summit Legbátrabbak Díját. Minden évben azoknak ítélik oda ezt a díjat, akik rendkívüli bátorságról tettek tanúbizonyságot.

Az idei évadban Lauren a profi női kosárlabdaliga játékosa lett, az Indiana Fever csapatával fog játszani, tehát valóra vált az álma, amire azóta vágyott, hogy elkezdett játszani: profi játékos lett.

Új kihívás

A profi női kosárlabdaligában játszani a legnagyobb kihívás, amivel eddig találkozott, tisztában van vele, hogy nagyon megterhelő lesz. A kihívás új, a megküzdés azonban nem, hiszen a diabétesszel szemben nyert már csatákat. Azt mondja, a diabétesz menedzselése és egy sport legjobbjai közé kerülni nagyon hasonló: egyiknél sincs pihenőnap, nincsenek kifogások.

A közösség ereje

Egyetemi évei alatt az egyik legjobb játékos lett, edzője nagyban támogatta, nem csak a játékban, hanem a diabétesz menedzselésében is. Idejét nem sajnálva tanult a betegségről, hogy segíteni tudja Laurent úgy, hogy közben ne éreztesse vele, más, mint a többiek. Csapattársai is segítőkészek voltak, megtanulták felismeri, milyen tüneteket produkál, ha alacsony a vércukorszintje.

Csapatával minden szezon előtt játszottak jótékonysági mérkőzést a diabéteszközösség támogatásáért. Lauren nemcsak jótékonysági meccsek szervezésével támogatja a sorstársi közösséget, hanem rendezvényeken is részt vesz. Fontosnak tartja, hogy személyesen találkozzon azokkal, akik hozzá hasonlóan olyan krónikus betegséggel élnek, amely nem múlik el, amit nem lehet az élet mellékes részeként kezelni. Azt szeretné, ha az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek tudnák, ők is elérhetik a legmagasabb szintet abban, amit csinálnak. Az amerikai JDRF (Alapítvány a Fiatalkori Diabétesz Kutatásáért) nagyköveteként képviselte az egyesületet tavaly Washingtonban a Gyermekkongresszuson.

Kényszerpihenő

Az idei évben a karantén miatt május helyett csak júliusban kezdődtek a kosárlabdaliga meccsei. Ezalatt Lauren megtanult jambalayát készíteni, ami egy népszerű dél-amerikai étel, családjával pedig trükkös dobás kihívással – a népszerű videómegosztó oldalon rengeteg ilyen felvételt találhatunk – ütötték el az időt. Arra volt a legbüszkébb, hogy baseballütővel el tudta ütni a kosárlabdát.

Megjelent a diabetes junior2020/2. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!