A Sportos Cukorbetegek napközis tábora
A Sportos Cukorbetegek Egyesülete 2012 óta szervez 1-es típusú cukorbetegeknek rendezvényeket, előadásokat, edukációs programokat. Idén első alkalommal pedig napközis jellegű sport- és élménytábort szerveztünk általános iskolás gyerkőcöknek. Az öt nap során többféle mozgásformát próbáltak ki a gyerekek, edukáción és élményalapú foglalkozásokon vettek részt. A tábor fő célkitűzése, hogy a gyerekek diabétesszel kapcsolatos ismeretei növekedjenek, tudatosabban menedzseljék cukorbetegségüket, a későbbi szövődmények száma csökkenjen. Fontos, hogy megtapasztalják, nincsenek egyedül, és mentálisan is egészséges felnőtté váljanak. – Bosev Edina, a Sportos Cukorbetegek Egyesülete alelnöke
Jó volt látni, hogy másnak is van
Reggel anya elvitt és délután értem jött. Mindennap sok program volt. Délelőtt az iskolában voltunk, ott voltak foglalkozások: rajzóra, salátakóstoló, kézműveskedés, kísérletek. Délután mindig elmentünk valahová. A kedvencem a szabadulószoba volt, ahol okosnak kellett lenni, hogy kinyíljanak a lakatok és kijussunk. A futóversenyen második lettem, dobogón álltam és érmet kaptam a nyakamba.
A zebegényi túra szupi volt, mert én még sosem túráztam. Számháborúztunk, megismerkedtünk egy aranyos kutyussal, akit Blacknek neveztünk el, és a vonatig elkísért minket. Olyan jó volt a cukink, hogy még fagyit is ettünk. Mindig finomak voltak az ételek, vittünk mindenhova útravalót.
Soha nem volt magas a cukim, mert annyit mozogtam. A felnőttek úgy vigyáztak rám, mintha Anya lett volna velem. Lett két új barátnőm, Nóri és Bogi, és fiúkkal is összebarátkoztam. Jó volt látni, hogy másnak is van pumpája és szenzora.
Szájbely Patrícia 7,5 éves
Volt mindenféle kaland
Szeretem a táborokat, szeretek ismerkedni, de azért nagyon izgultam az első Sportos Cukros tábor előtt, ugyanis senkit nem ismertem. De amikor Anya megmutatta a heti programtervezetet, már tudtam, hogy jól fogom érezni magam. Első nap Anya és Apa is elkísértek, de már ekkor ismerős kislányra bukkantam.
Nagyon izgalmas napok következtek. Volt mindenféle kaland: jártunk szabadulószobában és mászóteremben, voltak sportversenyek az udvaron, kézműveskedés és kísérletezések a teremben. Tanultunk nagyon sok új dolgot a diabétesz kezeléséről, tanultunk szénhidrátot számolni, majd utolsó nap részt vettem egy futóversenyen, ahol vércukormérőt ábrázoló érmet kaptam (büszkén mutogatom azóta is), délután pedig elmentünk az állatkertbe.
De ami nekem a legjobban tetszett, az a kirándulás volt. Vonattal elmentünk Zebegénybe, onnan átgyalogoltunk Nagymarosra. Meleg volt aznap nagyon, de gyönyörű volt a táj és hajtott a beígért fagyizás. Többször megálltunk pihenni, hiszen cukrot kellett mérni, enni kellett, de számháborúztunk is egy nagyot egy mezőn. Innen már lefele vezetett az út, és Nagymaroson megtaláltuk azt a cukrászdát, ahol nagyon finom cukormentes fagyit árultak, és nemcsak egyféle volt, három közül lehetett választani. Én dinnyéset ettem, és tényleg nem vitte fel a vércukorértékemet.
Azt éreztem, hogy olyanok vagyunk, mint egy nagy család. A felnőttek voltak a szülők, a gyerekek meg mint sok testvér együtt. Figyeltünk egymásra, segítettünk egymásnak. Anya és Apa nélkül is teljesen biztonságban éreztem magam.
Elhatároztam, hogy erre a körülbelül 5 kilométeres túrára őket is elhozom. Egy augusztusi napon meg is valósult, én voltam a túravezető. Ismerős volt az útvonal, a táj. Rengeteget meséltem útközben, hogy miket csináltunk a Sportos Cukros kiránduláson egy-egy adott helyen, felidézve a jó emlékeket. Nagymaroson megtaláltuk a cukrászdát is, ahol most egy cukormentes sütit választottam.
Szeretném, ha jövőre is lenne ilyen tábor, nagyon-nagyon jól éreztem magam, lettek új barátaim, és ami Anyának és Apának a legjobban tetszett, hogy az 1 hét alatt szinte végig tökéletes cukorértékeim voltak.
Bathó Nóra 8 éves, 1,5 éve diabéteszes
