Az én diabéteszem
Kara Daniella vagyok, 2008. november 13-án születtem. A mesém idén júliusban kezdődött.
Egy forró nyári napon elmentünk étterembe. Az egyik ismerősünk ott azt mondta, hogy nagyon vékony lettem, én ezt arra fogtam, hogy két hétig lovastáborban voltam. Később elmentünk az egyik osztálytársamhoz, és ott is azt mondták, hogy tiszta sovány vagyok. Ráálltam a mérlegre, és mindannyian nagyon meglepődtünk, mert két héttel azelőtt 38,6 kg voltam, és most pedig 30,2 kg-ot mutatott a mérleg.
Hétfőn elmentünk orvoshoz, aki beutalót adott Marcaliba. Amikor odaértünk, rögtön behívott minket az orvos. Elmondtuk a panaszt a doktor bácsinak, megvizsgált, kinyittatta a számat, megcsapta az orrát az acetonszag, s máris hozatott infúziót, aztán cukrot mértünk. A gép 25-ig mért, ki is mutatta a 25-öt. Berakott egy branült, és mentőt hívott. Sec-perc alatt ott voltunk a kaposvári kórház sürgősségi osztályán, ott is megmérték a cukrom, már 33-as volt. Minden órában mérték a cukromat, sajnos tűvel.
Két nap után felmehettem a gyerekosztályra, ott az apukám majdnem minden nap meglátogatott. Sokkal jobb volt, mint a sürgősségin, mert a gyerekosztályon nem tűvel, hanem lándzsával böködtek, és az nem fájt, meg aztán ott ehettem is, sétálhattam. Én mértem a nővérekkel az ételt, én mértem a cukrom, én adtam az inzulint is. Még barátokat is szereztem. Közben nagyon sokat tanultam, beszélgettem a nővérkékkel (akiket nagyon szerettem), hogy jól sikerüljön a tesztem. Az utolsó pár napban már nagyon jól voltam, még a kórház udvarába is lemehettem.
Elérkezett a „teszt” ideje. Másnap kijavították, anyának és nekem is csak pár hibánk volt. Azokat a hibákat átbeszéltük, és délután hazajöttünk. Itthon nagyon sokszor volt alacsonyabb a cukrom, mert annyira izgultam és örültem, hogy hazajöhettem. Nagyon könnyen belerázódtam, egyre jobban megy az inzulin beadása, az étel kimérése is. Azóta már lovagolni is járok újra, és egyre ügyesebb leszek abban is. Már az inzulinomat is csökkenthettük.
Kara Daniella
