Nem kezelnek betegként

Tízéves vagyok, a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola negyedik osztályos tanulója. Másfél évvel ezelőtt lettem diabéteszes, a családban rajtam kívül édesapám is cukorbeteg. Ő a példakép előttem, akitől hasznos tanácsokat kapok és meg tudok vele beszélni mindent. Eleinte nehéz volt elfogadnom ezt az állapotot, de a segítségével megtanultam együtt élni vele és átállni egészségesebb életmódra. A szolnoki Hetényi Géza Kórházba járok kezelésre, ahol Márti doktornénimtől és Éva nénitől nagyon sok segítséget és fontos információkat kapok, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

Hipó túra közben

Az életem megváltozott, de ugyanúgy részt veszek különböző programokon és szívesen járok kirándulni is. Idén nyáron a családdal Észak-Olaszországban voltunk kempingezni, először a Dolomitok sziklás hegycsúcsai között töltöttünk pár napot, majd a Garda-tó környékét is bejártuk. Egyik nap elmentünk a Braies-tóhoz túrázni. A hosszú gyalogtúra közben hirtelen rosszul éreztem magam, remegett a lában, ezért rögtön megálltunk vércukrot mérni, a mérés alacsony vércukorszintet mutatott. Egy nagyobb kőre letelepedtem és kis üdítővel, valamint diabetikus keksszel kezeltem a hipoglikémiámat. Miután kipihentem magam és rendeződött a cukrom, folytathattuk a gyalogtúrát.

A nyaralás alatt nagyon aktív voltam, sokat játszottam és mozogtam, ami többször is hipoglikémiát eredményezett, amelyet mérés után mindig rendeznem kellett. A Garda-tó melletti kemping nagyon tetszett, volt játszótere és medencéje is, így azokon a napokon is volt programunk, amikor nem mentünk kirándulni. A Caneva Aquaparkban az egész napot csúszdázással és rengeteg szórakozással töltöttük, ami mindig feledhetetlen élmény lesz számomra.

Segítjük egymást

Családom minden tagja nagy figyelmet fordít arra, hogy a cukorbetegség okozta előírásokat be tudjam tartani, de egyáltalán nem kezelnek betegként, hiszen minden feladatot meg tudok oldani, csak sok odafigyelést igényel. Szüleim minden olyan új dolgot beszereznek számomra, amely megkönnyíti a mindennapjaimat. Most a szenzoros vércukormérést alkalmazom, nagy segítség számomra, hogy a mérésekhez nem kell állandóan az ujjaimat szurkálnom.

Osztálytársaim is elfogadnak, nem beszélünk a cukorbetegségről, de figyelmesek, segítjük egymást a feladatok elvégzésében. Tanáraimtól is minden segítséget és odafigyelést megkapok. Osztálykiránduláskor sokat jelentett számomra, hogy olyan cukrászdába mentünk, ahol a többiekkel én is fagylaltozhattam. Hiszem és vallom: együtt erősebbek vagyunk!

Barta Bálint