
Létrán vagy karikában
Két évvel ezelőtt (2017-ben) mutattuk be olvasóinknak György Tibor fiatal artistát, aki akkortájt egyedüli magyarként vett részt a Vatikánban egy nemzetközi cirkuszi előadáson.
György Tibort két évvel ezelőtt részletesen bemutató interjúnk elolvasható a honlapunkon.
A diabéteszes fiatalember szerepelt a Jónak lenni jó műsorfolyamban is, hiszen ha valakinél, hát az ő esetében a cirkusz és a diabétesz összetartozik. Hol egyágú létrán sétál, hol pörgő-forgó karikában mutatja be produkcióját. Nem volt sok időnk beszélgetni, de egy villáminterjút sikerült készíteni vele.
– Gyerekként Körner doktornő volt a kezelőorvosod. Váltanod kellett, hiszen kinőttél a gyerekrendelésből. Most kihez jársz, és milyen a kapcsolatotok?
– Dr. Kiss János a diabetológusom, ő is teljes mértékben támogat. Az elmúlt évek megmutatták, hogy a diabéteszre is tudok (kell is) figyelni, nincsenek magas cukraim és hipóim sem. Előadás előtt mindig mérek, és figyelek arra, hogy egy hosszú előadás előtt 7-8 körül legyen a vércukorszintem.
– Nagy vágyad volt, hogy fesztiválon szerepelhess. Teljesült ez a kívánságod?
– A 2018-as Sziget Fesztiválon a Rengeteg – Looking Out című előadásban szerepeltem. Hatalmas élmény volt együtt dolgozni a The 7 Fingers nemzetközileg elismert művészeti vezetőjével, Samuel Tétreault-val és Téri Gáspárral.
– Hogyan tovább?
– Idén fogom befejezni az Artistaképzőt. Bízom benne, hogy egyszer egy nagy cirkusztársulat tagja lehetek.
– Mit üzensz a diabos gyerekeknek?
– Ne adják fel álmaikat! Mozogjanak sokat, és találják meg azt a sportot, amelyben örömüket lelik!
ME