Amikor beüt a ménkű

A család, mint egy élő rendszer, folyamatosan változik, fejlődik. A változások többnyire előre láthatóak és tervezhetőek az egymást követő életciklusok szerint, de van úgy, hogy beüt a ménkű. Ahogyan egy harmadik személy megjelenése a párkapcsolatban, vagy egy váratlan haláleset, úgy a betegség sem szerepel a család fejlődésének „normál menetében”, és elkerülhetetlenül megváltoztatja a működését. Minderről Bóta Tímea pszichológus beszélt a Budapesten megrendezett gyermekdiabétesz-napon.

Láthatatlan szálak

A családi rendszert úgy érdemes elképzelni, mintha láthatatlan szálakkal lennének összekötve egymással a családtagok. Szülők, gyerekek, nagymamák, nagypapák, de még azok is a rendszer részei, akik a valóságban nincsenek jelen. A családi tudattalanban jönnek-mennek az információk, és a rendszer működésére még azok az ismeretek, tapasztalatok, viselkedési minták is hatást gyakorolnak, amelyek az előző generációkból erednek.

Ennek megfelelően minden családnak sajátos rendje, egyéni működési módja és szabályai vannak. Bármi történjen a rendszeren belül, a család az egyensúly fenntartására törekszik, de a megoldások értelemszerűen sokfélék és egyediek, ahogyan az eredményesség is.

Határok

A családnak, mint egy sejtnek, határai vannak. Jobban vagy kevésbé áteresztőek, néha egészen zártak, senkit és semmit nem beengedők, máskor extrém módon nyitottak, amitől viszont sérülhet a család belső biztonsága. Ez fontos körülménnyé válik krízishelyzetekben, hiszen nem mindegy, mennyire rugalmas a rendszer, milyenek az alrendszerek, van-e a családtagokban kellő alkalmazkodókészség, együttműködésre való hajlandóság, figyelem a többiek iránt. Mennyire stabil és biztonságot adó a család, milyen a rendszeren belüli kommunikáció.

A normatív vagy fejlődési krízisek minden család életét végigkísérik az életciklusok változása szerint. Amikor a párunkkal összeköltözünk, amikor gyermekünk születik, majd oviba, iskolába megy és így tovább. Ez olyan forgatókönyv, amivel előre számolunk, aminek a fejezetei örömöt, de új feladatokat is jelentenek. Problémákkal szembesülünk, azokat meg kell oldani, közben újraszervezni, újraépíteni a családi kapcsolatokat. Minden új élethelyzetben tanulunk valamit, ami hasznos lesz a későbbiekben.

Rezeg a léc

Vannak azonban helyzetek, amikre senki nem készül, ezek a paranormatív vagy akcidentális krízisek. Amikor beüt a ménkű. Ilyenkor a normatív krízisek alkotta krízismátrixban a krízishullámok feltorlódnak és képesek megrengetni a családi kapcsolatrendszer működését.

A gyermek diabéteszdiagnózisa olyan új élethelyzetet teremt, amelyben a család minden tagja kiszolgáltatottá válik, amelyben kénytelenek benne lenni, holott nem volt betervezve, és sokan érzik úgy, hogy rezeg a léc, ezt nem képesek megoldani. Félelmetes, szorongató állapot. Persze különbözőek vagyunk, és ilyenkor is sokat számít az egyéni habitus. Van, aki lefagy, másban működni kezd az állatvilágból ismert harcolj vagy menekülj effektus. A paranormatív krízisnek sokféle kimenetele lehet, de ha ügyesek vagyunk, akkor átesünk rajta, újraszervezzük az életünket, megoldjuk.

Erő- és bátorságpróba

Ez mindenki számára komoly erő- és bátorságpróba, egy életen át tartó, nehéz lavírozás. Nagyon fontos, hogy legyenek újraalkotott szabályok: ki méri a cukrot, mikor, ki a felelős ezért, kire lehet ráhagyni a gyereket és kire biztosan nem, el tudjuk-e őt engedni, el lehet-e menni ezután bárhova, hogyan alakul a család többi tagjának, köztük az egészséges testvéreknek a helyzete a kapcsolatrendszeren belül? Elszigetel a világtól a diabétesz, vagy új ajtókat nyit?

Akik diabéteszes találkozók résztvevői, a nyitás mellett döntöttek. Beengedtek az életükbe olyan új embereket, akikkel hasonló cipőben járnak. Részesei lettek egy közösségnek, ahol tanácsot, megerősítést, bátorítást, segítséget kaphatnak.

De a legfontosabb, hogy az érintett szülőpár egymásra találjon ebben a krízisben, és fedezze fel, élje át újra azokat a pozitív dolgokat, amelyek őket, kettejüket összekötik. Mert akár ki van mondva, akár nem, az, hogy „bennünket csak a gyerek tart össze”, mindig nagy teherként nehezedik a gyerek vállára.

Fontos tehát megerősíteni a kapcsolatokat, felismerni azt, amink van, rálátni az erőnkre férjként-feleségként, apaként-anyaként. A krízis erre is megtaníthat bennünket.

S. Bonnyai Eszter