A cukorbetegség és mi

Szembesülés – önmagammal
Évek óta beszámol olvasóinknak Enyedi Nóra – futó és sziklamászó – az előző év eseményeiről. Fantasztikus erővel, lelkesedéssel érte el sikereit – a legnagyobbat is beleértve: egészséges, okos, szép kisfia született. 2016 számára a visszatérés éve volt, az anyaság összeegyeztetése az extrém fizikai teljesítményekkel. Nem volt zökkenőmentes, de tanulságos.
Jó mentálisan is pontot tenni egy adott időszak végére, számot vetni, hol tartok, mi az, amit sikerült megvalósítani a céljaimból. Ezek a célok most egész másmilyenek, mint 3-4 évvel ezelőtt. Ez nagyon furcsa, nehéz elfogadni, hogy mások a korlátaim, határaim.
Szétégettem magam
Tavaly úgy búcsúztattam az évet, hogy elhatároztam, több energiát fektetek a hosszabb távok futásába, mint 2015-ben, ami a visszatérés éve volt a szülés után. Szépen elkezdtem felkészülni a március végi, debreceni Rotary futófesztiválra. A választott ezúttal egy félmaraton volt, konkrét időcél nélkül, tehát csak a túlélésre mentem. Szép lassan sikerült növelgetni az edzéstávokat, a leghosszabb 18 km körül volt. Jó tapasztalás, hogy a test emlékszik, hiszen nem okozott különösebb megerőltetést, hozzáteszem, nagyon lassan mentem. Sajnos ezen a versenyen végül nem sikerült elindulni, ugyanis az egész családot végigfertőzte a kalicivírus…
Szerencsére pár héttel később szintén Debrecenben rendeztek terepversenyeket, a Nagyerdei terepmaratont és a DKM szervezésében szintén a Nagyerdőben terepfélmaraton versenyt, így hát az egyiken elindultam félmaratoni távon. Nagyon hasznos tapasztalás volt, de mondhatnám pofáraesésnek is. Enyhén szólva szétégettem magam. Nem lett volna gond, ha jó eredményt értem volna el, de ez sem jött össze. Életem egyik legrosszabb idejét sikerült abszolválni, mindezt végig 170 feletti pulzussal. A verseny fénypontja az volt, hogy Peti és Marci baba együtt vártak a célban. Ez minden fáradságért kárpótolt.
Mit csinálok rosszul?
A rossz idő gondolkodásra késztetett: mit csinálok rosszul, miért nem sikerül gyorsulnom? Sajnos ezekre a kérdésekre még most sem tudom a választ. Sejtéseim persze vannak: nem alvás, kimerültség, vitaminhiány… Ezen a kudarcon felbuzdulva, szeptemberben beneveztem két terepfélmaraton versenyre is. Egy hét különbség volt a kettő között. Az első még rosszabb lett, de a második 1 perccel jobb, mint a márciusi versenyeredményem, de még mindig messze-messze a hajdani 2013-as maratoni tempómtól. A pulzusom szintén nagyon magas volt mindkét esetben, aminek nem tudom igazából az okát, bár valószínűleg csak annyi, túlterheltem a rendszert.
A sziklán jó volt
A mászás szép lassan kezd visszakúszni az életünkbe. Tavasszal volt néhány kiábrándító élményem sziklán, nem éreztem az egészet, erőm sem volt, azt sem tudtam, mit csinálok, hová lépek. A március ilyen szembesítős hónap volt számomra.
Ezután elkezdtünk gyakrabban sziklára menni, és azt tapasztaltam – nem kis örömömre –, hogy egyre magabiztosabban mozogtam a sziklán, végre újra élveztem a dolgot, láttam a szépségét.
Ebből a szempontból a nyár volt a csúcs, ugyanis sikerült ellátogatni a Dolomitokba 10 napra. Uncsitesóm, Ditte elkísért minket, így volt lehetőségünk a túrán kívül is sziklát mászni, terepfutni, hiszen mindig kell egy extra ember, aki vigyáz Marcira. Összesen 5 napot másztunk és kétszer sikerült futnom is. Fantasztikus volt! A végén már annyira belerázódtunk, hogy azt éreztem, megint ott vagyok, mint amikor a pocaklakó miatt abbahagytam.
Marci fantasztikus, csodálatos kis pocok! Annyira együttműködő, partner a dolgokban. Természetesen mindig jön velünk ő is, bárhová megyünk. Nagyon fontos számomra, hogy megmutassam neki a természet szépségeit és a mozgás felszabadító élményét.
Ősszel folytattuk a mászást, a futásban viszont visszavettem egy kicsit, mostanában rövidebb távokat futok.
Mi a tanulság?
Mert kell lennie, mindenképp. Nehéz, de el kell fogadnom, hogy egész máshol vannak a határaim. Míg régen addig nyomtam, amíg csak bírtam, nem érdekelt, hogy a testem már ellenkezik, leigáztam. Elvártam, hogy engedelmeskedjen, meghajoljon az akaratom előtt. Ez így is lett. Kemény munkával sikerült megvalósítani a céljaimat.
Amióta gyermekem van, már nem tudom ezt tenni. Jobban vigyázok magamra, jobban figyelek a testem jelzéseire, elfogadom, ha azt mondja: nem! És a testem most azt mondja: lassíts, pihenj többet, ne told túl! A tét most magasabb, mint bármikor eddig volt. És ez így van jól.
Enyedi Nóra