Illusztráció

1-es típusú diabéteszesek találkozója és 24 órás figyelemfelhívó röplabdázás

Sportosan

November közepe a diabéteszről szól: egymást érik a cukorbetegeknek szervezett rendezvények, mégis hiányérzetünk volt évek óta, nem találtuk a helyünket a sok 2-es típusú cukorbeteg néni és bácsi között.
Tavaly egy hirtelen ötlettől vezérelve 24 órás röplabdázást és beszélgetéseket szerveztünk cukorbeteg fiatalok és családjaik számára, ami annyira sikeres volt, hogy idén megismételtük, kibővítve egyéb programokkal.

Labdapattogás és előadások

Szombat délutántól vasárnap délutánig pattogott a labda, miközben az épp nem röplabdázók fociztak, csocsóztak, kézműveskedtek vagy beszélgettek, előadásokon vettek részt. Megismerkedhettünk az alap cheerleader elemekkel is az Európa-bajnok 2. helyezett ELTE Cheer Dance Team jóvoltából. A Star Wars rajongók nagy örömére ismét meglátogatott minket az 501-es Légió, szívesen fotózkodtak a gyerekekkel, vércukrot mértek, és röplabdázni is beálltak.

Mivel a röpi a kedvenc sportom, nagyon vártam már ezt a napot. Bár sajnos csak keveset voltam pályán, nagyon jól éreztem magam. Érdekes volt számomra idegen emberekkel együtt játszani, de végül jól sült el. Az is erőt adott, hogy valamilyen szinten mindenkinek volt köze a cukorbetegséghez. Csapattal biztosan még jobb lehetett!! Szerintem sokkal több ilyen kéne, mindenki élvezné!

Faragó Lili

Az esemény fővédnöke idén Horváth Péter volt, aki néhány évvel ezelőtt végigjárta az El Camino zarándokutat. A megnyitó után előadást tartott az útjáról, kitérve a diabétesszel kapcsolatos tapasztalatokra.

Jacsó Annamária nagy tervéről tartott előadást, az Ultrabalaton futóversenyre szervez csapatot diabétesszel élő fiatalokból.

Boda-Újlaky Judit a tavalyi táborban végzett pszichológai felmérések eredményét ismertette. Amit mindannyian sejtettünk és láttunk is a gyermekeinken, a tábor nagyon jó hatással volt a diabétesz elfogadására, sokat segített a kisebbeknek az önállósodásban. Hiszen mi lehet annál hitelesebb, mint amikor a társuk megmutatja, hol fáj legkevésbé az ujjszúrás, hogy lehet egyedül is beszúrni az inzulinpumpa kanüljét, akár 8 évesen is.

Vígh-Jámbor Tímea vezetésével kötetlen beszélgetésre is volt lehetőség, sok szülőt érdekelt a szenzor, a pumpa, az edzések és versenyek gyakorlati lebonyolítása a diabétesz szempontjából.

Igazából jól éreztem magam idén is… az picit érdekes volt, hogy röpizni jöttünk, aztán az idő nagy részében fociztunk… de jó volt egyébként.

Hopotoszky Roland

Kamaszkor és szülinapi torta

Illusztráció

Dr. Körner Anna nyitotta a vasárnapi napot, a kamaszkorról tartott fergeteges előadást. Ez a néhány év diabétesz nélkül sem könnyű, de így még nagyobb kihívás a szülők és a fiatalok számára. Az előadásra dr. Kiss Katalin és Bóta Tímea reflektáltak, végül izgalmas beszélgetés alakult. Rövid szünet után folyattuk a diabétesszel élő családokat segítő MentaPROgram beszélgetésével, amelyen részt vett dr. Tóth-Heyn Péter is.

Én nagyon jól éreztem magam, alig ismertem pár embert, de az este folyamán sok kedves embert megismertem. A röplabda és a foci is nagyon élvezetes volt, jól szórakoztunk, és nem vérre mentek a meccsek. Korosztálytól függetlenül mindenkinek emlékezetes maradt. Akik fáradtak voltak, aludtak vagy beszélgettek, de szerintem vétek lett volna aludni. Jövőre is, remélem, menni tudok és fantasztikus lesz a hangulat.

Dudás-Kass Zsombor

Szülinapi torta is volt. Öt évvel ezelőtt jött létre a Gyerekdiab Családi Klub Facebook-csoport néhány taggal. Mára majdnem 800-an vagyunk a csoportban, sok aktív, segítőkész tag segíti egymást.

Egyre többen

Illusztráció

A szervezés során mindig felmerül a kérdés, vajon lesz-e elég lelkes jelentkező, hogy 24 órán keresztül játékban legyen a labda. A tavalyi résztvevők nagyon jól érezték magukat, hozták a barátaikat, osztálytársaikat is, így idén az volt a legnagyobb gond, hogy csak 1-1 pályán lehetett röplabdázni és focizni. Éjjel is több mint 100-an voltak ébren, és várták, hogy pályára léphessenek.

Sokan kérdeztétek, mikor lesz a következő ilyen rendezvény: ősszel ismét lesz 24 órás röplabdázás, de addig is több eseményen várjunk a kicsiket és nagyokat!

Tetszett, hogy olyan sokan voltunk és tudtunk ökörködni. A szervezés tökéletes volt, ebben a suliban, hogy ha nem figyelsz oda, könnyen eltévedsz. Lett egy pár új barátom, szóval ez kifizetődő volt számomra. Jövőre is megyek, ha lesz.

Frisch Martin

Havonta tartunk klubtalálkozót, és idén is nagy csapattal indulunk a Vivicittá futóversenyen, ahol szeretettel várjuk a szurkolókat is!

Nézzétek a Facebook-oldalunkat és a honlapunkat!

Muskát Erika

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!