Cikkek
A világon több mint 200 ezer fiatal cukorbeteg él. Fiúk, lányok – olyanok, mint Te. A fiatal cukorbetegek és családjuk élete különbözik másokétól, de ha egy kicsit jobban megismered a betegséget és megfogadod az alábbi jó tanácsokat, akkor meglátod, hogy jól együtt tudsz majd élni a cukorbetegséggel, és teljes lesz az életed.
Tovább
Előző számunk kapcsán pályázatot hirdettünk cukorbeteg fiatalok részére, miután a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXVIII. Tudományos Ülése során bizonyossá vált, hogy a szakemberek örömmel vennék és munkájukkal segítenék a Diabetes Junior második számának létrejöttét.
Tovább
Szerző: Dr. Szabó László
Több alkalommal is eszembe jutott Démokritosz, ókori filozófus bölcselete, aki szerint „Az élet ünnepnapok nélkül olyan, mint hosszú út vendégfogadók nélkül”. Ezt a bölcs mondást gyakran idéztem már és lehetőség szerint élek is a benne foglalt üzenettel.
Tovább
A 2012-es nyár közepén futótűzként terjedt cukorbetegek körében a hír: az inzulinanalógokkal való kezelés lehetősége az év végére „rendkívüli” mértékben beszűkül. Valóban, a 25/2012 (IV. 21.) NEFMI rendelet, amely a 32/2004. (IV.26.) ESZCSM rendelet módosítása, megváltoztatja a diabéteszesek inzulinanalógggal történő kezelésének a gyakorlatát.
Tovább
Szerző: Dr. Békefi Dezső
Ha rád tör a kétség – márpedig ez mindenkivel megesik, akár nem is egyszer –, akkor olvasd el ezt az írást. Nem orvosi „papolásnak” szántam, de mégis hátha segítségedre lesz. Örülnék neki!
Tovább
A gyermek diabéteszének tényével szembesülni minden szülő számára óriási megrázkódtatás, sokk. Feldolgozásához hosszú hónapok, évek kellenek – ha ez egyáltalán lehetséges. A gondozó teamek, a szülők arra törekszenek, hogy a gyermek a lehető legteljesebb életet élje a diabétesz jelentkezése után is. Ez az esetek döntő többségében sikerül.
Tovább
A cukorbeteg gyermekek bölcsődei, óvodai ellátása jelenleg Magyarországon nagyon problematikus, elsősorban azért, mert a gondozónők, óvodapedagógusok nincsenek felkészítve az egészségügyi szempontból speciális igényű gyermekek napközbeni ellátására.
Tovább
Az alábbi történet egy Amerikában élő diabéteszes kisfiú édesanyjának blogjából származik. Azért tartom elmondásra érdemesnek, mert megmutatja, hogy bármely táján élünk a világnak, a diabéteszes gyermek és családja ugyanazokon a megpróbáltatásokon megy keresztül, amíg a diabétesz tényét el tudja fogadni…
Tovább
Érdekes összefüggésre mutat rá az a vizsgálat, amelyet az elmúlt években végeztek Magyarország 7–18 év közötti lakossága körében. Ez alapján az 1990-es évek óta megfigyelhető társadalmi fejlődés – az életkörülmények és az életszínvonal javulása – negatív változásokat okozott a kiskorúak fejlődésében, az elhízott gyermekek száma megháromszorozódott. Mit is jelent ez pontosan?
Tovább
Az elmúlt harminc évben a túlsúlyosság és az elhízás óriási mértéket öltött világszerte. Olyannyira elterjedt jelenségről van szó, hogy mostanra járványként is gyakran említik, mivel számos országban a fiatalok 30 százaléka kövér és kénytelen viselni az ezzel járó következményeket, betegségeket – a 2-es típusú cukorbetegséget és egyes rákos elváltozásokat.
Tovább
Szerző: Kicsák Marian
Ha feltesszük magunknak a kérdést: mit jelent számomra az étkezés – vajon milyen válaszunk van erre? Azt gondolom, sokféle lehet. Az ételek a szükséges tápanyagokat adják a testemnek, egyfajta „üzemanyagot” jelentenek, hogy energiám legyen a feladataim elvégzéséhez…
Tovább
Amerika égboltján már sokadszor tűnnek fel szuperhősök, a legújabb páros azonban pont a cukorbetegeket akarja megvédeni a világ fenyegetéseitől. Batman célul tűzte ki Gotham City megvédését és a bűnözőktől való megtisztítását, Glükóz kapitány és Mérőfiú (Captain Glucose and Meter Boy) azonban Melitus Cityt vonták védőszárnyaik alá.
Tovább
Nagyon sokan küzdünk nap mint nap a betegségünkkel járó feladatokkal és azzal a rossz érzéssel, hogy nem tudunk annyit teljesíteni, mint azok a társaink, akik nem cukorbetegek. Ez ellen a tévhit ellen akar tenni Tony, aki 42 éves és 1-es típusú cukorbeteg.
Tovább
Banting, Best és Collip, glikémiás index, bólus… beugrik valami? Ne aggódj, az olvasók nagy százalékának sajnos nem mond semmit ez a három név, pár fogalom, legalábbis friss „diabosként” nem. Anno, amikor diabéteszes lettem, nekem nem mondott semmit…
Tovább
A Diabétesz Világnaphoz kötött rendezvényen a Budai Gyermekkórház kis és ma már felnőtt betegei találkoztak a Juvenilis-Diab-Help Alapítvány meghívására. A köszöntők után dr. Blatniczky László főorvos úr nem kis meghatottsággal küszködve kezdte előadását, hiszen a hallgatóság soraiban azok ültek, akiket kicsi koruk óta kezeltek a kórházban, s akik érzelmileg is kötődnek gondoskodó orvosaikhoz, ápolóikhoz. Az előadók között ők is szerepeltek.
Tovább