DIAEURO – Nemzetközi Diabétesz Futsal-bajnokság
A futballpályán minden játékos egyenlő esélyekkel küzd a győzelemért. Ennek szellemében hívta életre az Ukrán Diabetes Szövetség (UDF) a DiaEuro labdarúgó-bajnokságot 2012-ben, s az első alkalommal 8 ország csapatai vettek részt. Zadarban, Horvátországban már 12 ország – köztük Magyarország – részvételével került megrendezésre 2013-ban, Balatonfüreden 2014-ben 14, Kolozsváron 2015-ben és Szarajevóban 2016-ban 16, tavaly Pozsonyban pedig már 17 nemzet mérte össze erejét a pályán. A program célja pozitív példát mutatni mindenkinek – elsősorban a cukorbetegséggel élőknek –, hangsúlyozni a tudatos életmód és a hátrányos megkülönböztetés csökkentésének fontosságát. Sokan nem tudják, de a szakemberek már 10 százalék fölé teszik a Magyarországon cukorbetegséggel, vagy annak előállapotával élők számát. A DiaEuro olyan jelentőséggel bíró nemzetközi esemény, amely egyesíti a versengést az örömmel és az oktatással. A futball ma már sokkal több mint sport: a pozitív hozzáállás harca a győzelemért, a sikerért.
Magyar csapat
A csapatot a jelentkező cukorbeteg focistákból a szakmai vezetést ellátó Hevesi Tamás pro licenszes edző – aki maga is diabéteszes – állítja minden évben össze.
A Horvátországban debütáló csapat 2013-ban Európa legjobbja lett, a torna legjobb játékosának a hat gólt szerző magyar játékost, Czernai Gábort választották meg. Az Európa-bajnokság részletes krónikája megtalálható weboldalunkon.
A korábbi eredménynek köszönhetően 2014-ben Magyarország Balatonfüreden, szeptember 1–5. között rendezte a cukorbeteg labdarúgó Európa-bajnokságot már 14 ország részvételével, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Diabetes Társaság szakmai támogatásával. A magyar csapat a II. helyen végzett.
2015-ben szintén kiválóan szerepelt a magyar cukorbeteg válogatott, és a korábbi ezüstéremhez hasonlóan a második helyen végzett a kolozsvári DiaEuro futsal Európa-bajnokságon.
2016-ban Szarajevóban veretlenül menetelt a döntőig a magyar csapat, és ismét ezüstéremhez juttatta Magyarországot.
2017-ben ismét Románia volt a házigazda, a Bukarestben szervezett tornán rendkívül szoros és izgalmas döntőben lett a csapaté az ezüstérem.
Beszámolók a pozsonyi DiaEuro 2018 és a kijevi DiaEuro 2019 rendezvényekről.
Szeretnél a magyar csapat tagja lenni a következő DiaEuro Európa-bajnokságon? Töltsd ki most a jelentkezési lapot!
Bővebb információ, kapcsolat
DiaEuro Labdarúgó Sportegyesület
Béki János titkár
Tel.: +36-1-273-2842
E-mail: diaeuro@portmed.hu