Miért jó táborozni?

Diab! Te így vagy varázslatos!

Jómagam 18 éve vagyok diabéteszes, ebből 12 évet végigtáboroztam, 6 éve edukátorként számíthat rám a Juvenilis-Diab-Help Alapítvány csodálatos közössége. Sokan kérdezik tőlem, miért ilyen zseniális ez a tábor? Hogyan tudok csillogó szemekkel beszélni róla, úgy, mintha ez az állapot nem is lenne nehézség az életemben? A válaszomat két példával magyaráznám.

Idén a csoportunkban sokat beszéltünk a diabétesz elfogadásáról, arról, ki hogyan élte meg, mi volt a fordulópont az elfogadás során. Katát idézem: „Éveken keresztül azzal a kérdéssel küszködtem, hogy miért én? Csak én lehetek ennyire balszerencsés, egyedül vagyok, nincs, aki segítsen. Aztán elindultam életem első JDH táborába. Félve érkeztem, nem tudtam, mi vár rám, de teltek a napok, megtaláltam a személyiségem hiányzó részét, amit oly régen kerestem magamban.

A tábor családias hangulata olyan bizalmat adott, amit máshol sehol nem kaptam meg. Most már tudom, hogy nem vagyok egyedül. Itt együtt sírunk, együtt nevetünk, egyek vagyunk, és kölcsönösen átérezzük ugyanazt a problémát, ami engem is nyomasztott évekig. Mit adott még nekem ez a tábor? Az életcélomat, hogy edukátor legyek és annyit segítsek másoknak, amennyit nekem is segítettek ezek az emberek! Nekem ezt jelenti a JDH tábor!”

Nélkülözhetetlen tudást hallanak, tanulnak itt a gyerekek, amit más körülmények között évek alatt sem tudnának felszedni. Tudnám sorolni hosszasan, mi minden újat tanultam és hallottam a cukorbetegséggel kapcsolatban, de inkább egy még fontosabb dologról írnék.

Az egyik lány azt mondta, hogy ebben a táborban lenni olyan, mintha nem is lenne diabos. Mondja ezt egy olyan táborról, ahol mindenki diabos, és ahol a napi foglalkozások nagy része a cukorbetegségről szól. Itt mégsem tehernek élik meg a cukorbetegséget. Más táborokból úgy mennek haza, hogy belefáradtak abba, hogy egyedül kellett foglalkozniuk az állapotukkal, miközben mindenki más gondtalanul élte a napjait. Tőlünk pedig úgy, hogy nem jelent terhet a diab.

Ezek a gyerekek annyi erőt kapnak ebben a táborban, mint sehol máshol. És ezt annyira megérdemlik, annyira kell ez nekik! Az a jó, hogy ez az erő sokáig velük is marad a tábor után. Magabiztosabban, tudatosabban kezelik ők is a cukorbetegséget, és sokkal jobban felvállalják azt mások előtt. Nagyon nagy szabadság ez és nagyon nagy szükség van rá. Emellett nagyon jó barátságok is szövődnek itt.

Hatalmas az összetartás a gyerekek között, jó ezt látni.

Budai Géza Martin