Feltöltés dátuma: 2020.06.17.

Sosem fogy el a humor

A zsűri másik művész tagja Redenczki Marcsi. Ismerik őt? Aki szereti a Rádiókabarét (és ki nem szereti?), biztosan ismeri, hiszen rendszeres fellépőjük. A budapesti Stand Up Comedy Humortársulat tagja, vérbeli női humorista. Mit jelent ez? Poénjainak nagy része a családról, gyerekekről, a férfi-nő kapcsolatáról, a mindennapokról szól.

Illusztráció

Hogy került közénk? A világon minden mindennel összefügg. Édesanyja 2-es típusú diabéteszes, ezért Kecskeméten (ahol él) szerepelt egy cukorbetegeknek szóló műsorban. Hallotta őt Füzesi Brigitta, meghívta, így azóta a CEOSZ online programjában minden hétfőn részt vehetünk Marcsi „rendelésén”.

Tojást sem tudok tojni

– Én csak arról tudok beszélni, amit átéltem, láttam, persze kicsit kiszínezem, eltúlzom. De úgy érzem, azonnal észrevenné a közönség, ha nem az igazságot mondanám. Sosem tudtam hazudni.

Alapvetően viccesen beszélek, orvosokról, fogyókúráról, egészséges életmódról, de mindig vannak benne komoly gondolatok. Megosztom a hallgatósággal a családi történeteimet is.

– Most pedig zsűritag lesz, ítélkezni fog. Miért vállalta?

– Szeretek emberek közt lenni, a nézőkkel, résztvevőkkel közvetlenül találkozni. Zsűritag még sosem voltam, de enni szeretek. Ráadásul csupa egészséges étel készül majd, így bátran ehetek. Kóstolni tudok, el tudom dönteni, hogy mind finom – a legeslegfinomabbat pedig kiválasztom. Tojást sem tudok tojni, de meg tudom állapítani, hogy jó-e. Ötleteket várok a pályázattól, egyszerű ételeket, amik nagyon gyorsan elkészíthetőek. Egyébként nem szeretem a fotós ételrecepteket, mert nekem sosem lesz olyan, mint a képen. Ahogy nézem a művemet, nekem tetszik, de ha összehasonlítom a fotóval, nem is ugyanaz a két étel.

Minden nő az alakjával küzd

Az étkezés nemcsak a cukorbetegek számára kardinális kérdés, minden nő folyton az alakjával küzd, a többség fogyni szeretne, aki túl vékony, az hízni (ők jóval kevesebben vannak). Nem kivétel Marcsi sem. Fellépései során gyakran mesél fogyókúrával kapcsolatos poénokat. Mikor beszélgettünk, viccelődés nélkül is erről beszélt, büszke magára.

– Tíz kilót tudtam fogyni! Eddig sosem sikerült ennyit, nem tudtam betartani semmiféle előírást, csodaszereket is szedtem, eredménytelenül. Most a kontrolldiétát használom, naponta hatszor eszem, szénhidrátot keveset, édességet sosem.

Itt muszáj volt közbeszólnom: tudod, hogy valójában a diabéteszesek diétáját tartod? Meglepődött, s jót nevettünk, hogy újabb kapcsolódási pontot talált ­közösségünkhöz.

Még mindig az étkezésnél maradva arról beszélt, a cukorbetegeknek erős önfegyelemre van szükségük, ami folyton, örökké nagyon nehéz.

– De a humor sok mindenre gyógyír: amin lehet, nevetni kell!

A holnap hozhat valami jót

Marcsit tíz éve egy tehetségkutatón fedezték fel. Maksa Zoltán megkérdezte tőle: te meg hol voltál eddig? Kecskeméten, ahol most is él. Budapesten dolgozik, reggelente fél 5-kor kel, este 7, mire hazaér – ha nincs fellépése. Ha van, a barátnőjénél alszik a fővárosban.

Főállásban gazdasági ügyintézőként dolgozik. Még most, a veszélyhelyzet idején is bejárt dolgozni. Nem szeretné abbahagyni. Én ugyan szörnyülködtem, de azt mesélte, hogy imád két forintot keresni órákon át a számoszlopokban. Majdnem annyira, mint a színpadon állni. Talán csak a Rádiókabaré a kivétel, az a szerelme.

– Azokkal léphetek fel, akiket gyerekkoromban a paplan alatt hallgattam.

Ezt az életmódot csak úgy bírja, hogy férje magára vállalta a háztartás vezetését. Marcsi sokszor mesél férjéről vicces dolgokat, a valóságban szuper párt alkotnak. Sajnos, szklerózis multiplex miatt rokkantnyugdíjas.

– Mindenütt van baj, senkinek nem könnyű az élete. Azt vallom, hogy amit hoz az élet, el kell fogadni, s meg kell találni benne azt, amiből a legjobbat lehet kihozni. Amin nem tudok segíteni, azzal nem gyötröm magam. A mi életünkben is vannak rosszabb napok, de a holnap mindig hozhat valami jót.

Nevelem a családom

Aki hallotta már Marcsit, tudja, hogy a cikk elején igazat írtam: a mindennapok humoristája. A család történeteinek előadója. Így kezdődött a pályája, írt egy könyvet, Türelemfa, avagy nevel, vagy nevelem a családom címmel, majd elgondolkodott, ha leírta, el is mesélhetné. S ez a mesélés azóta is olyan jól megy, hogy nemegyszer az ország távoli részéből felhívják: honnan tudja, hogy mi történik az ő családjukban? Ilyenkor megnyugtatja a telefonálót:

– Nagyon sok nem normális család van az országban.

Édesapjától örökölte a humorát. Már gyerekkorától mindenkit ő szórakoztatott.

– Édesanyám azt mondja, ő tudta, hogy így fogom végezni.

Nem végezte rosszul, Marcsi a „helyén van”. De meddig lehet ezt csinálni? Sosem fogy el a humor?

– Mindig történik valami. Havonta 10 perc új anyagot kell vinni a Rádiókabaréba, ebből vágnak be 5-6 percet. Ezért is jó, hogy naponta buszozom, sok ember között mozgok, jönnek az élmények. Ha valamit látok, vagy eszembe jut, leírom, itthon kibogozom, teszek hozzá, veszek el belőle. Átgondolom, ha nem így történt volna, hogy lett volna, és a másik vonalon folytatom a történetet. Az biztos, a gyerekeim nem mernek mesélni nekem semmit, mert nem tudhatják, mikor hallják vissza a ­színpadról.

Tortasütés

Részlet Redenczki Marcsi Türelemfa – avagy nevel, vagy nevelem a családom című könyvéből.

Családi esemény, különösen a születésnap nem lehet teljes torta nélkül. Ma már tudom, hogy lehet enélkül is ünnepelni, persze csak akkor, ha tudják, hogy én sütöm azt a tortát. Nincs jobb a házi süteménynél felkiáltással megszavazták, hogy én készítsem el a meglepetés tortát. Ebből csak a meglepetés sikerült maradéktalanul.

Gyümölcstortaformában sütöttem ki a piskótatésztát. Rutinmunka. Körülbelül vagy százszor csináltam már ilyet, de most valahogy nagyon ragaszkodott a tészta a sütőformához. Ezt az elszakíthatatlannak hitt kapcsolatot egy kiskanál segítségével próbáltam leküzdeni.

A mutatvány sikerült – most nem idézném fel azokat a komplett, nyomdafestéket nem tűrő mondatokat, amik megfogalmazódtak bennem e műtét kapcsán. Kiszabadítottam a tortalapot a kínzó fogságából. Már most úgy nézett ki, mint amit egy éhező egércsalád körbeharapdált. Kicsit sem voltam ideges, végül is ezt várja mindenki, a nagy meglepetést!

Ekkor az előre megfőzött pudingos krémmel megtöltöttem, majd a hűtőbe raktam. Ezután romeltakarítást végeztem a konyhában.

Miután újra farkasszemet néztem a csodasütivel, a puding már utat talált magának a kis harapdálásokon át, és a torta alatt lévő kerek tálcába csordogált. Próbáltam visszakanalazni, de a látvány így is önmagáért beszélt.

Gondoltam, hogy a csokimáz majd mindent eltakar. Eddig mindig el is takarta, de hogy most mi lelte? Ahogy öntöttem rá, úgy csorgott le róla.

Na, ekkor már tényleg a kétségbeesés határán voltam. A csokimáz foltokban maradt a tetején, a többi várárokszerűen fogta körbe a tortát, és a tálcán állapodott meg.

Szörnyülködve néztem a művemet. Ekkor csörgött rám anyukám, hogy merre vagyunk, mert már mindenki ott van, csak mi hiányzunk. Azt hazudtam, hogy kész vagyok, és már indulunk is. Forgott az agyam ezerrel. Azt tudtam, hogy torta nélkül nem állíthatok be, és idő sincs rá, hogy újat süssek. Ekkor mentőötletként beugrott, hogy meggyet teszek rá díszítésnek. Tényleg változott a helyzet, mert így már inkább egy pizzára hasonlított.

Amikor a kocsiba ültem vele, a gyerekeim nagyon tapintatosak voltak, mert az ablakon kinézve röhögtek. Odaérve senki nem szólt semmit. Kivéve a kisöcsémet, aki hangosan megjegyezte, hogy biztos nagyon sokba került, ha volt pofám elhozni. Ekkor már mindenki felszabadultan röhögött, mondván, persze nem a tortán, hanem az öcsikém poénján.

Esetleg betehetnénk még a hűtőbe! – mondta anyukám mentőötletként. Szerintem az sem fog segíteni rajta – mondta fuldokolva a röhögéstől az öcsém. A jó hangulat meg volt alapozva.

Ebéd végén megint előkerült a művem. Tesóm csak onnantól kezdve röhögött, ahogy megindultam a hűtő felé. Mikor az asztalra tettem, már hozta is a kanalakat, mondván, hogy ehhez ez a megfelelő evőeszköz. Közölte, hogy tök jó ötlet, hogy külön van a csokimáz, mert aki nem szereti, az nem szed belőle a kanállal.

Mielőtt felvágtuk, készített egy képet a telefonjával, mert ilyen ronda tortát még életében nem látott, és szerinte ezt a haverja nem hinné el, ha nem látja. Egyben azonban egyetértettünk. A torta a ronda, de finom kategóriát képviseli.

Érdekes, de azóta nem kell tortát sütnöm senkinek, különösen az öcsémnek nem. Ezt ő külön kérte. Jobb a békesség.

Megjelent a diabetes2020/3. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!